Leo és a medve

A visszatérő – Na végre! – sóhajt fel az egyszeri moziba járó. Mert ugye mindannyian azt gondoljuk, hogy ez lesz az a film, amiben Leonardo DiCpario végre Oscar díjas alakítást hoz össze. Hát ez majd később meglátjuk, az azonban biztos, hogy a Birdmannel kiugró sikert elérő Alejandro González Inárritu ebben is a filmben is hű marad önmagához. Leonardo pedig, nagyon, de nagyon megszívja. A filmet mind a két szombathelyi mozi játssza.

iMozi

Steve Jobs – Hát ha van vallás, ami nem vallás, de mégis olyan fanatikusak a követői, hogy bármit megtennének az egyes termékekért, akkor az az Apple. Ez pedig elég érdekesen, mivel annak idején Jobs célja az volt, hogy mindenkinek elérhető legyen az Apple termékek széles skálája, közben pedig az áraik az egekbe szöktek. Hogy hogyan is történt ez, azt mutatja be, a zseniális Danny Boyle és a forgatókönyvet jegyző Aaron Sorkin. A színészek se semmik ám. Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen és Jeff Daniels a lista élén. Savaria moziban lehet keresni.

Tinédzser lány kell az ufók ellen  

Az 5. hullám – Elsőre semmi nagy durranásnak nem tűnik ez a film. Egy újfajta környezetbe dobott young adult movie. Ahol ezúttal hősünknek, vagyis hősnőnknek az idegenekkel kell felvenni a harcot. Az eddigi értékelések alapján nem lesz belőle filmklasszikus, de 7. osztálytól gimi negyedikesekig bőven jó lehet egynek. Cinema Cityben nézhető a film.

Mint a katonaságnál 

A kórus – Érdekes egy film ez a Kórus. Mert igazából egy olyan régi iskolát mutat meg, ami tisztességre, munkára és szorgalomra nevelte a gyerekeket. (Bezzeg a mai fiatalok!) Hogy miként lehet egy útját és önmagát kereső fiút „betörni”, ezt mutatja meg ez a film. Bár egy kicsit aggódok, hogy az ilyenkor szokásos sablonok sorra előkerülnek majd. A filmnek az esélyt a Savaira moziban lehet megadni.

Anime-varázslat 

A fiú és a szörnyeteg – Mamorsu Hosoda új filmmel jelentkezik. Az alkotás pedig szépen simul abba a sorba, amit eddig a japán alkotóktól megszokhattunk. Ezúttal egy koldus fiú történetébe kapunk betekintést, akiért egyszer csak átjön egy párhuzamos világból egy szörny, hogy magával vigye, és méltó utódjának képezze ki. Savaria moziban lehet barangolni a szörnyvilágba.

Azért valljuk be, éppen ideje volt, hogy Ridley Scott végre megint valami jóval – és direkt nem használtam az eredeti szót – álljon elő. Az utóbbi időben ugyanis, bár tisztességes iparos munkákat tett le az asztalra, valahogy mégis hiányzott az a picike plusz, amitől korábban ő lett a filmezés egyik nagy mesélője. Hát most itt van, tessék!

Scott kiváló alapanyagot fogott meg és vitte a vászonra. A film 2011-ben megjelent könyv alapja ugyanis már rengeteg olvasót nyert meg magával, bizonyítva, hogy a történetben van spiritusz. Innentől kezdve pedig nem volt más, mint fogni az alapokat és egy kis lazasággal kezelni a sztorit, hiszen az elmúlt évek bebizonyította, hogy igazán azokat a filmeket kajálják meg a nézők, amiben a feszültség mellett kapunk néha jó pár derűs pillanatot. Scott igazából nem tett mást, mint fogta a Számkivetettet, vegyítette egy kicsi Galaxis őrzőivel (ez leginkább egyébként a film zenei anyagán érezhető) és a végén az egészet befejezte a Gravitációval. Közben pedig kapunk egy csomó popkultúrális kikacsintást, 3D-ben nagyon ütős marsi tájat és Matt Damont, aki már-már olyan vagány, hogy ő lehet a szegény ember Robert Downey Jr.-ja.

De mitől is működik ennyire a Mentőexpedíció? Hát kezdjük máris ott, hogy gyakorlatilag kortalan a film. Nem nyögik be a film első másodpercében, hogy 2055-ben, 2027-ben, 3187-ben, csak lazán elindítják a történetet. Ez a sci-fi bizony úgy van összerakva, hogy akár azt is elhisszük, mindez most, a jelenben játszódik és pontosan ettől lesz számunkra is érdekes a dolog. Mert nem egy távoli jövőben játszódó, számunkra soha nem ismert embertársunkról van szó, hanem olyasvalakiről, aki „aktuális” most 2015-ben, de az lesz 2021-ben is.

Egy bajbajutott ember, aki élni akar és ezért meg is tesz mindent. Beveti a furfangot, nem esik kétségbe és nagyon laza is mellé. Nagyon jó Damon karaktere. A színész pedig igazán jó munkát végez az űrhajós megformálásában. Egyébként vele együtt mindenki hozza a kötelezőt, Michael Pena pedig a Hangya óta egyébként is személyes nagy kedvencem lett.

Az a legjobb egyébként a Mentőexpedícióban, hogy igazi érzelmi hullámvasútra ültet. Izgulunk, aztán derülünk egyet, aggódunk, aztán megnyugtat, felbosszant és kétségbe ejt és végül nagyon, de nagyon rágjuk a körmünket. Egy biztos, a film után, mindenki máshogy néz majd a krumplira.

Összegezzünk!

A Mentőexpedíció bátran merít a filmes trendekből és ez nagyon is a javára válik. Ridley Scott nem félt meglovagolni néhány korábbi filmes sikert, ez pedig egy szórakoztató, izgalmas és nagyon szerethető filmet eredményezett.

Értékelés: 9,5/10.

Akinek ajánlom: Az eddig csak elszáradt növényeket produkáló hobbi kertészeknek.

Akinek nem ajánlom: Azoknak akiket gyerekként ott felejtettek az oviban.

Spoiler!

Sean Bean végre nem hal meg!

1994-ben egy világ röhögte szénné magát a Dumb és Dumberen. Aztán jött a DVD kiadás amiben a moziból kimaradt jelentek miatt még egyszer fel lehetett fedezni a filmet. Most 20 év telt és, a film annyira kúlt lett, hogy aki legalább egy sort nem tud belőle idézni, az esélytelenül vág neki az érettségi vizsgának. Nem volt könnyű dolga tehát a Farrelly tesóknak, ők mégis megugrották azt a lécet, amit a rajongók támasztotta elvárások az egekig vittek.

Szóval itt van ez a két teljesen idétlen figura, tobzódva bennük a komikus szituációk építésére alkalmas tulajdonságokkal. Ezt nem lehet elintézni azzal, hogy csak szimplán buták lennének. Ugyanis a gyermeki naivitás a hímsominizmussal vegyítve és megszórva egy cseppnyi nagyravágyással az igazi ereje Dumbnak és Dumbernek. Ez volt az, ami 20 évvel ezelőtt osztatlan sikert aratott, és amit most is mindenki elvárt. Ezen a téren egy pillanatig sem csalódunk. Remekül működik ezúttal is az a fajta humor, ami ugyan, ott lavíroz az altesti poénok határán, át azonban nem lendül rajtuk. Pont olyan Dumb és Dumberes, mint amit várnánk.

Nagyon féltem attól, hogy a film, a mostani vígjátékok mintájára ellövi az összes puskaport a trailerben. De nem. Bőven kapunk szinte minden percre egy-egy igazán ütős poént. Ami engem egy hangyányit zavart, az a kissé túllőtt szóvicchalmaz, amire én az első részben ilyen markánsan nem emlékszem. Na de üsse kő. Visszakaptunk egy csipetnyit a 20 évvel ezelőtti fiatalságunkból. Megtudtuk, ki az a Fraida Felcher és rengeteg régi jó barátot is viszontláttunk, mint például Billy-t, akinek Dumb két évtizeddel ezelőtt eladta a fej nélküli Petit. Jah nem bocs, visszaragasztotta.

Jobb vagy rosszabb a második rész, mint az első? Ezt nehéz lenne megmondani, hiszen az eredetit annyira ismerjük, hogy becsukott szemmel is végigmondjuk a monológokat. Az biztos, hogy ha nosztalgia miatt is megszépült emlékek miatt egy kicsit a régi film felé húz a szívünk, Dumban és Dumberben nem fogunk csalódni most sem. Pont olyan lököttek, mint amilyennek megismertük és megszerettük őket.

A film egyébként még úgy is abszolút fogyasztható, hogyha ez a folytatás egy kissé kottázza az előzőt. Akár csak a road moviet, a családi kötelékek mögött megbújó ármánykodást vagy éppen a végső megoldást kívülállóként szemlélő és közben egy női főhős kegyiért versengő karakterábrázolást nézzük. A film ezért is tudta megőrizni a régi mozi hangulatát, azzal együtt, hogy magasan szórakoztató volt.

Értékelés: 8/10.

Akinek ajánlom: Hát természetesen azoknak, akik a régi filmet kívülről tudják és azoknak is, akik mindig szerettek volna részt venni egy tudományos konferencián, egy kicsit másképp.

Akinek nem ajánlom: Fekete anyag kutatóknak és titkos ügynököknek.