A majom nem játék (kritika)

A Majmok bolygója: Lázadás egy igazán ütős kis előzményfilm. Hosszas majom filmáradat után az első olyan alkotás, amelyben egy csimpánz szemszögéből láthatjuk a történéseket. A félelmetes az, hogy egy CGI majom mennyi érzelmet tud kiváltani a mozinézőből.

Tinédzser voltam még amikor először láttam az 1969-es Majmok bolygóját. Szinte véletlenül bukkantam rá, a műsorújságot böngészve. A film akkor olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amit azóta is csak ritkán tud mozgókép. Elsőként dühöt, elkeseredettséget, bosszúságot éreztem, végül pedig jött a felismerés, a film végi Szabadságszoborral. A Majmok bolygója aztán sok folytatást kapott. Mégis, egyik sem tudta megismételni az első film zseniális forgatókönyvét. Még a nagy varázsló, Tim Burton sem tudott jól hozzányúlni a történethez. Az eredmény csak klisékkel tarkított, közhelyekkel teletűzdelt, olyan timburtonös vizualitással kevert 1,5 óra lett. Most azonban megjött az új hullám.

Ami a feltétlen áttörés első mozzanata volt, hogy nem folytatást, remake-et készítettek a filmesek, hanem belevágtak egy mostanság oly divatos, előzményfilmbe. De amíg – ha csak a nyár egy másik előzményfilmjét hozom fel – az X-men: First class csak egy gyenge próbálkozás volt, addig a Majmok bolygója – Lázadás egy valóban jó film lett. Magában hordozva a merészséget, hogy ezúttal a majmok szemszögéből lássuk a történéseket. Az meg hab a tortán, hogy annyi utalás van a későbbi filmekre, mint égen a csillag. (Ezeket most én nem lövöm le, mindenki vadássza le maga.)

Az érzelmes majom

A filmben oroszlánrészt vállalt a Gyűrűk urán is dolgozó Weta Workshop. Nekik köszönhetően aztán olyan CGI majmok tekintenek vissza a vászonról, amik majdnem meg is szólalnak, sőt… De ami fontosabb: éreznek a majmok. Van mimikájuk. Gesztusaik. Ez pedig olyannyira nagy segítség a gumimaszkba bújtatott színészek után, hogy a számítógép majmok lejátsszák emberi partnereiket a vászonról. Együttérzünk velük. Szinte már azon kapjuk magunkat, hogy ebben a háborúban inkább állnánk az ő oldalukra, mint az emberekére mivel ők még egy érintetlen és pénzéhességtől mentes társadalomban élnek.

Érdekes egyébként, hogy mennyi kis összetevője van a végső káosznak. És erre az alkotók nem restek időt áldozni. Úgy bontják ki a cselekményt, hogy bár a végső katarzist mindenki sejti, mégsem unatkozunk egy percet sem. Engem csak mindössze azok a mini vízierőművé lett mozilátogatók zökkentenek ki a film ritmusából, akik felnőtt létükre nem tudnak megülni 105 percet a hátsó felükön.

Néhány logikai bukta azért van a sztoriban. Nem értettem például, hogy a menhelyről kiszökött alig 20 csimpánzból hogyan lett több százas horda. Vagy, hogy a vírusgázból nem lélegzett, kiszabadított csimpánzok, gorillák és orangutánok miként épültek be pikkpakk a gépezetbe. A majom egy állat, de nem hülye. Értem én, hogy milyen jól néz ki a városon végig bandázó, törőzúzó, üvegen áttörő majom csapat, de akkor is. Persze az is előfordulhat, hogy ez csak egy olyan filozofikus, mindig az életszerűséget kereső filmkukacnak szúr szemet, mint én.

 A film legjobb mozzanatai, hogy tényleg megalapozzák a folytatásokat. Vagyis az évtizedekkel előbb leforgatott alkotásokat. Amit egy picit én hiányoltam még, hogy az alkotó a majmokkal, céljukat elérve az erdőben nem igazán tudott mit kezdeni. Csak úgy ténferegnek, mint MTV-székház ostromló az ajtótörés után. Íve van a dolognak, csak valahogy a végső nagy bumm maradt el.

 Amihez pedig jobb lenne, hogy hozzászokunk, az a stáblista végignézése. Ugyanis most is volt még egy slusszpoén a lista közben. Még jó, hogy a sok székből felpattanni kívánkozó, nagyon fontos dologra igyekvő teremtársaimat mégis ücsörgésre kényszerítette a villanyt fel nem kapcsoló mozigépész.

Összegezve: A majmok érzelmesek, a sztori jó, a történetvezetés feszes. Mi egyebet kívánhat egy sci-fi rajongó?

A majmok Szombathelyen, a Cinema Cityben lázadnak.

Hozzászólások lezárva.