Izgulunk, rettegünk és nyomozunk. A Z Világháború jó alapanyagból dolgozott és kiválóra sikeredett.
A zombi az új vámpír. Ezt tudjuk már úgy, a 2000-es évek elejétől kezdve, amikor az agyatlan emberhúsra áhítozó élőhalottak ellepték a popkultúrát. Most abba ne menjünk bele, hogy a zombinak milyen Karib-térségi woodoo történelme van és talán azt is magunk mögött hagyhatjuk, hogy logikát keressünk a zombi létében. A természet ugyanis bármennyire is tömegpusztító fegyvert gyártó ribanc, nem nagyon szeret energiát veszni hagyni. Így például a természet törvényei diktálta ember vadász élőhalottak tuti, hogy nem hagynák veszni a finom falatot egyetlen harapásért, hanem módszeresen és aprólékosan fogyasztanák el elejtett emberáldozatukat, az utolsó darab kis husit is leszopogatva a csontról. Ezzel pedig rövidre zárnák az emberiség zombivá transzformálásának gyors és apokaliptikus folyamatát.
Nos, ha elfogadjuk a szabályokat, hogy a zombi egy 40 km/h-val közlekedő, harapdáló gép, ami mint a víznek árja tódul az élők felé, akkor remekül fogunk szórakozni, rettegni, izgulni a Z Világháborún. Egyetlen perc, még a felvezetés sem unalmas. A film végig pörög, minden idegszálunkkal ráfeszülünk a történetre. Ami egyébként az egész filmmel kapcsolatban megsüvegelendő, hogy nem tekinti magát a műfaj első pionírjának és mer, sőt, folyton idéz, tiszteleg a zombi filmek egy évtized alatt felhalmozott bázisából. Egy-egy beállítás vagy helyszín, megjelenő karakterek, régi jó ismerősöket idéz. Na de feszüljünk neki a film igazi erényeinek.
A World War Z film és könyv között annyi a párhuzam, hogy a film ezúttal nem a könyv rabszolga módon másolt és mozgóképre alkalmazott változata, hanem a könyv csak mint alapötlet szolgált a film megszületéséhez. Az alaptörténet annyi, hogy a Földet ellepik a zombik, menekvés pedig csak az igen-igen szerencséseknek van a járvány elől. Az emberiség értetlenül áll a vész előtt. A mi Gerrynk az utolsó szalmaszálak egyike, akibe az USA kapaszkodhat és miután sikerült őt kimenteni a gepárd gyors zombik karmai közül kezdetét veszi a világméretű nyomozás.
És pont ez az, ami szokatlan egy zombi filmnél és újdonság a simán csak menekülős filmekkel ellentétben. A szokásos horror klisék mellé, kapunk egy nyomozásos szálat is. Ez pedig úgy illik az alapfelálláshoz, mint áfonyadzsem a vadsülthöz. A filmből nem telik el 5 perc és már a dolgok sűrűjében landolunk, nem ellik el 10 perc és már a körmünk rágjuk, ez a lendület pedig nem hagy alább. Nincs üres járat, nincsenek unalmas párbeszédek, mellékvágányok. Itt most csak és kizárólag tenyérizzadás van és ráfeszülés a problémára, vagyis kideríteni, megakadályozni, gátat szabni a zombijárványnak. Addig amíg a sok kérdésre legalább egy választ nem kapunk, nincs megállás. Olyan ez, mintha egy hullámvasútnak észrevétlenül érnénk a tetejére és attól kezdve szinte szabadesésben zuhannánk a sötétbe majd amikor azt hinnénk, hogy már soha nem érünk le a pálya aljára egyszer csak elérjük a végpontot.
A Z Világháború tulajdonképpen 3 szeletre bontható. Az első menekülős, a második nyomozós és a harmadik a nézőt a végtelenségig kicsontozó labirintusos részre. Ez utóbbi olyan kamaszkori érzéseket hozott fel bennem, amit annak idején még a Bolygó neve: Halál váltott ki. A bezártságérzettel kevert pattanásig feszült izgalmat.
A figurák remekül vannak megoldva. Mind annyira karakteres, hogy egyből megjegyezhetővé és ettől számunkra fontossá válik. Pontosan ezért van súlya a jelenteknek, mert tudunk izgulni és aggódni értük. Azzal pedig, hogy a film 3D-t kapott ki lett játszva még egy fór. Mert ugyan, mit érne egy 3D-s zombifilm akkor, ha legalább egy zombi nem akarna a vászonról kiugorva megharapni minket? Ugye, hogy egy fabatkát sem.
Akiknek ajánlom: A hétköznapok monoton mókuskerekéből kiszakadni vágyó, izgalomra, feszültségre és rettegésre óhajtozó zombi kedvelőknek.
Akinek nem ajánlom: Azoknak, akik Brad Pittet a Szenvedélyek viharában kedvelték meg. Itt kicsit kevesebb romantikával fognak találkozni.