Piros csuklya, vagány duma, hadd süljön most el a puska

Vicces, akciódús, csöcsös és még azt a pimaszságot is megteszi, hogy saját magát sem veszi komolyan. A Deadpool, Marvel legidiótább arca a helyére került.

MV5BMjM0ODE3NDA5Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwMjY2OTY5NzE@._V1__SX1218_SY859_

Az outsiderek számára szinte ismeretlen Deadpool figurája. Igaz, a karakter nem először kap élőszereplős megjelenést a vásznon, mivel 2009-ben az X-Men Kezdetek: Farkasban már feltűnt. Akkor azonban a képregényes megjelenésére nyomokban sem hasonlított. Csak a stáblista utáni jelenetben lehetett valami hasonlóságot felfedetni Wade Wilson és a rajzolt figura között. Az azóta eltelt években Ryan Reynolds nem kevés energiát fektetett abba, hogy kampányoljon egy önálló Deadpool filmért, és hála égnek, milyen jól is tette ezt.

MV5BMjIxNjUzMjE2MF5BMl5BanBnXkFtZTgwNzM0NTY0NjE@._V1__SX1218_SY816_

Az eredmény ugyanis zseniális lett. Deadpool a képregényekben is folyton a száját jártató, viccelődő, néha prosztóskodó és a lapokról az olvasóknak is kiszólogató karakter, akit egy az egyben fogtak és mindenféle fazonigazítás nélkül átpakoltak a vászonra. Nem csoda, hát, hogy a képregényes rétegfilmre vágyó geekek hada már eddig is világszerte örömtüzeket lobbantott. A műfaj ugyanis egyre kezd sötétedni. Idén például az egymásnak feszülő Batman és Superman, Amerika kapitány és Vasember mellé, egy világpusztításra törő Apokalipszis megfékezésére kísérletet tévő X-Men filmet kapunk. És bár teljesen jól elvagyunk a majdnem elpusztuló világ végső csatában történő megmentésével, azért a felhőtlen szórakozásnak mindenki jobban örül. Nem véltetlen, hogy két évvel ezelőtt a szintén nagyon-nagyon vicces Galaxis Őrzői egy csapásra lopták be magukat mindenki szívébe.

MV5BODQ1NDIzMTI4Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwNzg2Nzc5NzE@._V1__SX1218_SY816_

Deadpoolt már csak képregényes hagyományai miatt sem lehet komolyan venni. A készítők pedig egy az egyben rászabták a filmet. Ami pedig további dicséret, hogy olyan eredettörténetet kapunk, amin nem unjuk halálra magunkat. A film egy nagy akciójelenttel nyit, ami szépen tele van tűzdelve flashbackekkel. Így aztán a képregényhősök első filmes betegsége ki is lett irtva a moziból. Külön dicséret, hogy a Fox ezúttal volt annyira bátor, hogy külön kiszólásokkal az egész Marvel univerzumra utalni mert. Stan Leenek pedig ennyire király cameoja eddig még sosem volt.

 

Nagyon jó és pörgős dumák. Annak ellenére tudom díjazni a poénokat, hogy egy-kettő annyira szakállas, hogy szinte én szégyelltem magam. A film így is nagyon friss és pörgős. Az pedig külön rátesz egy lapáttal, hogy az X-Menek is feltűnnek a moziban és asszisztálásuk pedig külön jól jön, amikor unterman kell a cselekményhez.

A film már most óriási siker, biztosan jön a folytatás. Arra pedig már most egy komolyabb fogadást merünk kötni, hogy Deadpool fel fog tűnni valamelyik X-Men moziban. Akár már az idén érkező Apokalipszisben.

MV5BMTY3NTI0ODA0OF5BMl5BanBnXkFtZTgwMDY2OTY5NzE@._V1__SX1218_SY816_

Értékelés: 10/10.

Akinek ajánlom: A poénokra fogékony, nem szívbajoskodó akció-mozi kedvelőknek.

Akinek nem ajánlom: Apácáknak.