Danny Boyle az a rendező, akinek a munkásságát eddig is nagyon szerettük. A Jobsot pedig nagyon várta már mindenki. Mert azt ugye nem lehet sokáig húzni, halasztani, hogy egy olyan korszakalkotó fejlesztő, mint Steve Jobs és életműve sokáig megfilmesítést nélkül maradjon.  Ugyan volt már korábban egy próbálkozás Ashton Kutcherrel, ám az eredmény eléggé lehangolóra sikeredett. Joggal várhattuk tehát a Danny Boyle rendezőből, az Aroon Sorkin forgatókönyvíróból és a Michael Fassbenderből álló Szentháromságtól, hogy végre ismét valami izgalmasat hoznak össze, ezzel pedig betekintést engednek egy zseni életébe. Az eredmény azonban olyan lett, mint maguk az Apple termékek. Formabontók, de nem minden hibától mentesek.

Az alapkoncepció ugyanis az volt, hogy Jobsot három fontos termékének bemutatóján keresztül ismerhetjük meg. Ami azért valljuk be, elég gyenge lábakon áll. Számomra teljesen hihetetlennek tűnik, hogy egy-egy fontos prezentáció előtt vitatnám meg életem fontos döntéseit. Foglalkoznék a családom, a vállalatom, a munkatársaim legégetőbb problémáival. Közben pedig egyfajta versenyt futunk az idővel, a prezentációnak ugyanis másodpercre pontosan el kell indulnia.

Aroon Sorkin nem először ír életrajzi forgatókönyvet. A facebook-filmet is ő jegyzi. Első blikkre pedig azt mondanám Sorkin nem igazán van kibékülve a techvilág nagyágyúival. Akár csak Zuckerberg, most Jobs is egy óriási pöcsnek van beállítva. Nem elhallgatva persze azt a tényt, hogy mekkora zseni is volt ő.

A Steve Jobs nem kevés űrt hagy maga után. A film ugyan betekintést enged Jobs magánéletébe, de mégsem tudjuk meg, milyen ember is volt valójában a fejlesztő és, hogyan vált az Apple azzá, ami. Egy érdekes pezsgést mégis kapunk, ami által betekintést nyerünk abba a világba, ahol fejlesztők és marketingesek terelgetik a júzereket egy szebb és gyorsabb cyber világ felé.

Értékelés: 7/10.

Akiknek ajánlom: Az Apple vallás követőinek.

Akinek, nem ajánlom: Azoknak, akik szeretnének többet megtudni a világ egyik nagyvállalatának forradalmáráról.

Leo és a medve

A visszatérő – Na végre! – sóhajt fel az egyszeri moziba járó. Mert ugye mindannyian azt gondoljuk, hogy ez lesz az a film, amiben Leonardo DiCpario végre Oscar díjas alakítást hoz össze. Hát ez majd később meglátjuk, az azonban biztos, hogy a Birdmannel kiugró sikert elérő Alejandro González Inárritu ebben is a filmben is hű marad önmagához. Leonardo pedig, nagyon, de nagyon megszívja. A filmet mind a két szombathelyi mozi játssza.

iMozi

Steve Jobs – Hát ha van vallás, ami nem vallás, de mégis olyan fanatikusak a követői, hogy bármit megtennének az egyes termékekért, akkor az az Apple. Ez pedig elég érdekesen, mivel annak idején Jobs célja az volt, hogy mindenkinek elérhető legyen az Apple termékek széles skálája, közben pedig az áraik az egekbe szöktek. Hogy hogyan is történt ez, azt mutatja be, a zseniális Danny Boyle és a forgatókönyvet jegyző Aaron Sorkin. A színészek se semmik ám. Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen és Jeff Daniels a lista élén. Savaria moziban lehet keresni.

Tinédzser lány kell az ufók ellen  

Az 5. hullám – Elsőre semmi nagy durranásnak nem tűnik ez a film. Egy újfajta környezetbe dobott young adult movie. Ahol ezúttal hősünknek, vagyis hősnőnknek az idegenekkel kell felvenni a harcot. Az eddigi értékelések alapján nem lesz belőle filmklasszikus, de 7. osztálytól gimi negyedikesekig bőven jó lehet egynek. Cinema Cityben nézhető a film.

Mint a katonaságnál 

A kórus – Érdekes egy film ez a Kórus. Mert igazából egy olyan régi iskolát mutat meg, ami tisztességre, munkára és szorgalomra nevelte a gyerekeket. (Bezzeg a mai fiatalok!) Hogy miként lehet egy útját és önmagát kereső fiút „betörni”, ezt mutatja meg ez a film. Bár egy kicsit aggódok, hogy az ilyenkor szokásos sablonok sorra előkerülnek majd. A filmnek az esélyt a Savaira moziban lehet megadni.

Anime-varázslat 

A fiú és a szörnyeteg – Mamorsu Hosoda új filmmel jelentkezik. Az alkotás pedig szépen simul abba a sorba, amit eddig a japán alkotóktól megszokhattunk. Ezúttal egy koldus fiú történetébe kapunk betekintést, akiért egyszer csak átjön egy párhuzamos világból egy szörny, hogy magával vigye, és méltó utódjának képezze ki. Savaria moziban lehet barangolni a szörnyvilágba.

Beköszöntött az ősz, szokás szerint megkezdődtek a találgatások, mely filmek, alkotók, színészek kapnak majd Oscart. A Steve Jobsról szóló új produkciót már most a komoly esélyesek között emlegetik, több kritikus szerint megkaphatja a legjobb filmnek járó aranyszobrocskát. Erre az a garancia, hogy Aaron Sorkin (Közösségi háló, Az elnök emberei) írta a forgatókönyvet, Danny Boyle a rendező (Trainspotting, A part, Gettómilliomos), a főszereplők pedig Michael Fassbender és Kate Winslet. Aki már látta a filmet, szuperlatívuszokban ír róla.

„Ez a film olyan, mint maga Steve Jobs, az ember: elképesztően briliáns, amikor éppen nem töri össze a szíved.” – foglalta össze a lényeget a filmről David Ehrlich, a Time Out New York ítésze.

„Olyan lendületes és okos, hogy a Közösségi háló óvodás mesének tűnik mellette.” – Rodrigo Perez, The Playlist.

„A film azonnal magas sebességbe kapcsol, és Danny Boyle lendületes rendezése jól kiegészíti Sorkin klasszikus színházi háromfelvonásos remekét. Fassbender pedig hiába egyáltalán nem hasonlít Jobsra, mégis teljes mértékben hozza a személyiség leglényegét.” – Todd McCarthy, The Hollywood Reporter.

Azt szinte mindenki megemlíti, hogy ezek után örökre elfelejthetjük a 2013-as független produkciót, amelyben Ashton Kutcher alakította Jobsot, és nagyot bukott.

Úgy néz ki, hogy a hétre leginkább csak esőt kapunk, ám a szombathelyi mozikban nem lesz ennyire egyhangú a kínálat. Jön egy a közönség körében mindig népszerű vígjáték, érkezik egy film egy különc fazonról és még egy kis ratatára jut idő.

Színház Pornófilm az élet

Szexvideó – A vígjáték mindig is kap közönséget. Legyen szó altesti-, vagy kifinomult poénokról, családi-, vagy 18+ – os szórakozásról a vígjátékot szeretjük. Az Amerikai Pite óta pedig azt is tudjuk, hogy a merőben szexcentrikus sztorival vegyített kacagó kirándulás a szinte legtutibb. Pontosan ennek a mezsgyéjén halad a Szexvideó, amiben Cameron Diaz és Jason Segel kapcsolatuk felfrissítésének érdekében amatőr pornót forgatnak. De mi van akkor, ha a film rossz kezekbe kerül. Vagyis, ha a privát szórakozásnak szánt kis mozi kikerül a netre? Hát pánik, bonyodalom és kétségbe esett próbálkozás arra, hogy mozgóképes vágyfokozó visszamásszon a palackba. Cameron Diaz a Keres a nőt óta a vígjátékok Femme Fatalja, Jason Seegel az Így jártam anyátokkal futott be igazán, mint vígjáték karakter, a film rendezője Jaken Kasdan, hát ő meg megcsinálta a Rossz tanárt. Ez a film is nagyjából annak a színvonalán mozog. Az IMDB sem bánt kesztyűs kézzel az alkotással, 5,1/10 –es indexen áll jelenleg a film. Csak ha nincsenek magas elvárások, akkor tudjuk ajánlani.

Bábu vagy

Frank – Egy félig meddig igaz történetbázissal bíró filmről van szó. A sztori egy brit zenészcsapatról a The Soronprfbs-ról szól, akinek frontembere Frank egy olyan különc művész, aki életét egy papírmasé fejet viselve éli. Úgy nagyjából ennyi a hasonlóság Chris Sievey-val, egy valóban élt angol zenésszel és komikussal, aki a filmben látható fejhez hasonlót viselt, amikor életre keltette a színpadon alteregóját Frank Sidebottomot. A mi filmünk rövid története annyi, hogy az élet nem túl egyszerű ha zenész, különc és ráadásul még kartonfejben él is vagy. A Frank kritikái egyébként pazarok, aki vevő a kissé szokatlanra az menjen a Savaria moziba.

Lopótök

Országúti bosszú – Az ausztrál filmgyártás egyik feljövőben lévő iparosa, David Michőd. 4 évvel ezelőtt neki köszönhettük az Animal Kingdom című mozit, most pedig egy hasonlóan az alvilághoz, az illegális világ pereméhez kapcsolódó mozit kapunk tőle. Ahol ismét emberi sorsok kerülnek a középpontba, leginkább a bosszútól hajtott főhős mozgatta szálak köré. A film rövid tanulsága, hogy ne lopj autót ex-katonától, akinél nem is az érték, hanem az elv a lényeg.

„Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.”

Végre! Sóhajtottam fel a Prometheus után. Egy olyan Alien film, amiben igaz, hogy nincs Alien, de nem is hiányzik. Ridley Scott ugyanis visszanyúlt a gyökerekhez és olyan sci-fit forgatott le amiben a digitális kütyük csak eszközök a történetmesélésben. Nem a sztori van értük, hanem ők vannak a sztoriért. Mert mi is az ember? – teszi fel a kérdést Scott. Egy olyan lény ami szüntelenül választ akar kapni létezésére, ami gyarló, mert a halhatatlanságot keresi és ami sokszor inkább hallgat a szívére mint az eszére. Ez pedig oda vezet, hogy eszik a tiltott almából, kinyitja Pandora szelencéjét és puszta kíváncsiságból felébreszti az alvó oroszlánt. Ez a mozgatórugója a Prometheusnak, ami annyira kényelmes ütemben tárja elénk mondandóját, hogy a mostani trendek pörgős filmjein edződött nézőközönség lehet, hogy csalódni fog. Aki azonban a Szárnyas Fejvadász elgondolkodtató zárójelenetével fűszerezett meséket szereti, annak ott a helye a moziban.

Különös élményeket okozott annak idején az Alien. Sötét film volt és nem csak hangulatában de képi megjelenésében is. Az űrhajó kezdeti villódzó fényei egy olyan világban aludtak ki, ahová biztosan nem fogunk menni hosszú hétvégézni. Amit Scott elkezdett, James Cameron folytatta és végül David Fincher fejezte be. (Sajnos az Alien3 forgatásakor Fincher még kezdő rendező volt, így jórészt a stúdió beleszólása alapján kellett a film végső változatát moziba küldeni. Pedig ha Fincher kiáll eredeti ötletei mellett…Minden esetre akit érdekel, a rendezői változatot könnyen beszerezheti DVD-n.) Egy szó mint száz, a régi sci-fik kissé zajos képe és a kezdetleges trükkök okán elmosódott képei után, a mai digitális kor szülte jövőbeli mesék olyannyira letisztultak és sterilek, mintha most húzták volna elő őket a skatulyából. Sajnos ettől a Prometheus sem szabadult. Makulátlan tisztaság érzetét kapjuk még a több ezer éves űrhajótól is, és bár a film összképében ez nem okoz döccenőt, engem egy kicsit mégis zavar. Kosz, por, karcok, kopott felületek és letört alkatrészek. Ez kellett volna.

David, a csendes gyilkos

Ettől eltekintve megvan minden, ami alkotóeleme egy történetnek. Mert ami a népmesében a szegénylegény, a királykisasszony meg a sárkány, az ebben az esetben a lelketlen, de szuper intelligens android, a lelkes és naiv tudós, a sikerért az eszközökben sem válogató felfedező, a vállalat dúsgazdag és csak a saját érdekeit néző milliomosa és a célvezérelt projekt felelős.

A szereposztásban pedig mindenki annyira hozza a figurát, hogy nem is lehet kiemelni senkit. Egytől egyig zseniális alakításokat zsákolt be Scott. Személyes kedvencem mégis van. Hát persze, hogy Michael Fassbender, az android, aki a 300-ban tűnt fel és Becstelen Brigantyk óta úgy nőtte ki magát, mint pálma a minigarzont. Úgy lesz a film negatív szereplője, hogy nem érzelmi indokok, csupán a kapott feladat legtökéletesebb kivitelezésére törekvés vezérli. Olyasféle ijesztő hidegség ez, amit az A.I. – Mesterséges értelem gyerekrobotjánál éreztem utoljára.  Hannibal Lechter eleganciájával végzi el a kicsontozást és közben fájdalmat sem érzünk. Imádni való.

Rémségek kicsiny boltja

Péniszfejű Alienek tehát nincsenek. Azonban egy sor olyan meglepetést kapunk ami megpróbál a dupla állkapcsú rovarok helyébe lépni. Scott jól tudta, hogy bármivel is hozakodjon elő a rajongók csalódni fognak, így nem is egy konkrét szörnytől kell rettegnünk, hanem azoktól az apró kis „aljasságoktól” amikor Ridley bácsi az idegrendszerünk ellen csatasorba állít. Végül azonban nem is ezekkel, hanem az űrhajósoknak saját démonaival kell megküzdeniük ez pedig már egy sokkal komolyabb feladat. A film pedig ettől lesz igazán csontig fekete.  És még valami, aki úgy gondolja, hogy a Prometheus egy követlen láncszem az Alien előtt, annak van egy jó hírük, ez a film nem ott végződik, ahol az 1979-es remek kezdődik. Az ugyanis túl egyértelmű lenne. Akkor nem lenne min gondolkodni.