Film+ossá silányult Smith család

A Föld után abszolút matiné, 5 perc tenyérizzadással.

 after-earth-5147fb3b82df7

 

Ígéretesnek látszott az idei sci-fi termés. A Feledés, bár engem nagyban emlékeztetett egy korábbi alkotásra, a magyar mozinézőket mégis elkápráztatta és a stúdiónak is beváltotta a film bevételeihez fűződő ábrándokat. Az pedig egy külön hab volt a tortán, hogy a film valami eszméletlen dizájnos volt.

 1108146 - After Earth

A Föld után pont mindenben az ellentettje Tom Cruise „sci-fi szezonnyitó” darabjának. Az egész film pont olyan mind látványra, mind CGI-re, mind jelmezre, mind színészi játékra, mintha a Film+ egyik délutáni matinéjába csöppentünk volna és a megaoctopus éppen a gigashark ellen készülne harcba, eldöntve ezzel a Föld további sorsát. És ezzel el is érkeztünk az első logikai bukfenchez a Földhöz.

 reg_1024-afterearth3-mh-121112

A sztori szerint a Föld több ezer vagy csak ezer éve – ez nem derül ki pontosan – lakatlan, mert a annyira szétbarmoltuk mi emberek, hogy el kellett hagynunk. Az nem derül ki, hogy mi is volt az oka az evakuálásnak, de a magára hagyott Földön az ember már nem él meg csak úgy, mintha természetes közege lenne. Mert a bolygó az ember ellen fordult, gyilkos állatokat fejlesztett – egy vagy pár ezer év alatt, ami szép teljesítmény, mert az evolúciónak több millió év kellett hozzá – és még a levegőt is lélegezhetetlenné tette. Hát ide pottyan vissza a Smith család egy űrbaleset miatt. A fapados űrjárművüket elnézve az is szép teljesítmény volt, hogy egyáltalán fel tudtak szállni.

 After-Earth

Nos, haladjunk tovább a logikátlan, mégis következetesen a filmen végigfutó további szemet szúró baromságon. Az emberi faj annyira fejlett, hogy űrutazik, több millió kilométert az űr végtelenjében, sőt új bolygókat hódít meg, sőt egyetlen embert sem hátrahagyva kipucolja a Földet, ugyanakkor egyetlen árva lőfegyverük sincs, az idegen által ránk szabadított – az nem derül ki, hogy kik azok az idegenek és miért bökjük a csőrüket – szörnyek kiiktatására. Helyette egy mindenféle alakot ölteni képes szablyával, nyiszálják őket azok a (dárt) védőrők akik, képesek a félelemet legyőzve, szellem üzemmódba kapcsolni és jól kifingatni a rohadékokat. Mert ezek a szörnyek nem látnak, nem hallanak, nem szagolnak csak és kizárólag a félelemet érzékelik, de azt nagyon és így nyírják ki szegény védtelen embertársainkat.   

 After-Earth-5-things

Will Smith a legtökösebb legény a gáton, aki rájött, hogy hogyan tud, nem félni, de ahogy a film további részeiből kiderül, sikerült neki minden érzelmet kiirtani magából, és Steven Segali egykifejezéses arccal végignyomja az összes jelenetét. Jaden Smith megmutatta a Karate Kidben, hogy tud ő. Mindenki oda volt azért a filmért és érte is. Ám most ő is annyira harmatgyenge, mint a magyar gazdaság és idegesítően hozza a nyámnyilát. Amit azért sem értek, mert a film elején pont az derül ki, hogy mennyire penge kadét ő, akit hajszál választ el attól, hogy (dárt) védőr legyen. Aztán eltelik 10 perc és máris összecsinálja magát az első szellőtől. Bár érthető, hogy kellett a filmbe jellemfejlődés, de így ez nem jött át.

 after-earth-movie-photo06

Ha már a színészi játék nem nyűgözött le, ott lett volna a történet soksíkúsága. De nem, annyira végtelenül, parafadugósan egyszerű volt, hogy a film felénél már alig vártam, hogy túlegyünk rajta.

after_earth_trailer_1

Agyaltam rendesen, hogy a sokat ígérő trailerek után miért bukott a film meg a tengerentúlon. Az elmaradt reklámkampány, Will Smith tompuló csillogása vagy sci-fi csillagának leáldozása lehet-e a háttérben? Megnézve az After Earth azonban rájöttem: maga a film annyira érdektelen, hogy kijőve a moziból otthon 3 Sopranos részt kellett megnéznem, hogy el tudjam mondani, élményt kaptam a mozgóképtől.

after-earth-will-smith-sophie-okonedo-600x400

A sok-sok bénázás és Zs filmeket idéző húzás után azért egy jó periódust mégis említenék a filmből: Jaden és a szörny találkozása, igazi körömrágós, székből megugrósra sikeredett. Az a jó 5 perc valóban penge volt. Na nézzük kinek ajánlom a filmet és kinek nem.

after-earth (1)

Akinek ajánlom: Bear Grills rajongóinak. Hiszen mi más is lehet tökösebb túlélőtúra, mint egy ízzig-vérig az emberhúsra és vérre áhítozó Pandora Föld nevű bolygón végigcaplatni.

Akinek nem ajánlom: Bármiféle logikai képességgel és evolúciós elméleti tudással megáldott ember egyednek. Aki tudja, hogy a 3 méteres madarak az embernek nem tesznek szívességet.