Az új Keresztapát vártuk, de még az Oscar is jobb maffia filmnek bizonyul a Gengszterosztagnál.
Hogy miért is szeretjük mi pasik a gengszterfilmeket? Hát ki ne akarna tejhatalmú ura lenni a városnak, akinek annyi pénze és nője van, hogy maga sem tudja. Valami gerincoszlop melletti bizsergés, ami végigfut rajtunk és arra állítja az agyunk, hogy ilyenkor a törvényt darabokra szaggatva, magasról tojjunk rá és a kokócsempész, kurvapecér, zsarukenő, kalapos, selyem nyakkendős törvényszegő oldalára álljunk és szurkoljunk neki, hogy a hatalma végül akkorára nőjön, mint Pam Anderson melle. Hát ezért szeretjük mi a Keresztapát. Ezért foglalja el az imdb örökranglistáján a második helyet és fedezi közvetlen hátulról a második része.
Akad azonban ellenpélda is, hogy az erkölcsi morál diadalmaskodik bennünk és a film dramaturgja is arra van felépítve, hogy a jófiúknak drukkoljunk. Aki legyőzte Al Caponét például ennek az iskolapéldája.
Egy maroknyi zsaru, akiknek a törvénytelen eszközök is meg vannak engedve, hogy elkapják a rosszfiút. Az elhivatott, a zöldfülű, a vén róka, a macsó és az aktakukac. Ismerős ugye? A Brian De Palma film receptjét követi a Gengszterosztag is, de itt, ellentétben a klasszikussal, nincs igazi mélysége a filmnek. Egy röpke két és fél mondat elég ahhoz, hogy életet és családot kockára téve szembemenjen valaki a brutális maffiavezérrel. Egy utcakölyök lelövése az utolsó csepp, az életet habzsoló zsaru életében, hogy magára vegye a bosszú keresztjét. Aligha adhatna biztos alapot a folytatásra az ilyen történetvezetés.
Az a legnagyobb baj a Gengszterosztaggal, hogy amíg az amerikai maffia aranykorába ágyazza, a történetet, a film nem nő fel a feladathoz. Ott vannak sorra a magas labdák és nem ütik le őket, pedig az egyes alkotóelemek meglettek volna hozzá. Sean Penn ahelyett, hogy lubickolna a szerepben, csak ripacskodik, Emma Stone a femme fatale helyett, csak egy ijedt kislány, Rian Gosling pedig a tökös rendőr helyett csak egy szépfiú, aki csak úgy sodródik az árral. Ha a legkarizmatikusabb alak az egyébként csak mellékszereplőként foglalkoztatott Robert Patrick akkor ott valami hibádzik. A sok logikátlan fordulatról a történetben pedig ne is beszéljünk, mert aggódom, hogy átlépném a spoilerezés papírvékony határvonalát.
Régen kaptunk már egy tökös maffiafilmet éppen ezért éheztük mi ezt annyira, de sajnos csalódnunk kellett. Nem rossz film a gengszterosztag, azonban ezekkel a nevekkel és az igaz történeten alapuló sztorival többet lehetett volna akasztani. Akárcsak az osztag tagjai, akik a semmiből jöttek és a semmibe vesztek, a film is így jár. Maffiaügyileg ugyanis még az Oscar is tökösebb alkotás. Hol vannak már a korok amikor narancsok gurultak szét egy gyilkosság alatt és égett bele örökre az ikonikus jelenet az agyunkba? Vagy vált szállóigévé, hogy: „Luca Brasi már a halakkal alszik” vagy, hogy „felecsd el”. A műfaj szeretői azért ne hagyják ki, kellemes szórakozás ez, csak nem maradandó.
Aki tartalmasabb emlékekre vágyik, lője be az HBO-n, a Gengszterkorzót.
Akiknek ajánlom: A tárcsás táras gépfegyverek rajongóinak, akik imádják, ha egy tökös legény önhatalmúlag veszi el azt, amit szeretne és persze a maffiafilmek hű rajongóinak.
Akinek nem ajánlom: Az egy csepp vér láttán is ájulás közeli állapotba kerül mozilátogatóknak.