A rendőrség nem tervezi Brad Pitt kihallgatását

Jelenleg nincs olyan adat, amely indokolttá tenné Prad Pitt kihallgatását a lefoglalt fegyverekkel kapcsolatban – jelentette ki az MTI-nek Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken, cáfolva a Blikk információját.

 

A szóvivő elmondta: a lefoglalt fegyvereket szakértők vizsgálják, és a lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés tárgyában tett feljelentése alapján az üggyel kapcsolatban mindenkit kihallgatnak, akit szükséges, és minden dokumentumot beszereznek.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója hétfőn sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy munkatársai aznap hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert, katonai sorozatlövőket, gépfegyvereket, géppuskákat, kézi lőfegyvereket és távcsöves puskákat foglaltak le egy vecsési vámszabad területen. A fegyverek Londonból érkeztek repülővel múlt szombaton a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Gajdos Béla fegyverszakértő, akit a Brad Pitt amerikai színész főszereplésével Budapesten készülő film stábja a forgatáson használni szándékozott fegyverek biztonságos kezelésével, az ehhez kapcsolódó ügyintézéssel bízott meg, kedden az MTI-nek azt mondta: rendőrségi engedéllyel hozták az országba a fegyvereket, és az összes fegyverben volt egy szűkítő, így mindegyik csak vaklőszerrel volt működtethető.

Hozzátette: a fegyverek tulajdonosa angol, így azok az angol jognak megfelelően lettek átalakítva, és a magyar rendőrök kicsavarták a szűkítőket a fegyverekből, azaz ők alakították át élessé.