Már évekkel ezelőtt sem értettem, mi is táplálja ezt a nagy rajongást mozinézők ezereiben az Alkonyat történet iránt. „Persze, mert a csajoknak szól.” – kaptam mindig az arcomba a választ. Oké. A Bridget Jones is, meg a Sztárom a párom, sőt a Mi kell a nőnek is. Mégis nagy kedvencem mindegyik. Egészen egyszerűen nem értem a rajongást a történet iránt amibe, az egyébként az utolsó részre már teljesen lecsengett divat, vámpír vonal is bele lett szőve. Mi az a plusz, amitől a már évszázadok óta ismert Rómeó és Júlia alaptörténet – vagyis, hogy két fiatal, akik fülig szerelmesek egymásba, csak úgy egyszerűen nem lehetnek egymáséi – most színesebb, csavartabb vagy éppen chip tuningolt lenne.

Az egyébként hagyján, hogy a sűrűre szőtt szitán alig kevesen látnak át és nem veszik észre, hogy Bella és Edward a modern kori, Júlia és Rómeó, de hogy azt a nyilvánvaló nyúlást is simán lenyeljük, hogy a vámpírok Stan Lee X-men-jeihez hasonlóan különleges képességekkel veszik fel a harcot a zsarnokok ellen, az már sok.

A Harry Potterhez hasonlóan az Alkonyat saga esetében is egy határozott és kíméletlen vágással szelték ketté az utolsó, befejező részt. Ám amíg a varázslótanonc esetében ennek jó indoka volt, hiszen a második fél tobzódhatott a legfeketébb reménytelenségben, addig ez alkalomból a nagyra fújt lufi úgy durran ki, hogy közben a mozi nézőserege könnyesre röhögi magát.

Az újabb vámpírbőrt ugyanis úgy lehetett volna hozzácsapni az előző részhez, hogy senki nem háborodik fel a túl sok információn egy egységnyi film alatt. Bár ennek is megvan a maga előnye. Például jutott idő a vámpírsexre, amelyet a szép emlékű Leslie Nilsen szem tudta volna jobban elkövetni, egy komédiában. Ennek a résznek is ez az egyik legnagyobb baja, hogy nem igazán lehet eltalálni, hogy mit szántak a készítők ténylegesen humornak és mivel akartak drámázni. Mintha az egésznek olyan feelingje lenne, hogy a stáb legyintet egyet. „Csináljuk meg, lesz amilyen lesz, kit érdekel. A franchise úgyis elbírja a hátán.”

Mert nem a történet lett egyedül a kettébontás okán lassú, és némely részeken annyira érdektelen és szájbarágós, hogy az már fáj. De a CGI is olyan béna, mintha azt az Asylum Studio szállította volna. A valószínűtlen farkasok látványát már részeken át szokhattuk, de a Renesmee helyére rajzolt baba első helyezést érne el az animált személyek Aranymálna díjkiosztóján.

Minden azt támasztja alá, hogy felesleges volt ez a nagy ketté osztottság. A mozinézők szempontjából legalábbis mindenképp. A stúdió persze tömheti a zsebét, mint kis óvódás a rakott zsemlét. Nekünk pedig marad egy elcsépelt, érzelemmentes és egy nagy „na b*zdmeg” felkiáltással spékelt 115 perc. Ahol a színészi játék is éppen azokban a mélységekben helyezkedik el, ahol a történet mondanivalója. Bár teátrális megoldásoktól nem mentes, mégis az Aro-t, megformáló Michael Sheen játéka az egyik legszórakoztatóbb.

A végső két és fél percért mégis megbocsájtottam mindent. Kissé túlcizelláltan ábrázolják, de mégis céltudatosan, és meghatóan, azt miért ez az egész történetfolyam kezdetét vette. Az pedig, a minden gyarló ember vágya, az örök boldogságra. Örök, vagy legalábbis addig tartó, amíg Rupert Sanders, a Hófehér és a vadász rendezője fel nem tűnik a színen.

Akinek a filmet ajánlom: Szőke hercegről álmodozó tinilányok vagy anyatigris típusú szinglik.

Akinek nem ajánlom: A Pengén nevelkedő, Nosferatu örökségét gondozó darkosok.

Megtorpannak egy röpke pillanatra

Hollywoodban akadnak, akik úgy vélik: az vagy a vörös szőnyegen, amit viselsz. Reese Witherspoon 2007-ben éppen Ryan Phillippe-pel történt szakítása után választotta azt a csodás sárga Nina Ricci-göncöt, amely miatt mindenki szeme megakadt rajta: csinosabbnak tűnt benne, mint valaha. Két éve Maggie Gyllenhaal frissített kissé független eleganciáján őszibarackszínű hableány-sziluettjével, amelyet Roland Mouret talált ki számára. Egy évre rá az Oscar-gálán Katherine Heigl formás teste aratott sikert abban a bíborruhában, amely átlagos lánykából igazi légies mozidívává varázsolta.

„Azzal a ruhával egy csapásra eldőlt minden” – szögezte le Nicole Chavez, aki beletuszkolta Heiglt az egyvállas ruhakölteménybe.

Chavez, aki stylistként Catherine Zeta-Jones-szal és Scarlett Johanssonnal is dolgozott, úgy vélekedett, hogy a vörös szőnyeges megjelenések igenis komoly változást hozhatnak. „Azok, akik a szakmában számítanak – szereposztó ügynökök, a filmstúdiók főnökei -, ilyenkor megtorpannak egy röpke pillanatra, és megjegyzik maguknak, akit éppen látnak. Később már fontos lesz nekik, hogy az illetővel dolgozzanak” – idézte a szakembert a The New York Times stylistokról szóló cikke.

A kaszt tagjai

Az imázsalakító ruhák „bedobása”, amely régen az ügynökök reszortjához tartozott, ma már egy maroknyi befolyásos hollywoodi ízlésformáló stylist feladata. Olyanoké, mint Annabel Tollman, Petra Flannery, Estee Stanley, Deborah Waknin vagy Rachel Zoe: az ő nevük összefonódik az általuk öltöztetett nőkével. 

Sokan vélik úgy, hogy a vörös szőnyeges bevonulások reklámkirakatként szolgálnak azoknak a divattervezőknek, akik dollárszázezreket spórolnak meg az ingyen hirdetéssel, illetve lehetőséget kínálnak arra, hogy korábban ismeretlen divatkreátorok – mint amilyen Elie Saab vagy Naeem Khan – egy csapásra lusxusmárkákká váljanak. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a parádék legalább annyira a kiemelkedő, tehetséges stylistok „jutalomjátékai” is egyben.

De kik is tartoznak manapság ebbe a kasztba? A The Hollywood Reporter listát állított össze a szakma sztárjairól, megemlítve mások között Elizabeth Stewart, Leith Clark, Anna Bingemann és Jessica Paster tevékenységét, de fölmerült az Angelina Jolie-val dolgozó Jennifer Rade és az ifjú brit sztárral, Carrey Mulligannel foglalkozó Tiina Laakkonen neve is.

Amikor a 14 esztendős Hailee Steinfeld tavaly belibbent a Golden Globe-gálára csodás Prabal Gurung-ruhájában, stylistjainak, Karla Welchnek és Kemal Harrisnek is jutott a babérokból. Azon a ceremónián Natalie Portman rózsaszín szatén Viktor & Rolf gálaöltözete is minden bennfentest elismerő hümmögésre késztetett: az Oscar-díjas színésznő ruhája Kate Young stylist hozzáértésének köszönhette sikerét.

Ezek az elismerések némiképp megmagyarázzák, hogy miért éri meg a stylistok áldozatos munkája, még akkor is, ha ízlésük és ösztönös megérzésük alkalmanként áldozatul esik a hírességek szeszélyének.

A jó ruha megnyitja az ajtókat

Ahhoz, hogy valaki befolyásos stylisttá váljon, több kell, mint kritikus szem, puritán munkaerkölcs és alázat. A cím manapság kizárólag azoknak jár, akik nemcsak a gálákon tudnak ragyogni klienseikkel, hanem a magazinok címlapjait, a parfümmárkák és kozmetikumok szerződéseit is garantálni tudják nekik. Ami cseppet sem lebecsülendő, hiszen egy ilyen márka reklámarcának lenni dollár tízmilliókat jelenthet. A Mila Kunis kócos-laza imázsát lélegzetelállító szexis nővé változtató Petra Flannery munkája nyomán például a Dior cég menten le is csapott a színésznőre.

„Felöltöztetni valakit a vörös szőnyegre nem pusztán azt jelenti, hogy jól nézzen ki a bulin. Az egész arról szól, hogy brandként tudd eladni magad” – osztotta meg a titkot a szakma jeles képviselője, George Kotsiopoulos, a The New York Times életmód magazinjának korábbi szerkesztője, aki mostanában az E! celebmagazin ízlésrendőrségének házigazdája.

 „A jó ruha megnyithatja az ajtókat” – húzta alá Karla Welch, aki Olivia Wilde-ot bújtatta 2008-ban abba a sápadt levendula színű Reem Acra-öltözékbe, amely az Emmy-díjátadón a színésznőre irányította a filmes potentátok figyelmét. Nem véletlen, hogy szerepet kapott a Doktor House-ban, bekerült a Tron: Örökség, valamint a Cowboyok és űrlények szereposztásába is. 

A végső szó mindig az övék

Az internetkorszak beköszöntével – hiszen azóta bármilyen önjelölt kritikus vígan köszörülheti a nyelvét egy sztáron – a stylist még jelentősebb státust kapott. 

Az online világ sok szempontból fenekestül forgatott fel mindent, és sok hollywoodi stylist fontossága tudatában „vérszemet kapott”. Az utóbbi időkben mindazonáltal visszavettek egójukból, jó néhányan pedig más úton indultak el. Cher Coulter, aki Kate Bosworth-öt és Kirsten Dunstot öltözteti, például igyekszik „gyümölcsöztetni” a hozzá kötődő sztárok imázsát: Bosworth-szel ékszerkollekciót indított útjára, sőt saját ruhakollekcióval is előállt. Jeanne Yang kliensével, Katie Holmesszal fogott össze, és harmadik éve forgalmazzák saját divatholmijaikat. June Ambrose, aki popsztárokra szakosodva Mariah Carey, Mary J. Blige és Sean Combs imázsát formálja, a valóságshow-hullámot lovagolta meg: Styled by June című műsora februárban indult a VH1 amerikai kábelcsatornán.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a stylist szakmát ne vennék továbbra is komolyan. „Az embernek meg kell találnia a helyes egyensúlyt – magyarázta Ambrose. – Továbbra is vannak napok, amikor térden csúszkálva tűzöm fel a ruhák alját, és adom fel a sztárjaimra a cipőt.” 

A stylistok munkája egy sebész pontosságát és egy elemző érzékeny radarját követeli. 

„Tudom, mikor kell visszakoznom. Ha rájuk adok egy ruhát, és nem néznek rám, megértem: rendben, nem akarják viselni, és kész” – fedte fel Tara Swennen, aki Kristen Stewart és Kate Beckinsale külsejéért felel. 

Az viszont elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatba kerüljenek ügyfeleikkel. „Az ember bejáratos hálószobájukba, és úgy kell foglalkoznia velük, ahogy a legjobb barátaival” – árulta el Leslie Fremar, Charlize Theron és Julianne Moore külcsínének a tervezője. Azt sem hallgatta el azonban, hogy kliensei mégiscsak a főnökei, és a végső szó mindig az övék. 

A piros kabát

Amikor Kocsis Tibor a tavalyi X-Faktorban piros kabátban lépett színpadra, az akkora telitalálat volt, hogy az egész ország tapsolt.

– Nem volt véletlen ez a választás. Tibit a verseny során végigkísérte ez az imázs. Igyekszem olyan darabokat föladni a versenyzőkre, amelyekkel azonosulni tudnak. Fontos, hogy jellegzetes kép alakuljon ki róluk – mondta el az MTI-Pressnek Holdampf Linda stylist. 

Megfogalmazása szerint a stylist alapvetően gyűjtőfogalom, olyan szakembert takar, aki kialakítja egy adott ember stílusát, legyen az ismert vagy átlagember. Megismeri és meghatározza, hogy az alkatához, habitusához, energiáihoz és kitűzött céljához milyen stílus illik, mi az, ami erősíteni tudja. Mint hangsúlyozta, munkájában mindig az a kérdés, hogy a kliens mit akar elérni. Ha egy átlagember esetében az a cél, hogy egyszerűen jól nézzen ki, akkor arra törekszik, de ha egy sztárral dolgozik, akkor merészebb összeállítások is előkerülhetnek.

– A stylist ugyanolyan szakma, mint bármelyik másik – magyarázta. – Attól, hogy valaki jó műsorvezető vagy színész, nem feltétlenül tud jól öltözködni, nem feltétlenül tudja kialakítani saját stílusát. Mivel megjelenésével, attitűdjével éri el azt, amit közvetíteni szeretne, bizony könnyen kudarcot vallhat, ha az öltözéke nem megfelelő. Mert vagy nem harmonizál az egyéniségével, vagy rosszul néz ki. Ritkán hallani azt a mondatot, hogy valaki isteni színész, műsorvezető, de borzasztóan öltözködik. Az marad meg róla, hogy rosszul öltözködik, és elveszik az, hogy jó színész. Természetesen nem a tehetsége vész el, de az emberek róla alkotott megítélése nem arról fog szólni, hogy mennyire tehetséges. Sajnos a hiba sokkal inkább feltűnik, mint az erény, ezért nem szabad hibázni, mert az végzetes lehet. 

Holdampf Linda nevéhez fűződik a tehetségkutató további két befutott sztárja, Wolf Kati és Vastag Csaba imázsának a megteremtése is.

– Náluk éreztem meg igazán azt, hogy sikeres és eredményes volt a munkám – idézte fel. – Megtaláltam a kulcsot hozzájuk, megnyíltak előttem, és megéreztem, mit kell nekik mondanom, hogy elfogadják az elképzeléseimet, hogy első pillanattól kezdve bízzanak bennem, és tudják, hogy jót akarok nekik. Katival, Csabival és Kocsis Tibivel is a mai napig ápolom a kapcsolatot, mindannyiukkal jóban vagyok. Izgulok értük, szeretem őket. Kicsit úgy érzem magam, mint egy szülő: továbbra is figyelemmel kísérem a pályafutásukat, de elfogadom, hogy olyan döntéseket hoznak, amit szeretnének.

(mti)

Nehéz műfaj a könyvek megfilmesítése. Van, hogy hozzátesznek a filmesek, de az is előfordul, hogy elvesznek. Jómagam sokszor pont ezért nem veszem előtte a könyvet a kezembe, hogy eleve külön kezeljem a két alkotást. Mert ami mondjuk több száz oldalon működik, az nem biztos, hogy 120 perben ugyanúgy fog. Tisztában vagyok vele, hogy az Alkonyat széria korunk Rómeó és Júlia története, hány meg hány tini lelkébe hozott reménykedést, hogy van igaz és mindent legyőző szerelem. Na mindezzel együtt a helyén is kezelem a dolgot.

A moziforgalmazók is helyén kezelték, és akárcsak korábban a Harry Potter esetében, most is ketté bontották a zárórészt. Hogy a több bőr vagy a művészi szabadság határainak kitágítása miatt, azt mindenki döntse el magában. Én egyelőre úgy voltam vele, hogy a vége után nem éreztem hiányt, mint mondjuk az éppen az előbb példának felhozott a varázslótanonc esetében, hogy pfú de nagyon várom a folytatást. A történet akár lehetne így is kerek egész. Majd a jövőre mozikba kerülő záróféllel kiderül, hogy mit nem tudtak nekünk most elmesélni.

Egy dolgot szögezzünk le. Aki egy normális esküvőt nem tud a vászonra vinni úgy, hogy a mozilátogatókat magával ragadják az érzelmek, az menjen inkább zöldségesnek. Megfordítva a dolgot, egy esküvő mindig sokat tud dobni a filmen, főleg, ha a célközönsége is olyan olvadozós fajta. A Hajnalhasadás közönsége pedig olyasfajta. Bevallom, még nekem is átjött a dolog. Sőt, a nászút varázslatos feelingje is megragadott, de aztán befűzték az oktató filmet, az pedig a végefőcímig ott is maradt.

Oktatófilm tanulságai:

Első: A tinik mindig teliholdkor, az Óceán parton veszítik el szüzességüket.

Második: Nem kell parázni az aktus miatt, mert úgyis minden megy a maga útján.

Harmadik: Ha nem védekezel terhes maradsz.

Aztán ha már a dolog úgy adódott, hogy áldott állapotba kerül az ember lánya, a vámpír fiától, akkor a felelőtlen tett komoly következményeit vállalni kell. Abortusz kizárva, még ha az – átvitt vagy hús-vér valójában is – az életet adó test felőrlésével is jár. Ugyanakkor ismét kapunk egy jó nagy adagot a szerelem erejéről és a barátság hatalmáról.

Mindezzel együtt szinte már már varázslatos, hogy a szirupos körítést hogyan lehet Drakula unokáival egy történetben tálalni. Mindenesetre ez most ismét működik.