Az Prometheus azonban nem szimplán horror, hanem egy olyan film, ami után hazafelé még jól megtárgyaljuk, hogy mi volt hogyan.
„Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.”
Végre! Sóhajtottam fel a Prometheus után. Egy olyan Alien film, amiben igaz, hogy nincs Alien, de nem is hiányzik. Ridley Scott ugyanis visszanyúlt a gyökerekhez és olyan sci-fit forgatott le amiben a digitális kütyük csak eszközök a történetmesélésben. Nem a sztori van értük, hanem ők vannak a sztoriért. Mert mi is az ember? – teszi fel a kérdést Scott. Egy olyan lény ami szüntelenül választ akar kapni létezésére, ami gyarló, mert a halhatatlanságot keresi és ami sokszor inkább hallgat a szívére mint az eszére. Ez pedig oda vezet, hogy eszik a tiltott almából, kinyitja Pandora szelencéjét és puszta kíváncsiságból felébreszti az alvó oroszlánt. Ez a mozgatórugója a Prometheusnak, ami annyira kényelmes ütemben tárja elénk mondandóját, hogy a mostani trendek pörgős filmjein edződött nézőközönség lehet, hogy csalódni fog. Aki azonban a Szárnyas Fejvadász elgondolkodtató zárójelenetével fűszerezett meséket szereti, annak ott a helye a moziban.
Különös élményeket okozott annak idején az Alien. Sötét film volt és nem csak hangulatában de képi megjelenésében is. Az űrhajó kezdeti villódzó fényei egy olyan világban aludtak ki, ahová biztosan nem fogunk menni hosszú hétvégézni. Amit Scott elkezdett, James Cameron folytatta és végül David Fincher fejezte be. (Sajnos az Alien3 forgatásakor Fincher még kezdő rendező volt, így jórészt a stúdió beleszólása alapján kellett a film végső változatát moziba küldeni. Pedig ha Fincher kiáll eredeti ötletei mellett…Minden esetre akit érdekel, a rendezői változatot könnyen beszerezheti DVD-n.) Egy szó mint száz, a régi sci-fik kissé zajos képe és a kezdetleges trükkök okán elmosódott képei után, a mai digitális kor szülte jövőbeli mesék olyannyira letisztultak és sterilek, mintha most húzták volna elő őket a skatulyából. Sajnos ettől a Prometheus sem szabadult. Makulátlan tisztaság érzetét kapjuk még a több ezer éves űrhajótól is, és bár a film összképében ez nem okoz döccenőt, engem egy kicsit mégis zavar. Kosz, por, karcok, kopott felületek és letört alkatrészek. Ez kellett volna.
David, a csendes gyilkos
Ettől eltekintve megvan minden, ami alkotóeleme egy történetnek. Mert ami a népmesében a szegénylegény, a királykisasszony meg a sárkány, az ebben az esetben a lelketlen, de szuper intelligens android, a lelkes és naiv tudós, a sikerért az eszközökben sem válogató felfedező, a vállalat dúsgazdag és csak a saját érdekeit néző milliomosa és a célvezérelt projekt felelős.
A szereposztásban pedig mindenki annyira hozza a figurát, hogy nem is lehet kiemelni senkit. Egytől egyig zseniális alakításokat zsákolt be Scott. Személyes kedvencem mégis van. Hát persze, hogy Michael Fassbender, az android, aki a 300-ban tűnt fel és Becstelen Brigantyk óta úgy nőtte ki magát, mint pálma a minigarzont. Úgy lesz a film negatív szereplője, hogy nem érzelmi indokok, csupán a kapott feladat legtökéletesebb kivitelezésére törekvés vezérli. Olyasféle ijesztő hidegség ez, amit az A.I. – Mesterséges értelem gyerekrobotjánál éreztem utoljára. Hannibal Lechter eleganciájával végzi el a kicsontozást és közben fájdalmat sem érzünk. Imádni való.
Rémségek kicsiny boltja
Péniszfejű Alienek tehát nincsenek. Azonban egy sor olyan meglepetést kapunk ami megpróbál a dupla állkapcsú rovarok helyébe lépni. Scott jól tudta, hogy bármivel is hozakodjon elő a rajongók csalódni fognak, így nem is egy konkrét szörnytől kell rettegnünk, hanem azoktól az apró kis „aljasságoktól” amikor Ridley bácsi az idegrendszerünk ellen csatasorba állít. Végül azonban nem is ezekkel, hanem az űrhajósoknak saját démonaival kell megküzdeniük ez pedig már egy sokkal komolyabb feladat. A film pedig ettől lesz igazán csontig fekete. És még valami, aki úgy gondolja, hogy a Prometheus egy követlen láncszem az Alien előtt, annak van egy jó hírük, ez a film nem ott végződik, ahol az 1979-es remek kezdődik. Az ugyanis túl egyértelmű lenne. Akkor nem lenne min gondolkodni.
