Ez nem csak egy medve, bocs (filmkritika)

Nem véletlenül zengett a Tedet dicsérő szavaktól a filmes sajtó. Imádni való a kangörcsös plüss medve.

Van a medvék és az emberek között valami olyan ősi kapocs, ami egyelőre nem kapott magyarázatot. De szembeszállunk a Shellel a jegesmedvékért, kényszeresen szorítunk minden pihe puha teddy macit és jobba ízlett az uzsonna is, hogyha Medve sajtot csempészett bele anyu. Szóval a kutya, gyerek adalék a tuti recepthez kiegészítésre szorul. Kutya, gyerek és medve ezután a triumvirátus, amelyre a tévé maci is bármikor áldását adná.

 

Villámtesók

A Ted esetében tehát, ha így vesszük, már eleve van egy kis előny. Az meg, hogy a szélsőségek összeeresztésével dobnak egy nagyot az amúgy is minden szívnek kedves plüssmaci történetén, egyenesen tutiságot hoz. Egy hónapnyi böjt után végre a szombathelyi moziba is megérkezett a beszélő, kurvázó, füvező medve. Ami lehet, hogy nem okoz minden percben nevetőrohamot, de összességében mégis annyira jó, hogy érdemes rá jegyet váltani.

Seth MacFarlane az űrből jöhetett. Mert amihez eddig nyúlt az minden arannyá változott. Az Amerikai fater, a Family Guy és a Cleveland Show is mind az ő agyszüleménye. Korábban pedig olyan animációs filmekben dolgozott íróként, mint a   Boci és Pipi, a Dexter laboratóriuma és a Johnny Bravo. Saját sorozati kivétel nélkül magukon viselik saját, kicsit obszcén, de még nem alpári, kissé diszkriminatív, de még nem rasszista és kicsit groteszk de még nem abszurd humorát. Ezért is szeretjük őket, bizonyítja ezt, hogy a Family Guy 1999-től fut a tévében.

Tulajdonképpen MacFarlane nem tett mást, mint követte a jól bevált receptet és vett egy mindenki által szerethető karaktert, akit teljesen emberi tulajdonságokkal ruházott fel. Majd megoldotta ezt egy jó adag barátsággal, szerelmi szállal, krimi vonallal és kész is a Ted. De mégsem ettől működik igazán a dolog, hanem attól, hogy ez a plüss medve olyannyira emberi, hogy szinte magunkat látjuk benne. Egy fékezhetetlen, csajozós, bulizós, munkamentes élet, ahol gyermekkorunk – illetve medvebocs korunk – ikonjaival bulizunk együtt. Nagyjából olyan ez mintha egy Égből pottyant mesék fanatikus felnőve együtt kurvázna Levente Péterrel.

Bevallom őszintén idén többet röhögtem a Diktátoron, de a Ted annyival emberibb, a történettel annyira jobban lehet azonosulni, hogy nem kérdés, ezt a filmet egyenesen imádni lehet. Nem csoda, hogy bejelentették,  hamarosan jön a második rész.

Hozzászólások lezárva.