Elkészültek a Magyar népmesék sorozat utolsó részei

A karácsonyi iskolai szünetben, december 23-ától vetíti az m2-es csatorna a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat nemrég elkészült, utolsó 11 epizódját. A századik részt január 2-án láthatja a közönség.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Televízió (MTV), a Kecskemétfilm Kft. és a Docler Video Productions koprodukciójában készült részeket bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője felidézte: a filmsorozatot 35 éve, Jankovics Marcell tervezői, rendezői, szakértői segítségével indította útjára az MTV.

 

A stúdió vezetője bejelentette: egyelőre nem folytatják a Magyar népmeséket, hanem cigány népmesékből készítenének sorozatot.

 

Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője kiemelte: a Magyar népmeséken több generáció nőtt fel, ezek a mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem tükröt is tartanak a magyar társadalom elé.