A felújított Dzsungel Könyve sztoriban nem sok újat hoz, de a látvány magával ragadó.
Ha valakinek azt mondjuk Dzsungel Könyve, akkor szinte biztos, hogy a Disney 1967-es klasszikusa jut az eszébe. A kedves rajzolt állat karakterekkel, a még mindig fülbemászó dalokkal és a Beatles keselyükkel. Bár Kipling alapművét sokan, sokszor próbálták meg filmre adaptálni, élőszereplőkkel is. A gonosz tigris, a bölcs párduc, vagy a zsivány medve karaktere élő állatokkal nem nagyon működött. Ezért most a Mickey Egeres cég gondolt egy merészet és kombinálta az élő szereplőt, konkréten az egy szem Mauglit, a computer rajzolt állatokkal. Így aztán adódott a lehetőség, hogy az egyes állat szereplőket ne csak élethűen tudják megrajzolni, de még igazi személyiségjegyekkel is fel tudják ruházni. A Pi élete óta pedig azt is tudjuk, hogy az emberi szem számára megszokott és jól ismert állatok esetében is kiválóan működik már a dolog, úgyhogy minden adott volt a tökéletes végeredményhez.
Az a baj a jól ismert történetekkel, hogy nem tud meglepni a végkifejlet. Ugyan apró részleteket csempésztek be a sztoriba, de légyében maradt az alap sztori. Mauglinak Shere Khan fenyegetése miatt el kell hagynia a dzsungelt, közben pedig megannyi érdekes lénnyel találkozik. Ki megenni szeretné a kis békát, ki pedig inkább barátjává fogadná. Mindeközben pedig elveszünk a CGI erdő minden apró részletében, ami csodaszépre sikeredett.
A Disney legfrissebb Dzsungel Könyve adaptációja egy jó kis családi kaland, de nagy klasszikussá nem fog válni. Ettől függetlenül egy tökéletes példa arra, hogy akár a sokadik bőr lehúzása után is lehet egy lélegzetelállító látványvilágú utazásra indulni a dzsungel indákkal átszőtt, elefánttrombitálással teli, mézet rejtő világába.
Értékelés: 8/10.
Akinek ajánlom: Dzsungelmélyi kalandokra nyitott kisfarkasoknak.
Akinek nem ajánlom: A tűztől rettegő kalandoroknak.