Az Éhezők Viadala harmadik felvonását annyi érelme volt szétszedni, mint vadászkutyára kontraféket rakni.
Ez biza spoileres lehet!
Szóval egy valamit tisztázzunk máris az elején, nem vagyok Éhezők Viadala rajongó, de nem is küldöm el zsigerből a fenébe. Az első részben volt spiritusz. Újdongás a poraiból újjáépült U.S.A., a középpontban álló Kapitólium és a nyomorba tatszított peremkerületek közi viszony is kristálytiszta volt. Megvolt a háttér ahhoz, hogy magát a Viadalt megértsük, hogy a történetet kiadja a kerek egészet. Szerettem a párhuzamot a szegény körzetek és a pazarló főváros között, ami egyébként minden egyes diktatúra tükre. Legyen az a Távol-Kelet, Közép-Afrika vagy éppen egy piciny Európai állam, a diktatúrák már csak ilyenek. Az elit dőzsöl, amíg a rezsimet fenntartók gályáznak és a megélhetés peremén lavíroznak. Az is tiszta, hogy a forradalmakhoz elég egy picinyke szikra, ami vagy egy feleslegesen kivetett adó vagy egy viadalt túlélő szerelmes lány. Ez gyújtja be a lángot, ami aztán felperzseli a régi rezsimet és újat teremt meg. Szóval egy szabadságharc életre kelése az egyik legizgalmasabb a folyamatban a következmények már kevésbé kreatívak mert a harc, hát az harc. Ami pedig két végeredményt hozhat. Egyik vagy másik győzelmét.
Nos. A második rész is csak úgy tudta felvenni a kesztyűt az elsővel, hogy a belpolitikai villongások mellé kaptunk még egy Arénát, ami ezúttal több volt, mint bajnokok vívása. A belső eseményekkel párhuzamosan a kinti erők is munkáltak és pont emiatt volt súlya a cselekménynek. Bár, az talán a film egyik hibája, hogy amíg az Arénában vagyunk, addig a társadalmi villongásokat csak sejtetik, ahelyett, hogy meg is mutatnák, egy szép párhuzamos vonalvezetéssel. Na, de térjünk rá az Éhezők Viadala harmadik részének első felvonására.
A matek az tiszta, két mozijegy ára több mint egyé. Így az ínséges időkben, amikor Hollywood kínkeservesen szenved ki magából egy-egy aranytojást tojó tyúkot, nincs más hátra, mint minél többet kipréselni az adott sorozatból. Na, már most. Ezen kívül ennek a kettévágásnak, semmi, de semmi értelme nincs ezen kívül. A film első egy órájában semmi nem történik. Csak ugyanazt tudjuk meg újra, amit már két film óta tudunk Katnissről. Hogy szerelmes, a nemzeti hős szerepét nem ő akarta, hogy szereti a családját és, hogy legszívesebben karóba húzná Snow elnököt, azért amiért a nép tömegeit nyúzza, csak, hogy páran az elitből hedonista életmódot folytathassanak. Kész, slussz, pássz.
A többi infó az kb. annyi, amit az átlag filmekben két és fél mondattal szoktak elintézni. A 13-as nem pusztult el, csak átalakult és igen Katniss, te leszel a propagandafegyver, a fecsegő poszáta.
Fiúk, lányok ez van. Na meg az, hogy a magyar mozi néző közönség annyira lusta olvasni, hogy a forgalmazó most már nem kockáztatott feliratos változattal, hanem nagyobb számú szinkronos verziót küldtek a vászonra. Ez aztán vonzza a zsebforradalmárokat a moziba. (Apropó, az miért van, hogy a multiplex moziba több tahó jár, mint az artba? Vagyis nem, csak a tahók csak a multiplexbe járnak. Kiabálás, székrugdosás, telefonálás stb.)
Ha már egyébként kitárgyaltam a film első óráját, essék szó a maradék egyről is. Hát gyerekek, van benne, egy kiszabadítási akció, ami maga a tökély. Pörgős, izgalmas, feszültséggel teli, minden porcikádba görcsöt parancsoló szuperszemétség. A dolog pofátlanul hatásvadász és annyira üt, hogy nem is értettem, ha a stúdió ilyent is tud, minek alázza meg magát holmi önismétlődéses időhúzással. A „nagy Pita mentőakció” a csúcsa a történésnek ami, tökéletes felvezetése is lehetett volna egy tökéletes befejezésnek. De, hát mint tudjuk ez az ipar nem erről szól, hanem arról, hogy most szépen mindenki lenyugszik a p*csába, és vár 2015 novemberéig. Akkor ugyanis végre eldől Panem sorsa.
Értékelés: 6/10.
Akinek ajánlom: Elsősorban azoknak, akik bírták az Ocean’s Eleven betörős jelentét, és akik hajlandóak végigülni bő egy órát 20 perc akcióért.
Akinek nem ajánlom: Akcióbuzi szabadságharcosoknak, akik inkább a tettek mezejére lépnek a sok dumálás helyett.