Csak hosszában lett eposzi a Batman Superman ellen

Aki ismeri a képregény alapanyagot, annak túlságosan sok újdonságot sem tartogat a film.

MV5BMjI5MjM4MzM1NV5BMl5BanBnXkFtZTgwNzA5MjkxNjE@._V1__SX1218_SY859_

Magasra lett téve az a bizonyos léc Batmant illetően. Mert Christopher Nolan Sötét lovagja nem csak, hogy filmként lett kimagasló, de mint képregényes adaptáció is kiválóra sikeredett. Nolannek magának sem sikerült megugrania azt a bizonyosat még egyszer. A Sötét lovag – Felemelkedés már sokakban hagyott némi hiányérzetet. Pedig még mindig magasan jobban működik az egész, mint a Batman Superman ellen.

MV5BMTQ2MTgyNzY2MV5BMl5BanBnXkFtZTgwOTA5MjkxNjE@._V1__SX1218_SY816_

Maga a sztori ott kezdődik, ahol az Acélember történetének vége szakadt. Csak ezúttal egy másik szereplő szemszögéből látjuk az eseményeket. Az a helyzet, hogy a film előtt maga a rendező Zack Snyder kérte meg a moziban helyet foglaló közönséget arra, hogy megnézés után aztán semmi spolier, szóval próbálok nem elkotyogni mindent, bár aki egy kicsit is beleolvasott már a Frank Miller-féle Dark Knight Returnsbe az nagyjából tudja a sztorit. Igaz, az ottani bivalyerős motivációk itt nagyon szájbarágósra sikeredetek. A film leginkább ezért is áll gólyalábakon, na de vissza a sztorihoz.

MV5BNzE5NTA2MDk2M15BMl5BanBnXkFtZTgwMDE5MjkxNjE@._V1__SX1218_SY816_

Szóval, a Föld megismerte Supermant, Batmant pedig már egy jó ideje nyögik a bűnözők Gothamban. Egyfajta moráliskérdéssel próbálják meg felszítani a tüzet a két DC hős között, hogy mi joga van Supermannak istent játszani és mi okán ön bíráskodik Batman. Mindegyik köpenyes betáplálja agyába a gyűlölet csíráját, na meg van benne egy jó adag pöcsméregetség is, hogy akkor most ki is az úr a szuperhősök között. A végső pöccintést Lex Luthor adja meg és ezzel el is érkeztünk a fináléhoz, amit egyébként már a trailerek, poszterek meg minden egyebek is az arcunkba toltak.

MV5BMTAyMjM2ODgzNzReQTJeQWpwZ15BbWU4MDExOTI5MTYx._V1__SX1218_SY816_

Ez a film annyira kiszámítható, mint a magyarok ebédje vasárnap. Ráadásul olyan sok fölösleges betét és filozofálgatás van benne, hogy a két és fél órás játékidőt simán meg lehetett volna nyírni egy fél órával és pörgősebb, akciódúsabb, feszesebb filmet kaptunk volna. Volna, volna, volna. Sajnos túl sok a volna és kevés az igazán ikonikus jelenet a filmben. Ami meg az lett, azt a Dark Knigth Returns animációs filmjéből vették át. Szinte egy az egyben.

 

A film egyébként a túltolt optikai tuningon és a lassúságán túl mégis rendelkezik egy igazán nagy erénnyel. Ez a film Batman és Superman filmje. A karakterek között szépen megtartja az egyensúlyt és nem billen el a mérleg egyikük felé sem. Pedig volt bőven karakter kikkel a filmkészítőknek operálnia kellett. Arról nem is beszélve, hogy a Wayne szülők meggyilkolását letudtuk végre 1,5 percben, ami parádés, lévén, hogy Batman eredet történetét már a 2 éves totyogók is kívülről fújják.

MV5BMjEwMzc0NTA5M15BMl5BanBnXkFtZTgwODA5MjkxNjE@._V1__SX1218_SY816_

Egy tökös, macsófilmnek harangozták be a Batman Superman ellent (Jézus, egyébként ennél faszább cím senkinek sem jutott eszébe a forgalmazónál?) és, a pasik mellett ki viszi el a showt? Ki lesz a legemlékezetesebb karakter? Kinek a felsőjét csatolnánk ki szívesen? Wonder Woman! A csaj annyira titokzatos, szexi és magával ragadó, hogy alig várom a különálló filmjét. Imádtam! Akár csak Jessie Eisenberg Lex Luthorját, aki ugyan inkább egy Joker 2.0 volt, de mivel a bohócot Suicide Sqadra tartogatja a WB így kellett helyette valaki, aki megtestesíti az elmebaj minden formáját. Hát sikerült!

Érékelés: 8/10.

Akinek ajánlom: Család egyesítőknek, bár ezt az egymásra találást még ők is meg fogják könnyezni.

Akinek nem ajánlom: Tea rajongóknak. Hát ezután a film után nehezen fogsz egy jóízűt szürcsölni a sárgás kis folyadékból.