Amikor 2012-ben Django elszabadult, beleszerettem a westernbe. Soha nem volt a kedvencem a műfaj, de az a fajta újraértelmezés, amit Tarantino csinált vele, egy a mai nézőhöz is könnyen utat találó filmmé tette a Djangót. Van benne egy rész, amikor Django és Schultz doki nagy prémekbe öltözve a lábszárközépig érő hóban taposnak lovaikkal, majd megpihennek egy háznál, ahol a gazda beinvitálja őket a „zergebaszó hidegről”. Na, pont egy ilyen havas tájon játszódó film lett a mester éppen mozikban futó Aljas nyolcasa.

Tarantino igazi kísérletező rendező, vagy ha az jobban tetszik, film-újraalkotó. Hiszen sokan vádolják azzal, hogy nem tesz mást, mint jó kopírozó módjára, videotékás korszakában százszámra nézett filmekből rak össze egy újat. De hát ez legyen a legnagyobb baj vele kapcsolatban. Hiszen munkái mindig egyediek, bivalyerős dialógusokkal és igen komoly karakterekkel, akiknek mindig kristálytisztán érthető motivációjuk van.

Azért valljuk csak be, mégiscsak ezek a dolgok a legnehezebbek egy-egy film kapcsán, és ezekbe szokott a legtöbb rendező/forgatókönyvíró bicskája tövestül beletörni. A nyolcadikként hirdetett Tarantino film – ami igazából inkább tizedik akárhogyan is számoljuk, bár ugye egy ilyen stílusos füllentés a nyolcas szám jegyében simán elmegy – nem csak, hogy lazán belesimul az eddigi életműbe, de vissza is kanyarodik a rendező első nagyjátékfilmjéhez, a Kutyaszorítóban-hoz. Az Aljas nyolcas ugyanis kevés akcióval operál, és a film jó 70%-a, egy helységben játszódik le. És mégis, azzal együtt, hogy szinte nem történik semmi, teljesen ráfeszülünk a nyolc idegenek – akik igazából inkább vannak kilencen – párbeszédére. Egymás történetének kikutatására, a teljes kép összerakására. Mert film egy jó ideig egyfajta Colombo-szerű krimiként fut, csak aztán csap át egy westernes pisztolypárbajba.

Az pedig a csillogó arany a kőműveskanálon, hogy az Aljast 70 milliméteres filmre forgatva, csodálatos tónusokkal látta el a rendező. A szebbnél szebb kosztümöket viselő pisztolyhősök pedig szinte leugranak a vászonról.

Amit Tarantinonak tennie kell, azt meg is teszi. A karakterek egyre mélyebbek lesznek az idő múlásával, akár csak a kifröccsenő vér mennyisége. Mindezt pedig megtoldja egy amolyan Dolog-féle hóviharos klausztrofób érzéssel. És, hogy ennek tetejébe pluszban még miért is király Tarantino? Mert történetei lehetnek szamuráj kardos bosszú hadjáratok, fél millió dollár üldözésének útvesztői, vagy éppen vadnyugaton játszódó hölgyszabadítós kalandtörténetek. A sorok között mindig ott van a rasszizmus elleni szóemelés, és a fajgyűlölők idiótának való kikáltása. Ez az, ami Quentint a szívünk csücskévé teszi.

Értékelés: 8 (ha-ha)/10.

Akinek ajánlom: Western-, és krimi rajongóknak.

Akinek nem ajánlom: Akcióbuziknak. A film ugyanis inkább lyukat beszél a hasadba, mintsem belelőné azt.

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Forum Hungary, amit most változtatás nélkül közlünk is. 

Quentin Tarantino újabb vadnyugati őrülettel tér vissza jövő januárban. A Django elszabadul óriási sikere után a Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban legendás rendezője ismét a coltok és winchesterek világába kalauzolja a mozirajongókat, a tőle megszokott stílusban és a Tarantino-filmekhez méltó sztárparádéval. Az Aljas nyolcas főhősei sokat próbált fejvadászok, akik az amerikai polgárháborút követő időszakban találkoznak egymással Wyoming erdős vidékein. Egy kemény hóvihar elől menekülve kénytelenek egy helyen meghúzni magukat, a kényszerű összezártság eredménye pedig ármány és intrika. Vajon túlélik-e a vihart az egymás megtévesztésével és átverésével boldogulni próbáló hét(nyolc)próbás gazemberek? Tarantinót ismerve sok művér elfolyik majd a stáblistáig. A szereposztásból természetesen nem hiányozhat a Tarantino-univerzum egyik legstabilabb alapköve, Samuel L. Jackson, illetve Tim Roth és Michael Madsen sem, de a Becstelen Brigantyk után visszatlér Zoë Bell is, mellettük pedig Kurt Russel, A gépész-ből ismert Jennifer Jason Leigh, Channing Tatum és Walton Goggins – akit a Django elszabadul-ban láthattak a mozirajongók – neve is garancia a szórakozásra.

A Forum Hungary a Cinema City csoport tagjaként 2005-ben kezdte meg tevékenységét. A filmforgalmazási piac meghatározó szereplőjeként a The Walt Disney Motion Pictures International, az MGM és egyéb stúdiók filmjeinek hazai forgalmazásáért felel. Legnagyobb sikerei között megtalálható a Karib-tenger kalózai, a Hobbit, a James Bond és az Éhezők viadala sorozatok.

Szintén az új csillagosok között szerepel Steve Carell és Kurt Russell a mozifilmes kategóriában, Kathy Bates, Tracy Morgan és Rob Lowe pedig televíziós szerepeiért részesül az elismerésben. LL Cool J és Adam Levine, valamint Cyndi Lauper és Bruno Mars a zenei mezőnyből kap csillagot.

A Hollywoodi Kereskedelmi Kamara elnök-vezérigazgatója, Leron Gubler és a Hírességek sétányának új csillagosait kiválasztó bizottság elnöke, Maureen Schultz hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a csillagok gyarapodásáról. Eszerint összesen 29 új csillag felavatására készülnek.

Évente nagyjából kétszáz sztárt neveznek különböző jelölő szervezetek vagy rajongói klubok. A csillagért és a karbantartásért a jelölők 30 ezer dollárt fizetnek.

A Hírességek sétánya Hollywood kedvelt látványossága, amelyet évente mintegy tízmillió turista keres fel.

-mti-

„Arra gondoltam, hogy egy négyórás Django elszabadul-változatot vágok össze. De nem négyórás mozifilmként szeretném bemutatni. Egyórás részekre vágnám, olyan lenne, mint egy négyrészes miniszéria. Kábeltévén mutatnánk be részenként” – mondta Tarantino, aki a legjobb forgatókönyv Oscar-díját nyerte el 2013-ben a filmmel.

A produkció 2 óra 45 perces hosszúságban került a mozikba, ám a végleges változat elkészítésénél számos jelenet, köztük egy a Django feleségével (Kerry Washington alakításában) felvett rész is „a vágószoba padlóján végezte”.

Tarantino úgy vélte, egy négyórás mozifilm már sok lenne a nézőknek, de a négyórás miniszériát szeretni fogják. „Mind a négy részt meg akarják majd nézni. Szerintem, így működhet a dolog” – mondta.

Az amerikai rendező, aki éppen húsz éve kapta meg az Arany Pálmát Cannes-ban a Ponyvaregény című filmjéért, szombat este a fesztivál zárófilmjének, Sergio Leone ötven éve debütált Egy maroknyi dollárért című spagettiwesternjének bemutatásán házigazdaként szerepelt ismét a fesztiválszínpadon.

Tarantino a The Washington Post beszámolója szerint egykori Arany Pálma-díjáról a legnagyobb becsben tartott elismeréseként szólt, és megjegyezte, hogy ebből a díjból még szeretne majd egyszer még egyet elnyerni, mielőtt meghal.

Cannes-ban pénteken az évforduló alkalmából a Ponyvaregényt díszvetítésen mutatták be, amelyen a film főszereplői, Uma Thurman és John Travolta is megjelentek.

 -mti-

Quentin Tarantino ismét nagyon alkotott a Django elszabadullal, amiben – a korábbi filmjeihez hasonlóan – ismét összeszedett egy adott műfajra jellemző stílusjegyet. Ezúttal a westernhez nyúlt és a végeredmény: mestermunka. A filmről nem is nyáladzok többet, hiszen itt már megtettem. Jöjjön a kézzelfogható lemez formátum, jöjjön a DVD.

Külcsín

Gyorsan leszögezném, hogy a Django azon kevés DVD-khez tartozik amelyek felajánlják a borítóválasztás lehetőségét. A kiadvány kétféle címlappal jelent meg. Van egy – engem leginkább, a Becstelen Brigantyk dizájnjára emlékeztető – fehér alapú és egy szürkés hátterű borító. A képek egyébként hozzák a magyarországi moziplakátokat, amikből szintén ez a kettő került annak idején a plakáttartókba. 

A kiadványok nem csak címlapjukban, a gerincükben is eltérőek, de a hátsó borító egy, az egyben ugyan az. A gerincen azonban minden esetben a Django és Dr. Schultz néz ránk. Akárcsak a filmben, itt is szépen megosztják a szerepeket. 

A hátlap szépen szerkesztet és a doki mászós alakjával lendületet kap az egész. Ami viszont ismét felállította a karomon a szőrt, az a díjak, díjazások, jelölések felsorolása, sőt nagyban kiemelése a fed és a hátlapon. Újra felteszem a kérdést: Van olyan aki a nem ismeri a Django elszabadul című filmet. Vagy nem is hallott róla? Igen, van. Akkor az nem, hogy DVD-t sem vásárol, de még tévéje sincs. És ha már a feliratok, a 18-as karika ebben az esetben – bár nem szándékosan, hanem egészen véletlenül – úgy simul bele az összehatásba, mint lágy vaj a kenyér apró krátereibe. 

A tokot felpattintva csodaszép belső nyomás és egy kissé lehangoló fehér lemez vár minket.

Belbecs

A Django nem sok mindent kapott a felfegyverzéskor. DE. Van a mozgó menüt kezelve van egy olyan opció, ahol nem csak jelenetet, de zenét is tudunk választani. Ezt lenyomva aztán arra a filmrészletre ugrunk, ahol az adott soundtrack szól. 

A dalok és természetesen a film is 5,1-es magyar hangot kaptak. 

Bár ez egy olyan opció, amivel eddig én még DVD-nél nem találkoztam, a további extrák eléggé lelombozóak. Reklámokon kívül más nagyon nem kapott helyet a lemezen. Egy a Django látványterveit elmesélő kisfilm, valamint egy Tarantino Blu-ray gyűjtemény és a filmzene reklámja.

Aki Quentin Tarantino munkásságát szereti, az valószínűleg ugyanolyan film-megszállott, mint a mester maga, és képes a történetet nem csak egy síkban látni, de a rétegek között is könnyedén tájékozódik. Tarantino ugyanis abban zseniális, hogy fogja a különböző filmes zsánereket, és egy közös filmben sorakoztatja fel őket, úgy, hogy mindennek helye van és nem fulladunk meg a zsúfoltságban. Tarantino ezúttal a „spagettiwesternek” minden lehetséges elemét listázta ki és ezeket rakta össze, ugyanakkor nem volt bátortalan a műfaj néhány elemét kikarikírozni, sőt egyes alkotókat felnagyítani.

Mert vegyük például a spagettiwesternek alaptörvényét: kell egy tökös fehér férfi, aki egyedüli igazságosztóként, a semmiből jőve és abba távozva, rendet tesz a környéken. A Django elszabadul-ban már eleve ez az alaptézis hibádzik, hiszen egy fekete pasi osztja ki a pisztolygolyókat a vadnyugat leggecibb karaktereinek. És pont ez az a szemtelenség, amit Tarantino elkövet. A Becstelen Brigantyk-ban mindenki tudta, hogy a náciknak hullani kell, itt azonban az USA történelmének legsötétebb időszakáról van szó, ahol a feketéket úgy nyomták el, mint dalos Pisti a cigicsikket és ez a Szabadság Hazájának azóta sem a legreklámozottabb történelmi időszaka. Tekintve, hogy az amerikai filmgyártók elsősorban az amerikai piacot veszik alapul, amikor eldöntik, hogy mihez adnak pénzt, ez mégis csak egy merész performansz.

Tovább boncolgatva az alapszabályok kifordítását, ott a különös, furcsa barát, aki a főhőst végül hozzásegíti a bosszú beteljesüléséhez. Ebben az esetben ez a barát az, aki felveszi a cselekmény szálát és ad löketet a történetnek. Már a Brignatyk-ban is imádtuk Christoph Waltz-ot, csodálatunk tárgya pedig csak tovább nő a Django-ban. Waltz ugyanis a legtökösebb fejvadász Boba Fett óta. Ő az, aki bár különösnek hat, mégis ellentmondást nem tűrően végzi el az elvállalt feladatot. A kettősség totálisan kíséri végig a figuráját, mert úgy könyörtelen, hogy közben humánus és úgy gyilkol hidegvérrel, hogy közben nyúl szíve van. Waltz ezúttal is lejátszik mindenkit a vászonról. Még a sokak által korunk egyik legzseniálisabb nőfektető szupersztárjának kikiáltott Jamie Foxx is eltörpül mellette. A játéka annyira magabiztos és figurája olyannyira sugárzik, hogy nincs is más, aki hátán tudná vinni a filmet. Még Leonardo DiCaprio, aki lubickolhatna a feketéket semmibe vevő ültetvényes szerepében, sem tud élni a lehetőséggel és megmarad egy tucatkarakternek, ahelyett, hogy kinőné magát az adott pillanatban.

A karakterek közül Samuel L. Jackson a másik abszolút kedvenc. Egy kedves idős fekete pasinak kéne lennie a külleme alapján, ehelyett a leggecibb felügyelő, aki még a gazdáinál is jobban szipolyozza a rabszolgákat. Mellé pedig feledhetetlen szöveget kapott. Persze azon már egy cseppet sem lepődök meg, hogy Tarantino erős dialógusokat sorakoztat fel, hiszen ezt a Kutyaszorító óta el is várjuk tőle.

A Django elszabadult egy olyan film, ami 165 perces, de egy fél percet sem unsz belőle. Klasszikus westernfilmek zenéi csendülnek fel, mellette pedig Tarantino ismét maga válogatta a betétdalok másik felét. A dialógusok zseniálisak és a Jackie Brown „Csákánya” után most egy újabb szlenggel a „zerge baszó hideggel” bővül a szókincsünk. A minden ponton precíz illesztés egy minőségi darabot eredményez. Jól indul ez az év is.

És ha már Tarantino egy mozdulattal elintézte a nácikat, igazságot szolgáltatott a rabszolgáknak, akkor a következő filmje szólhatna 56-ról. Ahol ezúttal a magyarok taccsra vágnák a szovjeteket. 

A legjobb drámai filmszínésznek járó elismerést Daniel Day-Lewis nyerte el a Lincoln elnök életéről Steven Spielberg rendezésében készült alkotás címszerepéért. A 12 Oscarra jelölt Lincoln, amelyet a Golden Globe-on összesen hét kategóriában terjesztettek fel, és amelyet maga Bill Clinton volt elnök konferált fel a díjkiosztó gálán, vasárnap ezt az egyetlen díjat kapta. Ugyancsak elmaradt a várakozásoktól a Pi élete című film, amely Mychael Danna komponista jóvoltából csak a legjobb filmzene kategóriában győzött.

A legjobb drámai filmszínésznőnek Jessica Chastaint, az Oszama bin Laden likvidálásáról szóló Zero Dark Thirty főszereplőjét találták. Musical és vígjáték kategóriában a hölgyek közül Jennifer Lawrence lett a díjazott, a Napos oldal című film női főszerepéért.

A Django elszabadul című western rendezője, Quentin Tarantino a történet forgatókönyvéért vehette át az arany földgömböt, a filmben szereplő osztrák Christoph Waltz a legjobb mozifilm-mellékszereplő lett.
A díjátadón további osztrákok is felvonultak: a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat Michael Haneke vehette át a Szerelem című, öt Oscarra jelölt alkotásáért. A kategóriát – Sylvester Stallone társaságában – Arnold Schwarzenegger, Haneke honfitársa konferálta fel.

A várakozásoknak megfelelően Adele és Paul Epworth Skyfall című Bond-betétdalát ítélték a legjobbnak.

A legjobb tévéfilm a Sarah Palin alelnökjelöltségének történetét feldolgozó Versenyben az elnökségért című film lett, amely besöpörte a kategória legjobb színésznőjének (Julianne Moore) és legjobb mellékszereplőjének (Ed Harris) járó elismerést is.

Tévéfilm és minisorozat kategóriában a legjobb színésznek Kevin Costnert ítélték. A filmcsillag a főszereplője annak a Hatfields and McCoys című sorozatnak, amely két klán véres viszályát dolgozta fel a 19. századi Kentucky, illetve Nyugat-Virgina vidékén. A legjobb női mellékszereplő a minisorozatok/tévéfilmek között Maggie Smith lett a Downton Abbey révén.

A legjobb drámai tévésorozatnak járó Golden Globe-díjat a Homeland című széria kapta. A Homeland két főszereplője, Damian Lewis és Claire Danes lett a legjobb színész, illetve színésznő a drámai sorozatok mezőnyében. A legjobb vígjáték-sorozat a Girls lett, ennek főszereplője, Lena Dunham elnyerte a kategóriában a legjobb női főszereplő díját. A férfiaknál Don Cheadle-t találták a legjobb vígjátéksorozat-főszereplőnek a Gátlástalanok című szériában nyújtott alakításáért.

Jodie Fostert színész-rendezőt a gálán Cecile B. DeMille-életműdíjjal tűntették ki.

 -mti-