A Farkas forgatókönyvírója is segíti A szürke ötven árnyalatának filmváltozatát

A Farkas című akciófilmet is jegyző Mark Bomback csiszolja tökéletesre E. L. James A szürke ötven árnyalata című bestsellerének filmes forgatókönyvét.

50shades

 

Bomback azután csatlakozott a stábhoz, hogy a történet főhősének, Christian Greynek a szerepére eredetileg kiszemelt Charlie Hunnam két héttel ezelőtt kiszállt a projektből és Jamie Dornan vette át a helyét, illetve az Oscar-díjra jelölt forgatókönyvíró, Patrick Marber előzetesen már átfésülte az írott alapanyagot – adta hírül a The Hollywood Reporter online kiadása.

Bomback bevonása azért érdekes, mert a forgatókönyvíró alapvetően akciófilmekben utazik. Nevéhez fűződik többek közt Az emlékmás című klasszikus 2012-es feldolgozásának, valamint a Száguldó bomba, A Boszorkány-hegy, a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed és a Farkas című filmeknek a forgatókönyve. Marber ugyanakkor olyan filmdrámák forgatókönyveivel szerzett hírnevet, mint az Egy botrány részletei vagy a Közelebb.

E. L. James bestsellerének filmadaptációját decemberben, az eredeti tervekhez képest egy hónapos csúszással kezdik forgatni. A Sam Taylor-Johnson által rendezett produkcióban Dakota Johnson amerikai színésznő – Melanie Griffith és Don Johnson lánya – játssza az erotikus regény hősnőjét, Anastasia Steelt. A filmjogokat a Universal Pictures és a Focus Features szerezte meg. A produkció a tervek szerint 2014 augusztusában kerül a mozikba.

A szürke ötven árnyalata egy irodalomszakos egyetemista, Anastasia és egy titokzatos, dúsgazdag vállalkozó, Christian Grey szenvedélyes kapcsolatának története. A regénytrilógia 2011-ben jelent meg, és hatalmas feltűnést keltett, milliószámra fogyott a könyvesboltokban és számos paródia is született róla.

-mti-