Brad kontra Robert

Két külön film az emberi tartásról, két külön út és mégis hasonló végeredmény.  A Harag és a Bíró kritikája párhuzamba állítva.

MV5BMTQxOTQ0MDA0N15BMl5BanBnXkFtZTgwNDkzOTcwMjE@._V1__SX1218_SY816_

Oké, én is tudom különös kísérlet két olyan filmet bemutatni párhuzamos kritikával, amiket csupán a bemutatódátum ideje köt össze, de mégis. Miért ne próbálkozhatnánk meg vele. Mert bár a Harag a Második Világháború ideje alatt, Bíró pedig egy csendes kis indiana-i városban játszódik, egy dolog mégis csak közös: az emberi tartás.

MV5BMjM0MjU5MzEwNF5BMl5BanBnXkFtZTgwNTkzMDA4MjE@._V1__SX1218_SY816_

Harag

Kevés kegyetlenebb időszaka volt az emberi történelemnek, mint a Második Világháború. Ember embernek farkasa, egy őrült, minden korábbi normát felülíró, és új szabályokat hozó időszak, ahol abban reménykedhetett minden harcoló katona, hogy a szerencse mellé áll és túléli a mészárlást. Ebben a világban csöppenünk bele egy kis közösség életébe, ahol az igazán összekötő kapocs az az a tank, amiben élnek, harcolnak, esznek, de még szexelnek is a jármű 5 fős legénységének tagjai. Ebbe az összekovácsolódott társaságba csöppen bele a zöldfülű újonc, aki addig csak az írógép mellett szolgált és kell neki órákon belül férfivá válnia. A feladat többé kevésbé sikerül és a háború alaptételét, miszerint ölj vagy téged ölnek meg, gyorsan beivódik emberünk tudatába, ám mégis. Az emberi brutalitáshoz hozzászokni nem csak ezen a téren kell. De olykor akkor is a felszínre tör, amikor békés tükörtojás reggeli következne a megszállott állam ártatlan háziasszonyaival. Sőt, hogy mi is a kegyetlenebb, egy puskát szegező katona fejét elvinni egy jól irányzott lövéssel vagy bajtársad reggelijét elrontani csupán szórakozásból, azt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy a két oldalon harcoló katonák körömszakadtáig harcolnak egy-egy eszméért, amit életük árán is tartani fognak.

MV5BMjA0Mzg1ODQ5Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwMTMyNTY4MjE@._V1__SX1218_SY816_

A bíró

Békés kor egy békés kisvárosban, az USA-ban. Amikor különösebb tragédiák nélkül élhetjük életünket, akkor olyan – egyébként a vészterhes időkben szinte apróságnak tűnő – dolgok tudják a mindennapokat felzaklatni, mint a családi viszonyok rendezetlensége vagy éppen a generációk közti különbségek kiütközése. Mi lehet annál gyötrelmesebb, ha egy szakmájában sikeres embert, akinek egyébként biztos egzisztenciája is megteremtődött, egyedül az egykori példaképnek számító szülőktől nem kap elismerést. Mindez pedig akkor tör felszínre, amikor egy súlyos vád próbálja meg szétzúzni az addig megbecsült bíró életét. Akinek munkája miatt pontosan annyi ellensége van, mint szimpatizánsa. És mégis, bár a baj nagy a régi iskolán nevelkedett, ennek megfelelően pedig régi vágású úr, bár könnyebb út lenne, saját védelme érdekében sem hasonul meg önmagával. Csakis az igazság – amely a törvények világában a legfontosabb alapkő – megtartása vezérli, kerüljön az akár a már nem túl hosszú élete végnapjainak feláldozásával. A történet pedig mégis úgy lesz kerek, hogy a bíró akkor tudja itt hagyni földi életét, amikor mindent elrendezett maga körül és megbékélt a tékozló fiúval is.

MV5BMTEwMjAxNDQ5NjReQTJeQWpwZ15BbWU4MDM5MzAwODIx._V1__SX1218_SY859_

Harag vs Bíró

Kegyetlen világ, amiben csak bábok a szereplők vagy kegyetlen világ, amiben a szereplők a kialakult helyzet teremtői. Akárhogy is legyen, mindkét esetben lehet alakítani némileg az eseményeket. Legalábbis a személyes hozzáállást és az elvekért való kiállást mindenféleképpen. Mert legyen az akár a több száz fős túlerő vagy éppen a szakmai becsület, ami válaszút elé állítja a karaktert, mindegyik esetben van mód a könnyebb utat választani és tulajdonképpen ez az a pont ahol a két film leginkább metszi egymást. A hősállítás nélküli becsületes ember, aki az eszméért képes akár meghalni, vagy börtönbe vonulni, csak – ha egyáltalán megéri – másnap reggel egyenes háttal és nagyra nyílt szemmel is tudjon tükörbe nézni. Olyan tulajdonság ez, ami a karrierista és pozícióharcba fulladt társadalmunk legkevésbé tud értékelni vagy fel sem ismeri. A kegyetlenül őszinte ábrázolások, ahol a rákkal küzdő öregember kínjait és a háború lábleszakítós képkocái is csupán eszközök. Hogy jobban megértsük, a világ lehet bármilyen is körülöttünk, amivel el kell számolnunk az a saját lelkiismeretünk. Akár a saját hazánk szolgálatában, akár a saját családunkért tesszük is meg azt, amit helyesnek ítélünk.

MV5BMTQ1NzM1Njk4MV5BMl5BanBnXkFtZTgwNjgzMjQwMjE@._V1__SX1218_SY816_

Értékelések:

(Csak, hogy azért ez se maradjon el.)

Harag: 8,5/10

A Bíró: 8,5/10

Szinte hajszálpontosan azonosan jó filmekről beszélünk. Ember legyen a talpán, aki patikamérlegen ki tudja mérni a fajsúlyosabb darabot.

MV5BNDE3MDMzMDY2Nl5BMl5BanBnXkFtZTgwMTY4MzE4MjE@._V1__SX1218_SY816_

Akinek ajánlom: Érzelmi gazdagság birtokában lévő tékozló fiúknak, akiknél még az sem lehet baj, hogy nem voltak sorkatonák.

Akinek nem ajánlom: Érzelmi nulláknak, akik inkább úgy érzik, hogy a filmes műfaj a látványeffektusokért született meg.