Charlize Theron nem szerepel a következő Mad Max-filmben

Furiosa karaktere valószínűleg nem szerepel majd a készülő két Max Max-folytatásban.

a

George Miller, a Mad Max – A harag útja című kasszasiker ausztrál rendezője elárulta, hogy a tervezett két folytatás egyikében esetleg egy jelenet erejéig térhet vissza a hősnő.

A filmes a Digital Spy brit szórakoztatóipari portál hétfői híre szerint azt nyilatkozta, még nem biztos abban, hogy mi lesz Furiosával. Nincs szerepe a folytatásban, de az egyik történetben lenne egy közös jelenete Maxszel. „Ennél többet nem mondhatok, mert még csak a most születik a forgatókönyv” – fűzte hozzá.

Miller arról is beszélt, hogy korábban a következő epizódot Mad Max: The Wasteland címen emlegették, de korántsem dőlt el, hogy valóban az lesz-e a film címe. „Csak úgy felmerült, de ez egy munkacím” – mondta. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy Nick Lathourisszal együtt dolgozik a forgatókönyvön, és két folytatásra számíthatnak a nézők.

A Mad Max – A harag útja világpremierjét a májusi 68. cannes-i filmfesztiválon tartották. A 70 éves Miller alkotását versenyen kívül mutatták be. Harminc évvel a legutóbbi Mad Max-epizód után a kultfilm új része egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol az üzemanyagért és a vízért szállnak szembe egymással a bandák.

A Mad Max-kulttrilógia első darabja 1979-ben debütált. A Mad Max 2. – Az országúti harcos 1981-ben került a mozikba, a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című részt 1985-ben mutatták be. Az egykori filmekben a címszerepet alakító Mel Gibson helyét a Mad Max – A harag útjában Tom Hardy brit színész vette át.