A Feláldozhatók 2 bájos és kőkemény egyszerre. A képminőség azonban olyan mintha egy kalózváltozat jutott volna a mozikba.
A folytatásokkal nekem mindig fenntartásaim vannak. Aztán néha – ha igen kicsi százalékban is – bebizonyosodik, hogy feleslegesen aggódtam. Ha a mostani célt nézzük, vagyis, hogy még több akció, vagy nevezzük divatos szóval VHS, nyuggert felvonultatva forgassanak egy ön és közönségszórakoztató filmet, akkor azt kell, hogy írjam, a végeredmény tökéletes lett. Mert, hogy a Feláldozhatók 2 nem csak azt teszi meg, hogy a sok X-et maguk mögött tudó akciósztárok komolyan veszik magukat, de még azt a pimaszságot is, hogy legtöbbször olyan kikacsintásokat tesznek a közönség felé, ami éppen, hogy borotvaélen táncol a gagyi és a tökösség között és mégis rendre az utóbbi hangszínt üti meg.
Ha már a kikacsintásoknál tartunk. Van itt minden: Chuck Norris viccek élesben, magával a legendával, Van Damme-féle pörgő rúgás és Willis-Schwarzi cinkelések egymás filmcímeivel és legendás mondataival. Olyan feelingje van az egésznek, mintha Sly azt mondta volna: „Hé fiúk, ugorjatok át egy sörre aztán majd forgatunk egy home videót is!”
A történet egyszerű, amolyan VHS korszak idéző. Vannak jók, rosszak és Van Damme. Aki az egyik legemlékezetesebb genyót alakítja a vásznon. Jet Lee sajnálatosan kevés szerepet kapott, Dolph Lundrgen pedig kibújt az előző filmben hozott karakterből és most egy imádni való őrültet hoz. Az egyetlen mellényúlás Maggie karaktere, aki az egész filmben olyan arcot vág, mintha tányéron kést csikorgatva kényszerítették volna, hogy legyen részese Stallone csipet csapatának. A 90-es években szidtuk a hollywoodi rendszert, hogy csak és kizárólag akció filmekkel akarja szórakoztatni a nagyérdeműt. Hát tessék, itt a példa, hogy hogyan lehet mindezt úgy előadni, hogy a néző izguljon, szorongjon, felnevessen és mindennek tetejébe részt vegyen egy olyan játékban, aminek a végén legyintünk, de hát ez úgysem véresen komoly.
Egy ponton azonban mégis csak komolyan vehették volna magukat a filmesek. A képminősége olyan csapnivaló, hogy már-már a netes kalózváltozatok zajosságát hozza. Pixeles, homályos, mintha direkt ez is a VHS korszakot idézné. Szinte már rontja a film élvezhetőségét.
Ezzel együtt és összegezve, a Feláldozhatók 2 bőven hozza, sőt túl is szárnyalja az előző részt. Mindenkinek kötelező darab!