Travolta és Kirstie Alley tévésorozatban játszik ismét együtt

Egy új tévésorozatban találkozik össze ismét a Nicsak, ki beszél-filmek két sztárja, John Travolta és Kirstie Alley.

Kirstie-Alley-John-Travolta-ftr

 

Travolta vendégszereplőként jelenik meg Alley új amerikai tévés vígjátéksorozatában, a Kirstie’s New Show-ban. Színpadi díszletmunkást fog alakítani, Alley ugyanis egy Broadway-sztárt játszik.

„Mindig nagy élvezet, ha az embert olyanok veszik körül, akiket szakmailag és emberileg is nagyra tart” – idézte Travoltát a BBC hírportálja.

Alley Twitter-üzenetben osztotta meg örömét. „Annyira izgatott vagyok a közös munka miatt. Ezt meg kell ünnepelnünk!” – lelkendezett a mikroblogon.

Travolta és Alley 1989-ben forgatta a 7,5 millió dolláros költségvetéssel készült Nicsak, ki beszél című vígjátékot, amely végül világszerte 300 millió dolláros jegybevételt hozott. A kisbabának Bruce Willis kölcsönözte a hangját. Nicsak, ki beszél még! és Nicsak, ki beszél most! címmel két folytatása is született a produkciónak, ugyancsak a két sztárral a főszerepben.

 Az 59 esztendős Travoltát utoljára a Killing Season című, Robert DeNiróval forgatott akcióthrillerben láthatták a nézők. Alley karrierje a televízió felé kanyarodott, olyan sorozatokban szerepelt, mint a Cheers, a Veronica’s Closet és a Fat Actress.

-mti-