A 47-es ügynök és Eichmann

Itt a csütörtök és az új filmek a mozikban. Van vígjáték, akció és dráma is. Sorolom!

The Eichmann Show

A szingli csaj nagyon odavág 

Kész katasztrófa – Judd Apatow neve már egy ideje egyfajta új szemléletű hollywood-i vígjátékot jelent a filmesek között. Most itt van legújabb vígjáték, aminek rendezője és producere, valamint a forgatókönyvírás folyamatában is aktívan részt vett, bár a könyvet nem ő, hanem a film főszereplője Amy Schumer jegyzi. Aki a Seth Roge, James Franco, Jona Hill-féle vígjátékokat szerette ezt is bírni fogja, mert, hogy az említett színészek filmjei is mind az Apatow-féle istállóhoz tartoznak.

Kalandozás Reboot ország

Vakáció – Chey Chase 1983-ban járatta elsőként maximumra a vakációs bulijáratot. Most pedig egy reboot/folytatás masszában ismét elővették a franchiset. Ezúttal azonban már a Griswold gyerek Rusty veszik át a stafétát és indulnak útra családjával egy feledhetetlen Vakációra. Ami csak mint a szülei esetében, másképp lesz feledhetetlen, mint ahogy azt eltervezte.

Vonalkódos tarkó 

Hitman: A 47-es ügynök  – 2007-ben már megpróbálkoztak vele, hogy filmre vigyék a 14 éves pattanásos tinisrácok egyik kedvenc számítógépes játékát, a Hitmant. A filmet én is megnéztem, de ha valakinek fel kellene idéznem, hogy mi a fészkes fenéről szólt, hát igen csak el kellene gondolkodnom, ennyire hagyott bennem mély nyomot. Most egy újabb fejezet íródik a 47-es ügynök történetében. Amolyan reboot-féle született, ami sok akciót, kevés logikát és még egy jó csajt is ígér. Cinema City Savariában lehet megnézni, hogy mennyire sikerül egy karaktert átültetni a monitorról a nagy vászonra.

Az ördög élőben

Az Eichmann Show – Egy nagyon beszédes cím, egy roppant izgalmas filmhez. Az Eichmann Show nem másról, mint Adolf Eichmann, 1961-es tárgyalásáról szól. Pontosabban arról a televíziós közvetítésről amit Milton Fruhtman és Leo Hurwitz hozott tető alá, nem törődve fenyegetésekkel és egyéb nehézségekkel. A háborús bűnös Eichmann karaktere és a tárgyalási folyamat bemutatása is izgalmasnak ígérkezik, arról nem is szólva, hogy olyan színészeket láthatunk a vásznon mint Martin Freeman, akit legtöbben Zsákos Bilbóként ismernek. Most megmutathatja drámai színészi képességeit is. Az Agora moziban lehet keresni az alkotást.

Izlandon sem könnyű az élet 

Akváriumban élni – Három élet fonódik össze ebben az izlandi filmdrámában. Három olyan szereplőé, akiknek mind van egy egy sötét oldala az életüknek, vagy legalábbis meg kell alkudniuk ahhoz, hogy boldogulni tudjanak. Egy prostivá lett anya, egy iszákossága miatt hajléktalanná vált férfi, és egy családapa, akinek a céges mutyi miatt kell meghasonulni önmagával. A három szereplő élete mégis összefügg. Nekem a trailer és a tartalom alapján a Korcsszerelmek jutottak eszembe. Ha ez a film is olyan mint az, akkor tuti nézős lesz. Agora moziban lehet keresni.