Miért is szeretjük mi a robotokat? – főként ezen gondolkodtam bandukolva a Vasököl című, legújabb Hugh Jackman, filmre. Ott van nekünk az örök halálosztó, a Terminátor akit egy kisfiú egyszer mégis emberivé tudott tenni, aztán a Transformers akik Camarová alakulva segítenek nekünk a csajozásban és védenek minket a gonosz Álcáktól. Végül pedig a szerethető WALL-E és az Én, a robot gondolkodó-kiszolgáló robotjai jutottak eszembe. Van bennük valami groteszk, hogy a hideg fémváz mégis érző, meleg lelket rejt.

A bokszoló robotok nagyok, erősek, koruk hősei. Szórakoztatnak, félelmetesek és mindannyiuknak személyisége van, mindamellett, hogy saját akarattal nem rendelkeznek. A szórakoztató ipar csúcsának számító fémemberek összecsapását jó nézni. Szurkolunk, izzadunk, kezet szorítunk és sziszegünk egy-egy nagyobb balhorog láttán. A Vasökölben az a jó, hogy nem csak és kizárólag arra koncentrál, hogy aprítást mutasson be a nézőnek. Hagy időt a karakterek jellemfejlődésének, arra, hogy megismerjük és megszeressük az apát, a fiát és Atomot a robotot.

Az alaptörténet kapcsán egyébként egyből Sylvester Stallone Túl a csúcsonja jutott eszembe. Az apa egy kamionnal az országot járva szkanderből/robotbokszból tarja el magát, majd találkozik 10 éve nem látott fiával, akivel elsőként ki nem állhatják egymást, utána azonban összehozza őket a szeretett sportág. Na jó, persze az vesse rá az alkotókra az első követ, akire soha senki nem volt hatással, amit egyébként egykori irodalom tanárom a „nyúlta mint atom” kifejezéssel helyettesített mindig.

Ha ezen az apró kis döccenőn túl lépünk, akkor hátradőlve a mozi hatalmas karosszékében, lábunkat – teljesen szabályt szegve és dacolva a házirenddel – az előttünk lévő sorba helyezve élvezhetjük a nagybetűs filmet. Nincs üresjárat, nincs unalom, mert a leglassúbbnak tűnő jelenetben is történik valami, ami a nézők figyelmét leköti. Családi mozi ez és nem csak a célközönséget tekintve. Apa és fia kapcsolatot láttunk már a vásznon, rengeteget. De most Hugh Jackman valami olyan emberi oldalát mutatja meg, amit eddig még nem. Esendő, kapzsi és egy balek. Ugyanakkor mégiscsak megbocsájtunk neki, amikor győzelemre viszi fia féltett kincsét, a saját maga által talált és trenírozott kis robotot, akit a film végére ugyanúgy magunkénak érzünk mint Max.

Könnyes szemmel könnyebbülünk meg, hogy hőseink a film végi nagy próbatételt kiállták és bár Dávid nem győzte le Góliátot, de egy robotnak köszönhetően apa és fia ismét egymásra talált. A történet így kerek és mi is érezzük azt a tökéletes egységet, amit egy soha semmilyen érzelem kibocsátására nem alkalmas fémkupac alkotott meg. Felborítva ezzel a természet minden addigi szabályát.

Hát ezért szeretjük mi a robotokat – most már tudom.

http://www.youtube.com/watch?v=si0c-i1XdpU&feature=channel_video_title

És hogy milyen érzés volt leckéket venni a legendás ökölvívótól?

– Az a nagyszerű dolog abban, hogy színész vagy, hogy nem is várnak tőled mást, minthogy kétbalkezes vagy. Mindig megkérdezte, mit tanultam, és mutassam is meg neki. Apám az angol hadseregben boxolt, így arra gondoltam, ennek jól kell kinéznie a vásznon, tetszenie kell apámnak, és ebben Sugar Ray fantasztikus segítség volt! A box egy magányos sport, és Sugar nyíltan beszélt erről az érzésről, arról is, milyen áron lett bajnok, a lemondásról, milyen döntéseket kellett meghoznia, és hogyan sínylette meg ezt az élete. Ezek a dolgok kellettek a hiteles alakításomhoz! – nyilatkozta Jackman.

A film elkészítésében egyébként Dreamworks stúdió feje, Steven Spielberg producerként a kezdetektől fogva kivette a részét, sőt, a mozi színvonalát tükrözi, hogy James Cameron „kölcsönadta” az Avatar speciális látványáért és effektusaiért felelős szakembereit, és még az Oscar-díjas operatőr, Mauro Fiore is kötélnek állt. A díszes társaság sorát a Lost – Eltűntek című sorozat sztárja, Evangeline Lilly szaporítja, hiszen nem hiányozhat a nő, az érzékiség sem a filmből.

Magyar premier: október 6.