Eddig azért siránkoztunk, hogy alig van új film a szombathelyi mozik termeiben, most pedig az időhiány lesz a legnagyobb problémánk. Két klasszikus újra terítéken, és emellett lesz új magyar film, Bill Murray vígjáték és Liam Neeson akció is. Na, sorolom!

Grönlandnál balra fordultak

Egy nehéz nap éjszakája – 1964, amikor a Beatles már sikereinek majdhogynem a csúcsán van. Az Amerikai Egyesült Államokba utaznak, hogy…na de minek is kezdem el írni az Egy nehéz nap éjszakája című film történetét, amikor szerintem nincs olyan ember, aki ne látta volna már a filmet. Akárcsak az Alien esetében, most is egy újra a mozikba küldött darabról van szó. A Savaria mozi pedig nem csak ennek, de következű filmünknek is helyet ad, hogy azok is részesei lehessenek a mozivásznon világító mozgóképes történelemnek, akik 50 évvel ezelőtt ezt nem tehették meg.

Mestermunka a rémisztgetés mesterétől

Halloween – A rémület éjszakája – John Carpenter egy igazi rémisztőmester, aki úgy tudja tálalni a dolgokat, hogy még a vér is meghűl az ember ereiben.  Nekem a Dolog a kedvencem, de azért valljuk be az összes többi munkája figyelemre méltó. Talán a Menekülés Los Angelesből egy kicsit gyengécskébb a többinél, de most nem is ez van terítéken, hanem a Halloween. Egy horror klasszikus, amelynek számtalan folytatása készült és most egyetlen estére újra visszakerül a mozivászonra. Október 30-án, péntek este 20:15-kor a Savaria moziban lehet borzongani.

Gandolfini búcsúja

Piszkos pénz – A legimádnivalóbb maffiózó volt ő, mindannyiunk szeretett Tony Sopranoja, aki két családban is az élre kellett, hogy álljon. A nagyvásznon kevésbé emlékezetes alakításai voltak, ám biztos vagyok benne, hogy a búcsú most így is nagyon szép lesz. Már csak azért is, mert ismét a maffia kerül elő, mint fő szál a Piszkos pénzben, ahol két olyan színész Gandolfini társa, mint Tom Hardy és Noomi Rapace. A történet szerint Gandlfini egy olyan kocsmát üzemeltet, ahol leginkább a maffia tagjai nyelik a feleseket és még emellett egy lerakodó bázis is van a hátsó sufniban. Tom Hardy karaktere itt dolgozik és pont akkor borítja nyakába az a bizonyos vödröt, amikor egy ártatlannak tűnő tettet hajt végre. Hazavisz egy beteg kutyakölyköt.

Ne baszakodj Liammel

Sírok között – Liam Neesont megint nagyon felhúzzák. Emberünk egy new yorki ex-zsaru figuráját hozza ezúttal, aki ugyan nem hivatalos formában, de néha napján megbízásokat teljesít a maffiának. Akkor lesz igazán pipa, amikor az egyik ilyen megbízás keretében segít egy heroin dílernek elkapni pár tagot, akik elrabolták majd megkínozták és megölték a feleségét. Az önkéntes igazságosztó akkor gurul be igazán, amikor megtudja a célpontok nem először követtek el hasonlót. Scott Frank első rendezése ez a film, ám az alkotó korábban több forgatókönyvet is jegyzett. Mint például a Marley meg én, a Mint a kámfor vagy a személyes nagy kedvencem, Szóljatok a köpcösnek is az ő tollát dicséri.

Bill Murray az élet tanítómestere

St. Vincent – Theodore Melfi első filmje, amit egyébként rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyez. Nekem első blikkre a Gran Torino története jutott eszembe. Adott egy mogorva, idős, háborús veterán, akinek a szomszédjába új lakók költöznek. Egy véletlen során pedig kénytelen összehaverkodni a szomszéd kisfiúval ez pedig egy furcsa barátság kezdetét jelenti. Minden esetre a srác a legjobbtól tanulhat, hiszen Murray karaktere egy igazán hedonista alak, iszik, szerencsejátékozik és kurvázik is.

Nagyvárosi hipszter

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan – Az eddig leginkább kis-játékfilmekben utazó Reisz Gábor első nagyjátékfilmje a budapesti különös életérzésről, amit igazán csak az ismerhet, aki múlatta már át úgy a pesti éjszakát, hogy reggel arra ébred, sikerült a seggére verni egy egész havi fizetésnek. Főhősünk, Áron pontosan ezt tette és nem elég, hogy végzett egyetemistaként álláskereső, még a csaja is elhagyta. Hogy lesz ebből felnőtté válás? És egyébként is, az önsajnálat mikor tud átfordulni egy olyan önbizalom növelő doppingba, ami végre hősünket a helyes irányba terelné?

A Forbes magazin nyilvánosságra hozta az elmúlt esztendő legjobban kereső férfi színészeinek listáját. Nem okozott különösebb meglepetést a lista első helyezettjének kiléte, hiszen a tavalyi év legnagyobb kasszasikerének számító Bosszúállókból Robert Downey szakította a legnagyobbat, hiszen nem csak fellépti díja volt, de még a bevételekből is részesült. A második a sajtreszelő hasú Channing Tatum, aki lassan minden nyári blockbosterben benne van. A lista harmadik helyén pedig Hugh Jackman villantja a farkas karmokat.
1. Robert Downey Jr., $75 million
2. Channing Tatum, $60 million
3. Hugh Jackman, $55 million
4. Mark Wahlberg, $52 million
5. Dwayne „The Rock” Johnson, $46 million
6. Leonardo DiCaprio, $39 million
7. Adam Sandler, $37 million
8. Tom Cruise, $35 million
9. Denzel Washington, $33 million
10. Liam Neeson, $32 million

A forgatókönyvíróként (Mint a kámfor, Különvélemény) befutott, második filmjét rendező Frank a Lawrence Block regényéből írt saját forgatókönyve alapján készíti a filmet. A történetben magánnyomozóként megjelenő Neeson egy drogdíler elrabolt feleségét igyekszik felkutatni, de hamar rá kell jönnie, hogy az elkövetők már számos halottat hagytak maguk után.

A Variety online híradása szerint Frank szemmel láthatólag fiatal tehetségekkel akarja körülvenni a sztárt: a szereposztásban Boyd Holbrook, Dan Stevens és Ruth Wilson is feltűnik. Holbrooknak jövőre jó néhány filmje kerül a mozikba, mások mellet Terrence Malick (Az élet fája) egyelőre cím nélküli újabb alkotásában is játszik.

A fiatal színész számára a nagy áttörést az Észak-Amerikában március végén debütáló The Host hozhatja meg. A produkció az Alkonyat szerzőjének, Stephenie Meyernek a regényéből született.

-mti-

A ceremónián tekintélyes politikusok, köztük Ian Paisley volt észak-ír tartományi kormányfő és több tartományi miniszter is részt vett. Ballymena legfontosabb kitüntetését, a díszpolgári címet P.J. McAvoy polgármester adományozta a színésznek a városi tanács egyetértésével.

Az ünnepség előtt Neeson, a Schindler listája, a Michael Collins és a Batman: Kezdődik! sztárja kifejtette, hogy nagyra tartja díszpolgárságot, és hogy megtisztelve érzi magát.

Korábban csupán Ian Paisley, valamint az egykori rögbijátékos, Syd Millar és Sandy Spence volt polgármester részesült ebben a kitüntetésben.

Neeson díszpolgársága már 2000-ben is felmerült, ám akkor a Demokratikus Unionista Párt városi képviselői megtorpedózták az elismerést a színész egy nyilatkozatára hivatkozva, amelyben azt állította: ifjúsága idején „másodrendűnek” érezte magát katolikusként a főként protestáns városban. Neeson később írt egy levelet a városnak, amelyben hangsúlyozta: örökké büszke lesz arra, hogy Ballymenában nevelkedett, és továbbra is minden alkalmat megragad majd, hogy támogassa szülőhazáját. 

-mti-

A Gladiátorral kezdődött, a 300 pedig egy újabb lökést adott, az ókori filmek újabb aranykorának. A baj csak az ezekkel a filmekkel, hogy mitológiai alapjuk van, de alaposságuk pont akkora, mint Schmitt Pál vizsgálóbizottságának. Kevernek szezont fazonnal, csak azért, hogy a történet jobban üssön, kitöltsék valami extrával a hiányzó részeket. Máskülönben, hogy lehetne az, hogy Zeusz már megint szarba kerül. Nem kicsibe, nagyba. Az isten, akit féltek az istenek, tiszteltek az emberek, és rettegtek a titánok, ismét olyan papírkönnyű lesz, hogy egy ember, na jó félisten kell a megmentéséhez. Szegény görög mitológiát még Damu Roland sem erőszakolhatta volna meg jobban.

Azonban ha félre tudjuk tenni, ezt az alapvető történeti buktatót és át tudjuk adni magunkat a popcorn rágcsálásásos, cola szürcsöléses mozinézésnek, garantáltan belesüppedünk a bársonyszékbe. A Titánok haragja amolyan igazi, a szó szoros értelmében vett popcorn mozi. Látványos, grandiózus és nem fullad ki olyannyira mint a szintén hasonló vizeken evező, számomra az elmúlt időszak egyik legnagyobb csalódásának számító Halhatatlanok. Már az első rész a Titánok harca is hasonló sormintát követett. Szimpla történet, de látványos környezet turbózta a filmet. A különbség most annyi, hogy a Titánok címért kapunk is titánt. Igaz csak egyet, de akkor is jobb az arány mint a 2010-es elődnél, ahol egy titánt annyit sem kaptunk.

Most pedig, hogy így feltitánosodtunk, igazán semmi okunk panaszra. Ha 3D-s technikához nyúltak már jól, akkor most valóban azt tették. Nem csak arról van szó, hogy mikor mi ugrik, mászik, lövell, fröcsög az arcunkba, hanem, hogy a képnek valódi mélysége van. Élvezet benne lenni a filmben. Ha pedig már a digitális majális van terítéken, a CGI most egy hangyányit kaphatott volna több figyelmet. A számítógép rajzolta szereplők ugyan nem gagyik, de egy kicsit olyanok mint a fehér réteg a csokoládén, egy hangyányit rontanak a végtermék élvezeti értékén.

Komoly nehézséggel kell megküzdenie a látványra utazó film alkotásoknak, azon túl, hogy kell valami történet a filmez. Logikusan felépített cselekmény mellett – Ebben az esetben, ezt ugye kipipálhatjuk. -, karakterekre is szükség van. Hááát. Hanem Liam Neeson és Ralph Fiennes is csak pénzből él, mi másért is vállalta volna el két olyan, az előző filmben szimplán jóra és rosszra osztott szereplő megformálást akik meghasonlanak önmagukkal. Zeusz olyan kis édibédi lesz mint egy frissen kinyílt szemű kismacska, Hadesz pedig olyan gyorsan tér jó útra, hogyha lenne a vászon mellett egy traffipax tuti bemérné gyorshajtásért. A színészóriások még így is maradandót alkotnak. Amikor ők vannak a vásznon, annak bizony súlya van.

Hullanak az istenek, mint legyek az első őszi hidegben. A végén pedig senki nem kapcsol, hogy akkor végül is, ha mindenki beadja a kulcsot, csak egy valaki nem, akkor ő uralja most a világot!? Szóval van néhány logikai buktató amibe jobb nem is belegondolni. Egyszerűen csak hátra kell dőlni és adjuk át magunkat a látvány orgiának.