Büntet, ahogy egy Bosszúállónak kell (filmkritika)

Csak kapkodjuk a fejünket és tátjuk a szánkat a MARVEL hősök össznépi táncán. Bravó, így kell ezt!

 

Hogy ki az igazi legény a gáton, azt el kell dönteni. De úgy kell mindezt megtenni, hogy egyik legény rajongója se csalódjon. Többek között ezért is vágta kemény fába a fejszéjét a MARVEL, amikor azzal a grandiózus tervel állt elő, hogy négy húzó hősét egy csapatba gyúrva egy bő kétórás zúzásba taszajtja. A megvalósításhoz pedig jól végig gondolt terv kellett, aminek első lépéseként kiszűrték a korábban a képregényfilmek halálát hozó tényezőket. Vagyis, hogy a film első 2/3-a azzal menjen el, hogy felépítik a hős karakterék. Bejáratják vele azt az utat, aminek a végén egy nemesebb ember kerekedik belőle és végül megmenti a Földet.

 

Éppen ezért 2008-ban állt neki, a stúdió, hogy minden egyes szereplőnek előzményfilmet készítsen, hogy végül a karakterek ismeretében, egymásnak engedhessék őket és ne kelljen a háttérsztorival fárasztani a képregényrajongó mozinézőket. Az eredmény: briliáns. Soha véget nem érő akcióhalmaz, egy olyan popcorn moziban, ahol a történet éppen annyira bonyolult, hogy egy 10 éves gyerek is könnyedén megértse és arra fókuszálnak, hogy azt kapjuk amire befizettünk. Akció, látvány és hőstettek, némi finoman adagolt mégis karakteresen jelen lévő poénkupaccal.

 

Jómagam sajnáltam, hogy ebbe a grandiózus gépezetbe porszem került és a Hulkká változó Dr. Bruce Bannert ezúttal nem Edward Norton játssza, de a film végére meggyőződtem, hogy Mark Ruffalo legalább annyira jó, ha nem jobb választás volt. Pont olyan jól hozza a félénk, visszahúzódó dokit, mintha a rajzolt karakter valóban életre kelt volna. A többiek korábban már mind bizonyítottak, így a bad ass Fury igazgatón át, a most is beszólogatós, enyhe alkoholizmussal küzdő Tony Starkon át, a szentimentális Amerika Kapitányon keresztül mindenki régi ismerősként köszönt ránk. Így nyugodt szívvel dőlhetünk hátra, hiszen a terv bevált.

 

Az persze egy másik tényező, hogy csak azért nem élvezhetjük a moziszék nyújtotta kényelmet, mert az idegeinken olyan jól táncol a film, hogy a köröm tövig rágása kötelező kellék. Az író-rendező Joss Whedon remek receptet használva szórta egybe az összetevőket, amelyek már külön-külön is hatottak, hát még most így egyben. Nem egymást kioltva, hanem erősítve fejtik ki hatásukat és végre olyan képregényfilmet kapunk, ami tisztességes iparos munka és a műfaj hazai rajongóit is maradéktalanul kiszolgálja.

 

Ez a Bosszúállók, dióhéjban. Az első perctől kezdve az utolsóig fenntartja a figyelmünket és még akkor sem hisszük el, hogy vége a dalnak amikor felcsendül a vége főcím. Nem is kell, hiszen aki már rutinos MARVEL film néző, az tudja a végén mindig van egy slussz poén. Hát most is van, úgyhogy mozinézők, tessék csak megvárni a ráadást!

Hozzászólások lezárva.