Erősen érződik a Majmok bolygója Forradalmon, hogy szűkül a tér, de ennek ellenére valami nagy dobás még hátra van.
2011-ben rajtolt újra a Majmok bolygója. A sok mozifilmes folytatás és tévés sorozat, valamint remake után egy minőségi darabbal kezdtek neki az előzményeknek. Az eredmény: hangos kritikai siker és elismerés a minőségi darabért, ami biztosan ugrotta meg az a lécet, amint 68-óta senki sem tudott.
A sztori szerint most, 10 évvel Caesar majom horda szöktetése után vagyunk. Amikor is a Földön alig van már élő ember, aki túlélte a majmokat intelligensé tévő vírus szétterjedését. A majmok békében élnek, néha vadászgatnak náluk ezerszer gyengébben kinéző cgi szarvasokra és lepofoznak egy-egy medvét. Egészen addig idilli a hangulat, amíg egy csapat ember nem merészkedik a birtokukra és le nem puffantja az egyiküket. Félelemből, előítéletességből és csak úgy azért mert az ember már csak ilyen.
Két csapat. Az egyik az emberek, a másikak az emberszabásúak. Ezt leszámítva mind a két oldalon egyedi személyiségek, egyéni látásmódjából fakadó problémák kezdenek el kigyűrűzni. Ember majomnak, majom embernek, ember embernek, majom majomnak farkasa. A Forradalom ugyanolyan hagyománytisztelő a ’68-as előddel szemben, mint tette azt a Lázadás. Akkor régi film ezer meg egy utalással lett megidézve. Most pedig pontosan az a fajta egymás fajához való viszonyulási különbség jön elő, mint Charlton Heston és az akkori majomtársadalom esetében volt tapasztalható. A félelemből előjött bizalmatlanság társadalmi következményei kerülnek a középpontba. Az csak egy külön csavart ad a történetnek, hogy erre mind a két oldalon helyet foglaló karakterek is szolgáltatnak példával.
Apropó karakterek. A Weta digital parádés munkát végzett a majmokkal. Különálló és jól meg különböztethető jelenség mindegyik. Külső jegyekre és belső lélekre ugyanúgy érvényes ez. A CGI munkából mindössze a szarvasok és a medve lóg ki egy picikét, de ők együtt is jó ha maximum 2,5 percig láthatóak, a dolog tehát megbocsájtható.
Nos, ami a történetet illeti. Egy kissé túlhúzott, de ez már jellemző volt a Lázadásra is. Az alkotók úgy érezhették, hogy az időt nem kell sajnálni a mély karakterábrázoláshoz, a néző azonban így egy kicsit vontatottnak érezheti a filmet. Ez elegyen egyébként a Forradalom legnagyobb hibája. Mert, amit ezen kívül az arcunkba tol az véresen komoly királydráma, akció film, thriller és azért társadalomkritika is. Messze még a kifogástalan tökéletesség, de felüdülés az ilyen alkotás manapság, ahol az alkotók nem csak a csekkfüzetüket, de a spirális alkotói noteszt is előbányászták. Nem nehéz jósnak lenni, hogy ez a film csupán egy híd az Lázadás és az ezt követő harmadik előzményfilm között. Caesar ugyanis nyíltan kimondta, hogy a háború már elkezdődött, a Lady Liberty-nek pedig azért valahogy csak le kell dőlnie.
Értékelés: 9/10.
Kinek ajánlom: Meghasonlott humanitáriusoknak, akik el tudnak fogadni egy-egy plusz hüvelykujjat a lábfejeken is.
Kinek nem ajánlom: David Attenboroughnak semmi esetre sem. Nagy csalódás lenne az öregnek, hogy az emberszabásúak nem is olyanok, mint amilyeneknek ő megismerte.
