A pénz az, ami a társadalmi különbségeket szüli. Legyen az frank, dollár, font vagy forint, a képlet egyszerű. Ha van, ember vagy. Ha sok van, gazdag vagy, ha kevés, akkor pedig csóró. A két véglet között tátongó szakadék szüli meg a gazdaságot (és a bűnözést) az élet alapvető mozgatórugóját. Ha pénz nem lenne, az élet igazságtalansága szertefoszlana, és a „mindenki egyenlő” soha be nem teljesülő utópisztikus gondolat materializálódna, nem kevés bajt öntve a Föld lakosságának nyakába. Ezen a kissé szűk és elég labilis mezsgyén próbál meg lavírozni a Lopott idő. Ahol a pénzt mint valódi kézzel fogható fizetőeszközt felváltja az idő, folyton fogyó és soha nem elég valutát hozva.

Az alapötlet annyira egyszerű és egyben briliáns, hogy azt csak elrontani lehet. Ilyenkor jut eszembe Nolan Eredet című remeke. Egy teljesen egyszerű, az álom misztikus és mindenki által átélt ötletéből kanyarított egy egész estét filmet, egy percre sem hagyva elmélázni a jegyet váltott mozinézőt. Hasonló alapanyag lett volna az időt pénzé tévő társadalom megalkotása. Kapzsi időmilliomosok és futva időt spóroló gettólakók, akik tisztában vannak azzal, hogy az ő idejük véges. Laknak, dolgoznak és folyamatosan az órájukat figyelik, mikor jár le az ő idejük. A rengeteg feszültségre alkalmas szituáció úgy kiált magáért mint szomjas utazónak egy oázis a sivatagba, a megvalósítás azonban csak az unalom szomjoltásának lehetőségével kecsegtet, egy fikarcnyit sem csillapít belőle.

Justin Timberlake azonban ordít. Fájdalmában vagy miben. De próbálkozása oly szánalmas, hogy leginkább mosolygunk kínunkban. Nem kellene ő ide. Mila Kunissal hiteles párost alkotott egy romantikus vígjátékban, de ezt őt még nem tette színésszé. Hiteltelen, sajnos. De, hogy a fimet ő építi-e le vagy pedig a sztorival igazán kezdeni mit sem tudó író-rendező Andrew Niccol, az már talány. Társadalmi tanmese, üldözéses roadmovie, krimi, bosszúhadjárat, gengszterfilm, póker történet – ezt a film a 109 perc alatt sem tudja eldönteni. A főszereplők futnak ide, futnak oda, de sehova sem érkeznek meg. A Bonnie és Clyde szállal átszőtt szerelmi(?)szál pedig gyengébb a cukorspárgánál. Leginkább azt érzem, hogy csak az ötlet volt meg, hogy akkor legyen az idő a dollár helyett a fizetőeszköz, és csináljunk egy amolyan modern Robin Hoodot, aztán majd csak lesz valahogy.

Valahogy éppenséggel lett. A film végén a teremből kijövet leginkább az jutott eszembe, hogy ismét rossz volt a forgalmazó címválasztása. Lopott idő helyett találóbb lett volna az Elvesztegetett idő.

Az időt Szombathelyen a Cinema Cityban mérik rőfre.

Nemrég a nyári mozik legjobb nőjének választották Mila Kunist, így hát azt gondoltam, hogy a Barátság extrákkal az, az a film, amit a Fekete hattyú után látnom kell Kunis kisasszonytól. Már csak azért is – mert ugyan lehet valami sötét perverzió lakozik bennem – de, hát nem a fiú és lány barátság sok-sok szexszel minden férfi vágyálma? És, hogy ebből hogyan lesz egy ízléses, mégis bizsergető másfél óra, na ez az amire kíváncsi voltam. Na meg, hogy lesz egy kis villantás.

Ez utóbbi, sajnos, elmaradt ám nézzük a film jó oldalát. Vicces, szórakoztató és ha már korábban a célközönség kilétét feszegettem, akkor a fiúknak ott van a félistennő Mila Kunis, a csajoknak pedig a kidolgozott testű Justin Timberlake. Jó párosítás az övék, mert elhiszem, hogy tényleg barátok és, hogy ágyba is csak azért bújnak, hogy „teniszezzenek”. Azonban bármennyire is figyeltem és próbáltam rákattanni a vászonra, a sok kolléga által felfedezett bizsergető feszültséget nem éreztem közöttük. Minden a helyén volt, minden összeállt, de valahogy az a kis plusz, ami olykor-olykor feszítette volna a nacimat, nem volt meg. Alapvetően persze nem pornóra ültünk be, de ha már merész volt a trailer, a plakát és minden más körítés, akkor ezt, ha csak egy hangyapöcöknyit is, de elvárná az ember.

A sztori amint az a romantikus, „a két fél összebarátkozik, az egyik többet érez mint a másik aztán valahogy mégis szerelem lesz belőle” típusú, filmeknél lenni szokott, nem hoz különösebb fordulatokat. De jól is van ez így, hiszen jelen esetben az érzelmeknek kell dominálniuk. Néhány klisére azonban felhúztam az orrom. Mert nem hiszem el, hogy a forgatókönyvírók csak és kizárólag akkor tudnak plusz poénokat írni, ha ehhez egy szex centrikus és még mindig a hippikorszakban élő anyukát vagy egy Alzheimer-kóros apukát húznak elő a kalapból. Aztán előző arcpirító beszólásait, utóbbi pedig betegségéből fakadó számunkra megmosolyogtató szituációk sorát vonultatja fel. Működött volna ez nélkülük is, erre pedig példa Woody Harrelson figurája, aki minden egyes megjelenésével új színt és pezsgést hozott a vászonra.

A Barátság extrákkal az a film ami elhiteti velünk, még egy new york-i nagymenőnek is vannak érzelmei és felvillantja előttünk a lehetőséget, hogy egy sikeres karrier mögött bizony lehet boldog magánélet. Na meg ott a végén a nagy felismerés, hogy mennyire rövid az élet, hogy Carpe Diem, Élj a mának, ragadj meg minden lehetőséget. A kedves olvasó meg legjobban akkor jár, ha megragadja párját és megnézi a filmet. A szellemi petting után pedig jöhet a folytatás…

A barátság Szombathelyen a Cinema Cityben kap extrákat. 

Barátság extrákkal: Ha a nemrég a nyár legjobb nőjének kikiáltott Mila Kunis csak fele annyira lesz szexis mint a Fekete hattyúban akkor ez kötelező darab a kanoknak. A csajoknak meg ott van Justin Timberlake meg a romantika.

Frászkarika (3D) – Egy újabb vámpíros film. 3D-ben(De minek?). Aki olyan nagyon újat várna a filmtől az csalódni fog, ugyanis ez a film egy 1985-ös, hasonló címet viselő alkotás remakeje. Ja, hölgyek a főszerepben Colin Farrell.

Rossz tanár – Gondolom a Tapló télapó adta az ötletet, hogy elkészítsenek egy ilyen vígjáték szerűséget. Amiben Cameron Diaz alakítja a piás, gyerek gyűlölő tanárt. A dolog, amiért érdekes lehet, hogy a filmben játszik Justin Timberlake Diaz egykori párja. Lehet, hogy egy kicsit több vibrálás lesz a vásznon?