Gumi nélkül kis vámpírod lesz (filmkritika)

A Hajnalhasadás első fele akár egy tiniknek szóló abortuszellenes kampány bújtatott propagandafilmje is lehetne.

 

Nehéz műfaj a könyvek megfilmesítése. Van, hogy hozzátesznek a filmesek, de az is előfordul, hogy elvesznek. Jómagam sokszor pont ezért nem veszem előtte a könyvet a kezembe, hogy eleve külön kezeljem a két alkotást. Mert ami mondjuk több száz oldalon működik, az nem biztos, hogy 120 perben ugyanúgy fog. Tisztában vagyok vele, hogy az Alkonyat széria korunk Rómeó és Júlia története, hány meg hány tini lelkébe hozott reménykedést, hogy van igaz és mindent legyőző szerelem. Na mindezzel együtt a helyén is kezelem a dolgot.

 

A moziforgalmazók is helyén kezelték, és akárcsak korábban a Harry Potter esetében, most is ketté bontották a zárórészt. Hogy a több bőr vagy a művészi szabadság határainak kitágítása miatt, azt mindenki döntse el magában. Én egyelőre úgy voltam vele, hogy a vége után nem éreztem hiányt, mint mondjuk az éppen az előbb példának felhozott a varázslótanonc esetében, hogy pfú de nagyon várom a folytatást. A történet akár lehetne így is kerek egész. Majd a jövőre mozikba kerülő záróféllel kiderül, hogy mit nem tudtak nekünk most elmesélni.

 

Egy dolgot szögezzünk le. Aki egy normális esküvőt nem tud a vászonra vinni úgy, hogy a mozilátogatókat magával ragadják az érzelmek, az menjen inkább zöldségesnek. Megfordítva a dolgot, egy esküvő mindig sokat tud dobni a filmen, főleg, ha a célközönsége is olyan olvadozós fajta. A Hajnalhasadás közönsége pedig olyasfajta. Bevallom, még nekem is átjött a dolog. Sőt, a nászút varázslatos feelingje is megragadott, de aztán befűzték az oktató filmet, az pedig a végefőcímig ott is maradt.

 

Oktatófilm tanulságai:

Első: A tinik mindig teliholdkor, az Óceán parton veszítik el szüzességüket.

Második: Nem kell parázni az aktus miatt, mert úgyis minden megy a maga útján.

Harmadik: Ha nem védekezel terhes maradsz.

Aztán ha már a dolog úgy adódott, hogy áldott állapotba kerül az ember lánya, a vámpír fiától, akkor a felelőtlen tett komoly következményeit vállalni kell. Abortusz kizárva, még ha az – átvitt vagy hús-vér valójában is – az életet adó test felőrlésével is jár. Ugyanakkor ismét kapunk egy jó nagy adagot a szerelem erejéről és a barátság hatalmáról.

Mindezzel együtt szinte már már varázslatos, hogy a szirupos körítést hogyan lehet Drakula unokáival egy történetben tálalni. Mindenesetre ez most ismét működik.