Hat rész. Mindössze ennyi jutott. Egy falatnyi mennyország, ami alatt ismét visszacsöppenhettünk az X-akták bizarr, hátborzongató és meghökkentő világába. Ugyanakkor ez alatt a hat rész alatt, kaptunk egy jó kis keresztmetszetet abból, amiért az aktákat annak idején megkedveltük. A készítők pedig még arra is külön figyeltek, hogy egy világ-összeesküvést sejtető keretet adjanak mindennek.

Kezdtük ugyanis az egész 10. (mini)évadot egy frankó kis hidegháborús idősíkkal bolondított idegentechnika hasznosítással, ami végül az évad utolsó epizódjára csúcsosodott ki. Ismét csak egy olyan témát boncolgatva, ami örök téma a szkeptikusok körében. Mert mi jobb van, mint egy kötelező védőoltásba bújtatott emberiség elleni vírusfertőzésnél, ugye?! Na de vegyük csak szépen sorra, mi is volt az évad zsenialitásának oka.

Hát az, hogy ez az X-akták nem akart semmivel sem jobb-rosszabb vagy középszerűbb lenni a korábbiaknál. Mindegyik rész egy-egy sajátságos formát hozott. A kísérletekkel torzított babák, akiket valamiféle szuper fegyverként akartak a későbbiekben használni. Merítve a régi összeesküvés elméletekkel átitatott akták hagyományával. Vagy a gyíkember, aki emberré változott a teliholdkor, és ezzel éppen fityiszt mutatva a rémlegendák hívőinek. Emlékeztetve szintén pár régi, könnyed hangvételű, már-már humoros X-aktára. Ha kedvencet kéne mondanom az évadból az kétségtelenül a ragtapaszorrú ember volt. Pont az a fajta megmagyarázhatatlan, emberfeletti stílus, amitől kiskamaszként a bokámig csináltam össze magam, egy-egy rész nézése közben. És, persze volt egy kis aktuálpolitikai kivetüléssel is bíró epizód, ahol Mulder az évad legmenőbb performanszát adta elő, bevarázsgombázva, vagy bevitaminoza.

A feltámasztott X-akták egyrészt főhajtás volt saját maga öröksége előtt, másrészt pedig egy újabb adag doppingot tolt azoknak, akik szeretik a világ-összeesküvéseket. Bármennyire is tetszett az új évad, kár lenne tagadni, hogy a készítők bizony beleszartak az arcunkba. Hiszen a Maffiózók lezárása óta, nem volt ilyen sorozat lezárás. Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy jön még folytatás és nem éltek azzal olcsó trükkel, hogy a végkimenetelt mindenki döntse el maga.

Emlékszem, kölyök koromban mindig alig vártam az X-Aktákat, hogy félig nyitott szemmel, végig rettegjem a sorozat következő részét. Majd villanykapcsolóról, villanykapcsolóra szökellve próbáltam meg valahogy eljutni az emeleti szobámba, ahol aztán a sötétben minden nesz gyanús volt és homlokig betakarózva vártam a másnap reggelt, hogy végre elmúljon a baljóslatú éjszaka. Mert vagy épp az ufók eljövetelét vizionáltam, vagy épp valamelyik a sorozatban látott torzszülött teremtmény életre kelésének lehetőségét futattam végig a fejemben. De nem számított. Akkor sem maradhattam le Mulder és Scully legújabb kalandjáról, a Cigarettás pasasról vagy épp valamelyik kormány összeesküvés leleplezéséről. Meg egyébként is, akkor kimaradtam volna a másnapi sulis megbeszélésekből, amik alatt jól kitárgyaltuk, hogy mi is ment le előző este az X-Aktákban.

Elképesztően sikeres volt az X-Akták. Olyannyira, hogy még arra is hajlandó voltam, hogy a valamelyik születésnapomra a bátyámtól kapott X-akták soundtrack kazettát (!) rongyosra hallgattam. Pedig emlékeim szerint nem volt más rajta, mint csak instrumentális zenei anyagok. Egyszóval bármi közelebb vitt az Akták univerzumához, arra azon nyomban ráharaptunk. Gyakorlatilag az emberiség, jó egy negyede itt tett. Így hát amikor bejelentették, hogy a régi csapat felállással újabb mini szériát adnak ki , megpezsdült a vérünk. Abban bízva, hogy az újabb évad, ha csak kicsit is lesz olyan jó, mint a régiek, de legalább kellő nosztalgiával ültetlek le minket a tévé elé. Hétfőn elkezdődött egy újabb világformáló összeesküvés leleplezése, amiben fejet ugrott a Fox és Dana, mi pedig csak bólogatni tudtunk, hogy igen, ez az igazi X-Akták feeling.

A történet tizenhárom évvel az X-Akták bezárása után játszódik, ahol Dana Scully orvosként dolgozik egy kórházban. Mulder pedig, hát a fene sem tudja, hogy mit csinál, de továbbra sem szakadt el a paranormális tevékenységek kutatásától. Elég gyorsan a dolgok sűrűjében találják magukat, amiben szerepe van az interneten futó igazság kutató reality shownak köszönhetően. A legjobb az az egészben, hogy az X-Akták tartja a lépést a korral, nem akar visszarepíteni a ’90-es évekbe, ugyanakkor mégis ugyanaz a recept, amiért annak idején megszerettük hőseinket. Adott ugyanis egy korunk hőse, aki szembe megy a rendszerrel, mert igazság érzete nem hagyja, hogy csak úgy, elmenjen a nyilvánvaló hazugságok, ferdítések és összeesküvések mellett. Hiába telt el több mint egy évtized, Mulder ugyanúgy falba ütközik, és ugyanúgy drukkolunk neki, hogy végre lerántsa a leplet az össznemzeti összeesküvésről. Teoriáit pedig olyan világtörténeti eseményekkel támasztja alá, amik megadják a sztori hitelességét. Hétfő este pedig ismét éreztem azt a fajta gerincoszlop közeli borzongást, amit már nagyon régen nem.

Egy dolog zavart egy kicsit. Akárhogy is akartam, nem tudtam elvonatkoztatni David Duchovny Kaliforgia béli Hank Moodyjától. Így a Svetaval közös jelenetekben önkéntelenül is azt vártam, hogy mikor teperi le a lányt, hogy az aztán lovaglás közben súlyosat pancsolhasson Duchovny arcába.

Ezt leszámítva minden adott volt a makulátlan X-Akták élményhez. A sorozat nézése, nálam kötelező esti elfoglaltság lesz. A második részt már ma lehet nézni a Coolon.

Vége a Fear the Walking Dead első évadának. Az első rész után felemás érzések voltak bennem. Mert ez eredeti sorozathoz képest másfajta ízt hozott magával a Walking spin off-ja, és nem igazán lehetett tudni, hogy a sok helyen mézesmadzagot elhúzó alkotói stáb mennyire próbál majd meg utóérzést gyártani, vagy mennyire próbál meg teljesen más ösvényt kitaposni a zombi apokalipszishez.

A Walking sikere egyszerű recept volt. Az egyből a közepébe vágó történet nem húzta túl sokáig a felvezetést és egyből ott voltunk a húsevők falkájának kellős közepén. Bár a dolgok mozgatórugói mégis csak a zombik. A konfliktusokat mégsem ők generálják, hanem a bolygó másik nagy „járkáló halott” bagázsa, a túlélni vágyó emberek. Akik ugye a megváltozott körülményekre másképp reagálva lesznek egymás farkasai. Kétfrontos háborúba sodródva ezzel.

A Fear esetében azonban eleve gyengébb kezdésre lehetett számítani, mivel eredettörténetet és az apokalipszis eljövetelének folyamatát kellett volna bemutatnia, hogy miképpen omlik össze minden az egykori civilizációból. Ennek ellenére pedig egy mikro drámán kívül semmi mást nem kaptunk. Szereplőink nagyrészt ugyanis izolálva, egy katonák által őrzött és kerítéssel körbevett lakóparkban tengették mindennapjaikat. Ahol ugyan kaptunk némi információkat a civilizáció összeomlásáról, de komolyabb mélységig, a karakterinket érintő mély drámáig nem mentünk le.

Jó végül is Salazar felesége meghal és Liza is ólommal kezeli a harapást, de tök nem tudott érdekelni, annyira felszínesre sikeredett a karakterábrázolás. Akit egy kicsit jobban sikerült a sorozatnak megkedveltetni az Travis, az öreg Salazar és Nick, na meg a titokzatos öltönyös pasi Victor Stand. Ez a hat rész leginkább a Walkingból Hershel farmját jutatta eszembe. Ahol az égvilágon semmi sem történt, majd egyszer csak a távolból kóborlók ezrei özönlötték el a hátsókertet, szolgáltatva végre egy kis adrenalint.

Nem azzal van a baj, hogy a Fear alig hasonlít valamit az eredeti sorozathoz, hiszen senki sem akart egy klónt nézni. A probléma az, hogy semmi olyant nem adott, ami miatt egy sorozat magával ragadja a nézőt. Pláne semmit nem kaptunk a lassan összeomló világ ígéretéből. Ez pedig jobban fáj, mint egy zombi harapás.

Hogy merre tud tovább menni a Fear ez még egy nagy kérdés. A zombiknak elég volt hat rész, hogy letaszítsák az embereket a civilázó trónjáról, szóval most éppen ott tartunk ahol a Walking elindult. Ez pedig könnyen azt eredményezheti, amit a készítők a kezdettől fogva próbáltak elkerülni, hogy a Walkingnak elkészítsék a kopírozott változatát.

Alig vártam, hogy vége legyen a nyárnak, legalábbis sorozat szempontból. Az egyik nagy kedvencem ugyanis a The Walking Dead, akár csak összes társa, pihenéssel tölti az év legmelegebb napjait. Na meg egyébként is. Már a tavasszal megrebegtették, hogy érkezik a Walking oldalhajtása, vagyis spin off-ja, a Fear the Walking Dead, ami szintén augusztus végén startol majd az amc-n. Hétfőn aztán le is vetítették Fear első részét.

Azt már korábban beharangozták, hogy ezúttal átruccanunk majd a nyugati partra az USA-ban és, hogy nagyjából azt követhetjük végig, hogy miként terjed el a zombi kór a kontinensen. Na de akkor is. Egy teljes óra, megannyi belebegtetett zombi támadásos szituáció és nagyjából semmit sem kaptunk. A Walking Dead pont azért tudott bevonzani nagyon gyorsan nagyon sokakat, mert nem lacafacázott. Paff, és bele is vágott az események sűrűjébe. Aztán amikor a második évadnál belassultak a dolgok, sokan el is pártoltak a sorozattól. Mert ennek a műfajnak pont az a lényege, hogy tudjuk, hogy minden bokorban zombi lapul és, hogy a két lábon járó rothadó húscafatokat válogatott módszerrel kell fejbe baszkodnia kedvenc karaktereinknek. Ez a kotta, ezért szeretjük és kész.

Ehhez képest most a Fear the Walking Dead egy csiga vánszorgásával vezet be minket egy olyan világba amit mindannyian jól ismerünk. Azzal együtt, hogy az első rész egy órája alatt nem kaptunk magyarázatot a kór keletkezéséről, annak elszabadulásáról, a fertőzés megindulásáról. Szóval úgy nagyjából semmiről. Megismertük a későbbi főszereplőink karaktereinek mélységeit és talán későbbi motivációjukat és ennyi. Az első részre mindez édeskevésnek bizonyult.

Emlékezzünk csak vissza a Walking első epizódjára. A „biciklis lányra” vagy arra az elképesztő képre, amikor Rick belovagol a városba, vagy ahogy lógva hagyott minket a tankba zárt jelenttel. Hát melléállítva a Feart, igen csak erősen nyeri a versenyt az eredeti sorozat.

Na de ne menjünk el a Fear the Walking Dead nyitódarabjának pozitívumai mellett. Mert azért voltak neki bőven. Elsősorban az a fajta bizonytalan hangulat volt nagyon eltalálva ami a karakterek történetvezetésben megkapott helyének volt köszönhető. Hogy Nick drogos képzelgést vagy a valóságot élete át. Hogy Travis és Madison is érzi valami nincs rendben a gyerekekkel az iskolában és az egész iskolai légkör valahogy baljós jövőt jósol. És, hogy Alicia hiába várja a pasiját a megbeszélt randira ő még csak nem is jelentkezik. Persze mi pontosan tudjuk, mi lett vele, a lány azonban nem tudja, hova tenni a dolgot.

A másik pedig, hogy a nézők agyát is a végtelenségig húzták. Ugyanis mindannyian vártuk már a szekrény mögül előugró álkapocs csattogtatót, ám az csak nem akart előbújni. Ezért ahányszor csak lehetett a készítők elhúzták a mézesmadzagot ám egyelőre semmi sem történt.

Minden esetre a kezdet így teljesen felemásra sikeredett. Nem kaptuk meg azt, amit nagyon vártunk, de egyből felvillantottak egy lassan kibontakozó világégés lehetőségét. Ami még mindig elsülhet nagyon jól. Pláne, ha olyan villámgyorsan tetőzik majd be a dolog, mint ahogy az Atlantát látva sejthetjük.