Alien után Blade Runner?

Kicsit elszomorító, hogy Hollywood nem képes mást kiötleni, mint remakeeket, előzmény és folytatás filmeket. Ridley Scott Alien feltámasztása, vagyis az annak induló és végül Prometeusnak landoló űr thrillere után most úgy néz ki, hogy egy másik ikonhoz szeretnének nyúlni a producerek.

A Szárnyas fejvadásznak szeretnének egy folytatás filmet. Igen. A film ami a végén akkora gondolat kavalkádot indított el, hogy még a mai napig is folyik a vita, hogy akkor most Deckard replikáns vagy sem, folytatást kap. Na neeeee. De tényleg minek kell ez? Az egyetlen vigaszt talán Andrew Kosove, a projekt egyik társ szerzőjének szavai jelenthetik.

– Mi semmiképen sem szeretnénk remaket készíteni. Valami olyasmin gondolkodunk mint a Prometeus, ami nem igazán előzmény és nem is igazán folytatás, de abban a világban játszódik, ahol a korábbi filmek. Az biztos, hogy a készülő film egy eredeti sztoryt kap majd. Persze van már B tervünk is, de megkerestük Ridley Scottot és szeretnénk ha ő fogná össze a munkákat.

Fiúk, csak óvatosan!