Haneke kosarat adott Brad Pittnek

Kosarat adott Brad Pittnek Michael Haneke, visszautasítva a felkérést egy filmmegrendezésére.

Michael-Haneke-Director-o-002

 

Haneke az Ö3 osztrák rádiónak elmondta: a hollywoodi színész produkciós cége néhány hete felkérte őt, hogy legyen a rendezője egy filmnek, amelynek Pitt lett volna a főszereplője.

„Brad Pitt szerette volna, hogy én legyek a rendező. De egyáltalán nem érdekelt a téma, és egyébként sem rendezek mások forgatókönyveiből” – mondta Haneke, aki magát inkább szerzőnek, mint rendezőnek tartja. „Semmi kifogásom a személye ellen, de én a szerepekhez keresem ki a színészeket” – tette hozzá.

A 71 éves Michael Haneke korábban főként Európában számított elismert rendezőnek. Legutóbbi filmjével, az Amourral (Szerelem) azonban nem csak az európai filmfesztiválokon tarolt, de a tengerentúlon is hírnévre tett szert.

„Az amerikai mainstream filmek amúgy sem illenek hozzám” – mondta az Ö3-nek. Szerinte az amerikai fősodorbeli filmgyártás „a válaszok mozija”: a nézőnek, amikor kijön a moziból, úgy kell éreznie, hogy „a világ tökéletesen rendben van”. Az én filmjeimben soha nem ez a helyzet – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy az Amour sikerével járó utazgatások után most már hamarosan el akar kezdeni dolgozni egy forgatókönyvön. Erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a témának „az internethez lesz köze”.

 -mti-