Bő két évtizeddel ezelőtt néhány, az animáció forradalmasításán fejét törő fiatal animátor összeállt egy céggé, ők voltak a Pixar. Akik újszerű megoldásaikhoz nem csak szemléletváltást párosítottak, de az animátorokat kiszolgáló technikai háttérben is ipari forradalmat hajtottak végre. Hosszas előkészületek és rengeteg kisfilm legyártás után, 1995-ben végre mozikba küldhették első, teljes egészében számítógépgrafikával készült alkotásukat, ez volt a Toy Story. A film nem csak látványában volt újdonság, de hozott magával egy olyasfajta ízt, amit az óta is csak „Pixar varázslatként” emlegetnek a mozi barátok. Ez az íz további tizenegy alkotáson keresztül megmaradt. Olyan merész újításokat hozva, mint például a WALL-E közel fél órás szöveg nélküli jelenetei és olyan hagyományokat ápolva, mint a rövidfilmek bemutatása az évi egy nagy mozifilm előtt. A stúdió, ami sokáig hibázni nem tudott, az elmúlt két mozijával egy kissé szkeptikussá tette a kritikusokat. A Verdák 2-t még csak újszerűtlennek bélyegezték, a Meridát azonban már egyenesen pocséknak kiáltották ki.

A stúdió rajongói – beleértve ebbe engem is – így nem kis bizsergéssel a gyomortájékon ültek be a Szörny Egyetemre, hogy meg tud-e még újulni a stúdió a tizennegyedik filmjükre, vagy már a csak a régi időkben megszerzett dicsőség hullámain evickélnek-e John Lasseterék. Ha a Szörny Egyetem nem is lett akkora durranás, mint mondjuk a Némó nyomában vagy a  L’ecsó, kétségtelen, hogy a Pixar visszatalált önmagához. Megfogta az összes klisét, szépen összecsomagolta és azzal a mozdulattal kidobta az ablakon. A legjobb a filmben egyébként az, hogy mindannyiunk nagy kedvence, a Szörny Rt. szereplői megkapják a lehetőséget, hogy másféle oldalukat lássuk meg. Szemtanúi leszünk a karakterfejlődésnek és kiderül minden további motiváció eredete. Kiderül, hogy ki az igazi szörny a gáton.

Mindannyian voltuk iskolások, gimnazisták, egyetemisták. Még ha az amerikai rendszer különbözik is a miénktől, azt valószínűleg minden diák pontosan tudja, hogy milyen a jó fej prof, a kőszívű dékán, a laza osztálytárs, a nagyképű menők csapata és lúzereknek kikiáltott diákok csoportja. A Szörny Egyetem pedig előszeretettel használja ezeket a karaktereket, ám nem csupán arról van szó, hogy katalógusszerűen bemutatja őket, hanem sokkal inkább eszközök a történetmeséléshez. Amiben a végső cél egyébként az, hogy a már jól ismert szörnyek egy újabb réteggel gazdagodjanak. Ilyen módon egyébként Pixarék nem kockáztattak túl nagyot, hiszen a már jól ismert és nem mellesleg a végtelenségig megkedvelt karaktereket húzták elő Pesto mágus kalapjából. Most azonban mégsem esnek abba a hibába, mint a Verdák 2-nél és kapunk egy csavarokkal teli történetet, ahol a Mike és Sully révbe ér, de ezt abszolút nem úgy teszik meg, ahogy azt egy sablonos hollywoodi történetben megszoktuk.

A Szörny Egyetem legalább annyira szórakoztató, mint a Szörny Rt. A legjobb pedig benne, hogy a fordított világ egy pillanatra sem zökken ki. Az alapfelállás viccesen groteszk képe az egyetemen is visszaköszön. Azt pedig ez után minden diák az agyába fogja vésni, hogy a könyvtárossal nem húzunk ujjat.

Akinek ajánlom: Minden Pixar rajongónak, aki imádta a Szörny Rt.-t. Hiszen jó a régi barátokkal ismét összefutni.

Akinek nem ajánlom: A nulla humorérzékkel és semmi iskolai élménnyel nem rendelkező, a szekrény mélyén lakó szörnytől rettegő mozilátogatónak.

Continue reading →

Ennek csak Mike nem tud örülni.