Brutális alkotás lett Inárritu filmje.
Ha volt film, amit januárban nagyon vártunk, akkor, az kétségtelen, a Birdmannel Oscar-díjat nyert, Alejandro González Inárritu legfrissebb alkotása, a Visszatérő. Már a nem hagyományos előzetes is irtózatosan felcsigázta a moziba járókat. Leonardo DiCaprio, havas vadnyugat, indiánok. Sokan pedig egyből tenyérdörzsölgetésbe kezdtek, hogy na, végre, ez lesz az a film, amiért Leo megkapja az Oscar-díjat. Eljött végre az idő és a saját szemünkkel nézhettük végig a filmet, ami lebilincsel, elborzaszt és hitetlenkedővé tesz.
Inárritu tehetségét már a Birdmanban is megtapasztalhattuk. A film csodálatosan, egy snittes látszatot keltő plánozásával keltett feltűnést, és nagyjából hasonló technikai bravúrokat vártunk A Visszatérőben is. Kétszer ugyanazt a viccet elsütni azonban nagyon ciki és ezt maga Inárritu is tudja, de a sokáig kitartott képek most is elvarázsoltak. Az első nagy indián támadáskor egy csodálatosan végigpásztázó montázst kapunk, miközben a brutalitás szinte kilép a vászonról. A film nagyjából 5 perc alatt tisztázza, hogy mire számíthatunk. Ez egy többfrontos háború, ahol elsősorban az embernek a természettel kell megküzdenie, aztán jönnek csak az indiánok, vagy a bosszúállás.
Főhősünk egyébként egy valóban élő személy volt, akivel valóban megesett azoknak a szörnyűségeknek a jó része, amiket mi a filmben végig kell, hogy éljünk vele. Ha csak a negyedét kéne végigélnie Bear Grylls-nek, akkor is nagy valószínűséggel, sírva rohanna a producere szoknyája mögé és menten visszaadná az ipart.
A Visszatérőben nem is az az igazán arcátlanság, hogy a képünkbe tolják az emberi esendőséget a természet, a gonoszság és a kapzsiság ellen. Hanem az, hogy mindezt úgy teszik meg, hogy a gyomrod szambát jár, miközben síri csönd közepette DiCaprio éppen a poklok poklát járja meg. Az idő pedig eközben ólomlábakon járkál, pedig te már a főhősnél is jobban szeretnél menekülni a szorult helyzetekből. Ezzel nem azt mondom, hogy a film unalmas, vagy lassú. Egy cseppet sem. Csupán egy jóérzésű ember nem szívesen nézi a másik szenvedését nem az, hogy órákig, de még percekig sem. Ez a film pedig nem szól másról, mint egy bosszúszomjas ember konok éltben maradni akarásáról. Megannyi metaforával és látomással fűszerezve.
Olyasféle film ez, amiben az alkotók kéjes vigyorral a szájukban élvezik, hogy próbára teszik a nézőt. Közben pedig egyre jobban kitolják a határt, arra várva, hogy na, mennyi még a tűréshatárod. Szépen lassan szopogatják le a húst a csontodról és még élvezik is.
A Visszatérő ugyanakkor egy varázsecsettel a vászonra festett vadnyugati panoráma kép. Csodás természeti tájakat barangolunk be és folyton azon jár a fejünk, hogy vajon milyen hideg lehet a víz, amibe minden szereplő, gond nélkül és azonnal gázol bele derékig.
Érékelés: 9/10.
Akinek ajánlom: Prémvadászoknak és lányukat kétségbeesetten kereső apáknak is.
Akinek nem ajánlom: Medvéknek és fázósaknak semmiképpen. Ha az a fajta vagy akinek zokniban a fűtött szobában is jéghideg a lába, akkor ezt a filmet végig fogod vacogni.