Mozikba kerülhet Dennis Hopper utolsó filmje

A színész utolsó filmjének rendezője pénzadományokat gyűjt, hogy befejezhesse a színész halála miatt félbeszakadt produkciót – értesült a BBC News.

_81495256_dennis-hopper-and-joseph-cr

A The Last Film Festival felvételei 2010-ben szakadtak meg, miután a 74 esztendős, prosztatarákban szenvedő Hopper elhunyt. A produkcióból már csupán néhány jelenetet kellett volna leforgatni.

Linda Yellen, a film rendezője most 90 ezer dollár (26 millió forintot) akar összegyűjteni egy Kickstarter-kampánnyal, hogy befejezhesse az alkotást, és az a mozikba kerülhessen.

„Nagyon megrázott  a halála. Dennis maga volt az egészség a filmben és a forgatáson, több energiája volt, mint bárkinek” – idézte fel a rendező. Mint hozzáfűzte, akkoriban még nem tudta, hogyan fejezhetné be a filmet a hiányzó jelenetek nélkül, de most, pár év elteltével ismét visszatért a projekthez, és úgyérzi, meg lehet vágni úgy a kész anyagot, hogy nem szükséges hozzáforgatni.

A Szelid motorosok, az Apokalipszis, most és a Kék bársony sztárja utolsó filmjében komikus szerepet vállat. A The Last FilmFestival című produkcióban Nick Twain hollywoodi producert alakítja, aki filmjének vetítésére érkezik egy kisváros kaotikusfilmfesztiváljára.

„Olyan embert alakít, aki szereti és gyűlöli Hollywoodot: szereti a filmezést és utálja a dolog  üzleti részét, s ezzel Dennis tényleg azonosulni tudott” – mondta Yellen.

A forgatókönyvet társszerzőként jegyző rendező elmesélte, hogy Hopperrel egy Sundance Filmfesztiválon hozta össez a sors. A színész még látta a film egy nyers verzióját halála előtt, és „szerette” – tette hozzá.

-mti-