Brad Pitt akarta lelőni John Doe-t

Ha van A FILMÉLMÉNY, akkor az nálam – még egy pár alkotás mellett – a He7edik. Hátborzongató, sokkoló, gyomorforgató és nagyon össze van rakva. Azonban az számomra is újdonság volt, hogy a mindent vivő befejezés nem is David Fincher agyából pattant ki, hanem Brad Pitt volt az elkövető.

 Pitt egyébként a Moneyball című filmje kapcsán nosztalgiázott egy kicsit és a következőt mesélte:

 – Amikor leültünk beszélni a szerződésemről, kijelentettem, csak akkor vagyok hajlandó szerepelni a He7edikben, ha nem kell a végső jelenetben kivennem a dobozból Gwyneth Paltrow fejét. Ebben meg is állapodtunk. Aztán az jutott eszembe, mi lenne ha a nyomozó lelőné John Doe-t. Végül is leforgattuk és bemutattuk a próbafelvételek a producereknek. Egy kissé szkeptikusan fogadták, mondván, ez így sehogy sem lesz jó, mert egyrészt a pozitív figura elveszíti a hős titulust, másrészt pedig nagyon nyomasztó, hogy nem látjuk mi van a dobozban. Akár a kutya levágott feje is lehet – emlékezett vissza a színész.

Pitt és Fincher aztán a végsőkig kiálltak a véleményük mellett, az eredményt pedig ismerjük.

Hozzászólások lezárva.