Három folytatás készül az Avatarhoz

Nem két, hanem három folytatás készül az Avatarhoz, mert James Cameron, a hatalmas kasszasikert arató sci-fi rendezője munka közben rájött: „kettő nem lenne elég”.

avatar-imax-3D-sydney-giveaway-1

A három új epizódot szimultán forgatják 2014-ben, és egymás után kerülnek a moziba: 2016 decemberében, 2017-ben és 2018-ban – értesült a BBC online hírszolgálata.

A 2009-ben bemutatott háromdimenziós Avatar, amely minden idők legnagyobb kasszasikere lett, egy idegen világ, Pandora túlélésért folytatott harcáról szó, amelyet azért akarnak meghódítani az emberek, hogy kiaknázzák értékes ásványi kincseit.

 

„Az új filmek írása közben jöttem rá, hogy az Avatar világa sokkal gazdagabb, mint képzeltem. Arra jutottam, hogy két film nem lesz elég annak bemutatására, amit a filmvászonra szántam” – fogalmazott Cameron, aki 2010-ben még arról beszélt, hogy további két epizódot készít az eredeti alkotáshoz.

 

Az Avatar forgatókönyvét Cameron egyedül írta, de a folytatásokon négy forgatókönyvíróval – Josh Friedmannel, Rick Jaffával, Amanda Silverrel és Shane Salernóval – dolgozik együtt. Tavaly Sigourney Weaver elárulta: annak ellenére, hogy az általa alakított tudós meghalt a filmben, ő is szerepel a folytatásban.

-mti-