Christian Bale játszhatja a főszerepet David Fincher Jobs-filmjében

Az Oscar-díjas színész alakíthatja Steve Jobs Apple-alapítót David Fincher készülő filmjében, amelynek forgatókönyvét Aaron Sorkin írta.

christianbalestevejobs-618x400

A The Wrap filmes portál értesülése szerint Fincher a napokban találkozott Amy Pascallal, a Sony filmvállalat társelnökével, és jelezte neki, hogy csak akkor vállalja a rendezést, ha Bale játszhatja el a számítógépgurut.
Hollywoodi források szerint Fincher és Pascal között feszült volt a viszony A tetovált lány című film forgatása során, de Pascal hisz Fincher rendezői képességeiben. Ráadásul a stúdiófőnök az Amerikai botrány kedvező fogadtatása miatt kedveli Bale-t. A Batman-színész javára hajtja a vizet, hogy hasonlít Jobsra, ezért már a kezdetektől a szerepre esélyesek között emlegették a nevét.
Sorkin a forgatókönyvet Walter Isaacson Steve Jobs-életrajzára alapozta, amelyet a szerző több mint 40, Jobsszal, valamint barátaival, családjával és kollégáival készített interjú alapján írt meg.
A produkció forgatása még az év vége előtt megkezdődhet, bár a 2015 elejei kezdés valószínűbb, mert addig Bale és Fincher is nagyon be lesz fogva hamarosan moziba kerülő új filmjeik, az Exodus, illetve a Gone Girl promóciójával.
Az Ashton Kutcher főszereplésével bemutatott Jobs című Open Road-produkció mindössze 35 millió dollárt keresett a jegypénztáraknál, a Sony ugyanakkor bízik a Jobs iránti lankadatlan érdeklődésben és az A-kategóriás tehetségben.

-mti-