Képtelen kampány trailer

A The Campaign címmel már közöltem plakátokat. Most megvan a film magyar címe, sőt egy szinkronos trailer is kijött.

Jön a Magic Boys

A film amely több éve dobozban porosodik, amelyet lenyúlva leforgatták a Magic Mikeot. Ez a viharvert és megtépázott hírnevű Magic Boys, amelyet a hírek szerint most csak úgy, minden komolyabb reklám kapány nélkül októberben bemutatnak. A mozi előtt már áll egy molinó, amely azt hirdeti – sejtelmesen -, hogy hamarosan. Hiába érdeklődtem, de a mozi dolgozói sem tudták megmondani, hogy mikor is lesz az a hamarosan. Az imdb azonban azt mutatja, hogy októberben végre kiderül, mi az a hatalmas durranás amit Koltay Róbert a film kapcsán beharangozott.

Szóval egy kis türelem és minden lekerül.

Itt a plakát jobb formátumban is.

Szörny Rt. 3D

A Pixar sorra 3D-síti a filmjeit. A Szörny Rt. is sorra került, ezt 2013 januárjában mutatják be ismét a mozikban. Plakát és a trailer.

 

A milliárddollárosok klubjában az új Batman-film

Bejutott a milliárddolláros filmek exkluzív klubjába Christopher Nolan A sötét lovag – Felemelkedés című filmje. Egymilliárd dollár feletti bevétellel – az új taggal együtt – mindössze 13 produkció dicsekedhet.

Bővebben…

Elhunyt Michael Clarke Duncan Oscar-díjra jelölt amerikai színész

Duncan a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Oscar-díjra jelöltek.

Bővebben…

Bella vámpír lesz

A Hajnalhasadás második részének is befutott a trailere.

Két Killing them softly plakát

Remélem mindenki tisztában van melyik film plakátjai is ezek. Aki nem, az klikklejen tovább a trailerért.

Bővebben…

Novemberre ígérik a Merida DVD-t

Bár kötve hiszem, hogy a magyar piacra érkezne 5 lemezes csúcs kiadás, azért az amerikai adatlapot ide illesztem. Az ígéretek alapján a DVD-re két rövidfilmet is kapunk. A mozikban is vetített LaLuna mellé Mordu legendája kerül a korongra.

Bővebben…

1,5 billó dollárt kaszált a Bosszúállók

Az Avengers már eddig is annyi rekordot döntött meg, hogy azt számon tartani is nehéz. Most pedig egy újabb adattal bővül a paletta. Szeptemberrel ugyanis lezárult a nyár, így gyorsan összeszámolták az eddigi Bosszúállók teljesítményt. A végösszeg elképesztő, 1,5 billió dollár. (És ebben még bent sincsenek a DVD és Blu-ray eladások adatai.)

 

Ha a Pixar csinálta volna az Expendables 2-őt

Ilyen lett volna.

A nagyfater és a gépfegyver (filmkritika)

A Feláldozhatók 2 bájos és kőkemény egyszerre. A képminőség azonban olyan mintha egy kalózváltozat jutott volna a mozikba.

Bővebben…

Új szavazási rendszerrel „segít” a legjobb betétdal kategóriáján az Oscar-akadémia

Új szavazási rendszerrel igyekszik biztosítani az Oscar-akadémia, hogy ezentúl mindig elegendő jelöltje legyen a legjobb eredeti dal kategóriájának, amelyben az idei díjátadón is csupán két zeneszám versengett egymással.

Bővebben…

A Toy Story alkotóival dolgozik a magyar GreenZero-csoport

A GreenZero-csoport a nagysikerű animációs film, a Toy Story alkotóinak forgatókönyvén dolgozik jelenleg, a film elkészítését szinte teljes egészében rájuk bízták – mondta Magyar Ádám projektmenedzser, a készülő alkotás rendezője, a GreenZero Multimédia Inkubátorház és Klaszterközpont alapítója az MTI-nek, miután befejeződött a 111 millió forint uniós támogatásból Egerszalókon megvalósult GreenZero Multimédia Inkubátorház és Klaszterközpont kialakítása.

Bővebben…

Egy Bosszúálló DVD (teszt)

A Bosszúállók DVD-je éppen annyira prémium szimpla, mint maga a mozifilm. Jól árasítva, szép kivitelbe kapjuk meg a szuperhősöket.

 

Bővebben…

A lesifotósok miatt adja el George Clooney comói villáját

George Clooney megválna a Comói-tó partján birtokolt gyönyörű villájától – tudta meg az olasz sajtó, mely szerint az amerikai színész a villát ostromló lesifotósoktól akar menekülni.

Bővebben…

Kivághatják a dohányzós jeleneteket az orosz animációs filmekből?

Az orosz sajtó hetek óta boncolgatja, hogy milyen következményekkel járhat az új törvény, amely „A gyermekek egészségére és fejlődésére káros információktól való védelemről” szól.

Bővebben…

J. K. Rowling felnőtteknek szóló regénye decemberben jelenik meg magyarul

December közepén jelenik meg magyarul J. K. Rowling új, felnőtteknek szóló regénye a Gabo Kiadó gondozásában: a The Casual Vacancy, amely az Átmeneti üresedés munkacímet kapta, egy angol kisvárosban tapasztalható társadalmi feszültségekről szól.

Bővebben…

Embernagyságú Darth Vader torta

Az Amanda Oakleaf cukréászat tortát sütött. Eddig ebben semmi izgalmas nincs, hiszen naponta millió és millió torta készül el világszerte. Amanda tortája azonban különleges: Darth Vader-t formázza, életnagyságban. A torta 180 cm magas és több, mint 200 kilót nyom. Azaz csak nyomott.

Bővebben…

Itt a Django Unchained új trailere

Nagggyon dögös!

Már a forog a Thor 2

Egészen pontosan a Thor: The Dark World. A produkció készítői azt ígérték, hogy sok világot fognak bemutatni és ezzel együtt sok új kultúrát. Az Egyesült Királyságban fel is húztak egy kisebb díszletet, amit kis is szivárogtattak. Az újabb Thor filmet 2013 novemberében mutatják be. 

Bővebben…