Amerika kapitány DVD-je (teszt)

Az első bosszúálló az utolsó, aki külön filmet kapott az Bosszúállók jövő májusi berobbanása előtt. A most megjelent DVD-n pedig már haza is vihetjük. Most a RoTaPress jóvoltából be is mutatjuk.

 

Amerika kapitány egy kissé szentimentális világban tálalja elénk a jó és a rossz harcát. Igazán szórakoztató a film, ha úgy ülünk le megnézni, hogy előtte tisztázzuk magunkban: a film képregény adaptáció, melynek szuperhősét a második világháború idején a nemzeti öntudat erősítésére hívták életre.

A filmről röviden ennyit, most nézzük a kiadványt.

Külcsín

Nem sok grafikust foglalkoztattak, hogy kiötöljenek egy jó kis Amerika kapitány borítótervet a kiadónál. Egyszerűen – mint a Thor esetében – DVD tokra optimalizálták a film plakátját és azzal meg is oldották a talányt. Csak így első blikkre nagyon sok ötletes megoldás jutott az eszembe. Hogy más ne mondjak a Vasember maszkos kiadványához hasonlóan kaphattunk volna egy pajzs alakú DVD tokot, benne a koronggal. De úgy látszik a piacon most annak is örülnek, ha valaki vesz egy fapados kiadvány, közel 3.000 forinttért.

 

Amit ezért az összegért kapunk, az egy tényleg fapados kiadvány. A szokásos fájó fehér belső borítóval, szinte szitázatlan lemezzel. Az az egy még mindig felkavarja a gyomor savam, hogy miért kell csupaszon hagyni a belső borítót? Vagy ha már tényleg nagyon drága a nyomdai munka egy mindkét oldalra nyomott borítóval, akkor minek az átlátszó tok?

 

A hátsó borítón egyébként ott van az általam olyan nagyon hiányolt pajzs. A fülszöveg pedig szépen elrendezve a csillagban. Gúny nélkül írom, hogy tényleg jól néz ki.

Belbecs

 Tiszta kép és szép hang. Dióhéjban ennyi, amit egy mezei DVD-tv kombó mutat a lemezt behelyezve. A menü szép és mozog is. Ötletesen végig megy a háttérben a film története, de nem filmrészletekkel, hanem az „asztalon” elhelyezett ikonokkal.

Extrákkal nincs túlpakolva a korong. Így továbbra is rejtély marad számomra, hogy a kis nyüzüge srácot hogyan konvertálták az izomkolosszus Chris Evansből. Werkfilm nincs. Csak egy kis film a Kapitány kosztüméről és az Avengers rajzfilm trailere, meg egy kis Bosszúállók mozifilm mézesmadzag.

Még ha kicsit fapados is a kiadvány – aminél egyébként a Blu-ray sem kínál sokkal többet – gyermeteg lelkű, képregény buziknak kötelező vétel.

A fotókat köszönöm Ivettemnek.