Ledarálja a szívedet az új Mad Max film

Nincs megállás, nincs üresjárat, nincs kérdés. Ez az év filmje.

MV5BMTY2NDMxODcyMV5BMl5BanBnXkFtZTgwNjQ3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY859_

Eléggé kedvetlen voltam, amikor az első hírek szállingózni kezdtek, hogy a nagy ötlettelenségtől vezérelve a Mad Max is folytatást kap. Negyedik részt. Ráadásul a jó öreg Mel Gibson, mivel már tényleg öreg, le lesz cserélve a Batman maszkos izomkolosszusára, vagyis Tom Hardyra. Aztán jöttek az első képek, az első trailerek, ami felkeltették az érdeklődésemet és kezdeti pesszimizmusom kezdett alábbhagyni. Most, hogy túl vagyunk a premieren csak annyit mondhatok: hát hölgyek, urak, ezt kár lenne kihagyni.

MV5BMTgxMDkzMDM1OF5BMl5BanBnXkFtZTgwMzI3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY816_

(Csak a rend kedvéért ha valaki nem látta volna a korábbi Max filmeket.)

Egy nagy világégés utáni Ausztráliában vagyunk, ahol a vidék felosztva, hadurak kezében van. Ők birtokolják, a benzint, a vizet, a skulót és minden értékeset. Beleértve a lányok, férfiak által legjobban kedvelt testrészeit is. Hősünk, a magányos farkas Max pedig ilyen körülmények között próbál túlélni. Nem hős ő, csak egy vándor a sok közül, aki ha éppen úgy adódik, azért eltör pár gerincet, csak hogy mentse az irháját.

MV5BMTU5MTQwNDgzMl5BMl5BanBnXkFtZTgwMjE3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY816_

Ismét ebbe a kegyetlen világba csöppenünk. Ám akit esetleg az tartana vissza ettől a filmtől, hogy az előzőeket nem látta, semmi vész. A Harag útja, csupán egy laza szállal kapcsolódik a korábbi alkotásokhoz – ami valljuk be a kissé silányra sikeredett harmadik rész után nem is akkora baj.

Na de mitől is olyan nagy durranás ez a film? Másfél perc. Ennyi a bevezető és máris tövig nyomják a gázpedált az alkotók. Nincsenek fárasztó magyarázatok, nincs szövevényes történetmesélés, nincsenek fárasztó perbeszédek. Bumm! És máris ott vagyunk a sűrűjében. A film hátralévő részében leginkább azért izgulsz, hogy a szíved bírja a megpróbáltatást. Egyik oldalról a lendületes akció a másik oldalról pedig az tökéletesen a ritmusra hangolt dobok próbálnak meg az infarktusig kergetni. És ehhez jön még a látvány.

MV5BMTgxMDU2OTUzMl5BMl5BanBnXkFtZTgwMDM3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY816_

A steampunk fémes, bőrős világa remekül mutat a narancssárga homokon guruló sufnitunningolt hot-rodokon. Akár csak a kelésekkel díszített hadurak szemkápráztató mocskossága és a hadsereg fehérbőrű, csontvázakat idéző alakjainak sokasága. Amihez hátborzongatóan párosul a vallási fanatizmuból következő agymosott állapot, ami az üldözőket a legveszélyesebb ellenfelekké teszi.

Ebben a közegben nem csoda, hogy a színészek – bár része az őrületnek – csupán másod hegedűsük. Hiszen a film igazi ereje, az akcióban és a látványban rejlik.

MV5BMjQzMDU4NDIzMV5BMl5BanBnXkFtZTgwNDM3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY816_

A Harag útjában pont az a legjobb, hogy a részletek fölött nem siklottak el. Mert ugyan a mai hadászatban már nincs semmi jelentősége, de már az ókori római légiók is zenére masíroztak és indultak a csatába. Hát akkor, nosza rajta, toljuk tele egy böhöm teherautót hangfalakkal és dobosokkal, az orrát pedig díszítse egy örült gitáros és máris kész a harci indulót folyamatosan a fülünkbe zakatoló, a filmek ritmust adó zenei szekció.

Fury-Road-Guitar-680x388

Bár a film története faék egyszerű. Ez ebben az esetben pont annyira nem érdekel, mint Mad Maxet az anyatej. A lényeg, hogy látványos, izgalmas és másnap is folyamatosan ez fog a fejedben járni.

Összegezés: A Mad Max – Harag útjának én már így május közepén odaadnám az év filmje díjat. (Bocs Avengers, bocs Star Wars). Akkora őrület van a köbön, hogy egyből bele kell szeretned. Két órán keresztül pedig meg is fogja nyomni a szívedet.

MV5BMjEzNTQzODYzNF5BMl5BanBnXkFtZTgwNjA3NTE2NTE@._V1__SX1218_SY816_

Értékelés: 10/10.

Akinek ajánljuk: Mindenkinek, aki úgy érzi unalmas az élete és egy kis izgalomra vágyik.

Akinek nem ajánljuk: Szívbetegeknek semmiképp. Viszont az alacsony vérnyomásúaknak akár receptre is írhatnák.

P.S.: Nem tudja valaki, hol tudnék egy jó kis steampunk kabáthoz hozzájutni? Vagy legalább egy fél pár bakancshoz?