Feledjük el ezt az egészet

Az a baj a Feledéssel, hogy ezt már láttuk, ütősebben és kevésbé nyálas kivitelben.

Oblivion-Trailer-Screenshot

Tom Cruise megint megmenti a Földet. Pont ez a baj ezzel a csávóval, hogy csak ilyen megint dolgokat tud csinálni. A Feledés egy letisztult képi világú filmnek tűnik, ahol várjuk a fordulatot, ahonnan elkezdenek végre pörögni az események. De az események csak nem akarnak pörögni, bár fordulatot valóban kapunk. A képi vállalkozáshoz képest azonban hangyahímtagnyit.

Oblivion_03

Mert az a fajta gondolatmenet amelynek láncára a Feledés történelem fonala fel van fűzve annyira hasonlít a 2009-as Hold című filmre, hogyha nem tudnám, hogy az Álomgyárban mennyire kreatív elmék ülnek az asztaloknál, akkor akár azt is feltételezhetném, hogy ugye ez egy koppintás, de ugyan, erről szó nem lehet. Hiszen mint tudjuk, ott minden nagyon eredeti. Azonnal kapom már itt az olvasói gondolatokat, hogy persze egy kritikusnak soha semmi nem jó. Mert fikázni mindent könnyebb mint dicsérni. Ezért is akasztom meg most a gondolatmenetét és nyargalok át a jó dolgokra, hogy aztán jöhessen a feketeleves.

oblivion-tom-cruise-olga-kurylenko

A látvány pazar. Ezt már csak akkor tudták volna überelni, ha 3D-be vágják az egész hóbelebancot. Ám így is nagyon üt az égés utáni Föld. A felrobbant Hold látványa pedig szintén király. Ahogy az ki lett találva és az erre ráépített Föld pusztulás, az mesteri, logikus és okos húzás. Gravitáció, apály-dagály, lemezmozgás, minden érthető és világos.
A karbantartó eszközök dizájnja és különböző gépek kinézete penge. Nekem leginkább az jutott eszembe, hogy a filmes stáb leszerződtette a Nintendo Wii dizájnját kiötlő grafikusokat, mert minden olyan volt, mintha ahhoz szabták volna, és ez penge.

letöltés

Bejött a kötelező tétel itt is, hogy minden filmfőszereplővé váló, jövőben imbolygó csodabogárnak kell, hogy legyen egy kultikus tárgya, ami hozzá van nőve és neve is van, sőt letűnt korokat idéz.(Én, a robot, Wall-e) Sőt, ószeresként összegyűjtögetett tárgyaiból egy komoly kis gyűjteménye is van és ezeket egy kellemes is odúban halmozta fel. Ez is mind mind megvolt. Na és itt kezdünk átcsúszni abban az ingoványba, ahol a Feledés sajnos teljesen eltűnt.

ob

Mert a pazar látvány mellé jön a mindenhonnan egy kicsi. Leginkább a Holdból volt nyúlás, de Terminátor alkotók is élhetnek a gyanúperrel, hogy mintha nagy hatással lettek volna az írókra. Na és ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az egész le lett öntve egy szófosó Tommal meg olyan mennyiségű sziruppal, hogy attól még Micimackó is kifeküdne, akkor talán már mindenki értheti mitől fájdult meg a lépem.

oblivion2-1024x495

Az említett Hold 97 percéhez képet ez a film 125 perces és közben annyi az üresjárat, ami sokszor már az érdektelenségbe sodorja az alkotást. A legnagyobb baj pedig az, hogy bár a karakterépítéshez lenne szabva az idő, a végére mégsem érdekel egy cseppet sem egyik szereplő sorsa sem. Tomostól, Freemanestől (Aki egyébkpént ebben a filmben is mindent magyaráz.), lázadóstól az egész Földestől hidegen hagy. A szerelmi szál nuku, nyista, nem akarnak kinyílni. Az űrbázis pedig a nagy várakozás ellenére sem hoz semmilyen maradandó élményt. Egy súly nélküli tömegcucc a CGI gyárak futószalagjairól, amit a heroikusnak szánt, de komikussá vált duma még jobban aláás.

oblivion-morgan-freeman2

Kétszer elsütni ugyanazt a poént, na de kedves uraim, hölgyeim? Én kérek elnézést.

Akinek ajánlom: Nem látták még a Sam Rockwellek elszánt harcát a gonosz vállalattal szemben és eddig egy világégés után játszódó filmre sem majszoltak popcornt.

Akinek nem ajánlom: Hold, Terminator, Walle-e. Ha ezeket láttad, ezt olyan messzire kerüld el, mint cukros bácsi a nyugdíjas otthont.