Csökkent az európai mozik látogatottsága 2012-ben

Az előző évhez képest 0,9 százalékkal csökkent a mozik látogatottsága Európában 2012-ben, ezen belül az uniós tagállamokban 2,4 százalékos, Magyarországon pedig 3,1 százalékos volt a visszaesés – derül ki az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet pénteken nyilvánosságra hozott, nem végleges összesítéséből. 

A négy legnagyobb, az európai mozilátogatók kétharmadát adó uniós országban – Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban – összességében 2,8 százalékkal csökkent a mozik látogatottsága. A legnagyobb visszaesést Olaszországban (-9,9 százalék) és Franciaországban (-5,9 százalék) regisztrálták, míg Nagy-Britanniában fél, Németországban pedig 4,2 százalékkal többen mentek tavaly moziba, mint 2011-ben. 

Magyarországon 3,1 százalékos volt a visszaesés, 2011-ben 9,8 millió, tavaly viszont csak 9,5 millió jegyet váltottak a mozikban. 

A legnagyobb hanyatlás a déli országokban történt (-12,3 százalék Portugáliában és -6,5 százalék Spanyolországban), amit a hazai filmgyártás leállásával és a gazdasági válsággal magyaráz a strasbourgi székhelyű megfigyelő intézet, amely szerint a kalózletöltések növekedő aránya is hozzájárult ahhoz, hogy kevesebben mentek tavaly moziba ezekben az országokban. 

A romló tendencia ellenére az adatok országonként jelentősen különböznek, amit leginkább a hazai közönségfilmek gyártása vagy azok hiánya határoz meg – hangsúlyozta az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet. 

Franciaországban például a visszaesés azzal magyarázható, hogy 2012-ben nem készült az előző évben hatalmas sikert elért Életrevalók vagy A némafilmes című alkotásokhoz hasonló közönségfilm. Dániában viszont egy év alatt 14,2 százalékkal nőtt a mozik látogatottsága, a legnézettebb filmek között pedig a második, a harmadik és az ötödik helyen hazai közönségfilmek szerepelnek, köztük az Egy veszedelmes viszony, amely jelölést kapott a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra.  

A legjobban – szintén a hazai filmeknek köszönhetően – Bosznia-Hercegovinában (+37,9 százalék) és Finnországban (+19 százalék) nőtt a mozik látogatottsága.  

A hazai filmek piaci részesedése ugyanakkor összességében visszaesett, a korábbi 15-ről 13 százalékra süllyedt. Az európai földrészen legtöbben Törökországban (46,6 százalék) néznek hazai filmeket, az uniós országok közül pedig Franciaországban (40,2 százalék) és Nagy-Britanniában (32,1 százalék). Magyarországon a 2011-es 4,1 százalékról tavaly 2 százalékra esett vissza ez az arány. 

Az amerikai filmek nézettsége nem változott Európában, 2011-ben és tavaly is 66 százalékos volt.

 -mti-