Gyorsan és könnyen zártam a szívembe Brad Birdöt, aki valami olyasféle ízt tudott a filmjeiben közvetíteni, ami lebilincselt és egyből meg is szerettette velem az adott alkotást. A Szuper haver a maga idejében túlmutatott az animációs trenden. A hihetetlen család a mai napig az egyik legjobb animációs szuperhős mozi, a L’ecsó pedig annyira maga a tökély, hogy százhuszonkettedikre is éppen úgy imádom, mint amikor először láttam. Aztán jött a Fantom protokoll, ami nekem már csak egy akciófilm volt a sok között.

Az első számú közellenség

Mégis, amikor az első hírek szállingózni kezdtek a Holnapolisz kapcsán, azt gondoltam, na végre, megint valami új. Valami eredeti, valami olyan Birdös. Mivel egyébként nem csak a rendezői széket kapta meg az alkotó, hanem a könyv írásából is rendesen kivette a részét, minden esély megvolt, hogy jön megint egy olyan film, ami elvarázsol és magával ragad. Hát nem lett.

A látvány ne tévesszen meg, kb 5 perc ilyen a filmből

A történet röviden annyi, hogy adott egy világ, amit egy párhuzamos dimenzióban alkotott meg a világ éppen toppon lévő tudósaiból és művészeiből álló titkos társaság. Ahol nincs bürokrácia, nincs politika, csak az élet jobbá tétele van. Ám ide eljutni kiváltság, és egy cserfes kislány, vagyis főhősünk Casey minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami feljogosítaná a belépésre, de még ezen kívül rengeteg akadályt kell megmásznia mire eljut Holnapoliszba. Amiről aztán kiderül, hogy már nem az ami és egyébként pedig a lány egy kiválasztott, mert…

Na és nem is rangozom tovább. A sztori annyira sablonos, de elsősorban unalmas, hogy egy óra múlva azon kezdtem el gondolkodni, hogy lapos kúszásban hagyom el a vetítőtermet, és az első talponállóban megiszok egy duplakávét, mert teljesen lezsibbadtam. Az a fajta érzésem volt, mintha Birdöt egy szombat délutáni tévématiné elkészítésére kérték volna fel, csak közben a Disney úgy döntött, hogy hmm, hát azért küldjük be a mozikba is, hátha kicsit többet kaszálunk vele. 

A történet fájóan lassan folyik, a dramaturgia szétesik, a vizuális effektek meg olyanok, mintha a korábbi Disney filmek vágószoba padlóján landolt darabjait hasznosították volna újra. Az egész olyan, mintha az alkotók kaptak volna két órát a film megírására és 1,5 óra után jöttek volna rá, hogy még csak a bevezetésnél tartanak. Akkor a maradék fél órába még gyorsan le kell zavarni a gonosz karakter megírását, motivációjának kibontását, a végső nagy ütközet lebonyolítását, jah és még a nagy konklúzióra és csodás leúszó képekre is kell hagyni 10 percet.

Azért nem akarok teljesen szőrösszívű lenni, mert a filmben azért van élvezhető háromszor öt perc. A kis Frank megérkezése Holnapoliszba, a nagy Frank menekülése otthonról és az Eiffel tornyos jelenetek tényleg látványosak. Nem is rossz, 15 perc a 130 perces műsoridőből. Hmmm.

Ha azt gondoljuk, hogy túl vagyunk minden idegesítő dolgon, akkor ideje tisztázni, hogy nem! Mert itt van Athena karaktere, akit a 13 éves Raffey Cassidy alakít. Hát, azt hiszem Jar Jar méltó ellenfelet kapott a „Ki a legidegesítőbb mozis karakter, ever” cím elnyerésére. Amikor egy tojáshéjseggű karakter azt akarja elhitetni, hogy több évtizednyi bölcsesség lapul a homloklebenyében, ráadásul ehhez párosulnak emberfeletti képességek, de mindezt egy kisiskolás bájával próbálja meg az arcodba tolni. Hááát, na akkor keresem én meg a szénlapátot, hogy egy jól irányzott mozdulattal visszatereljem az élet valós, jéghideg folyamába. És jó, tudom, ez nem a színész(?)nő(?) hibája, hanem annak az elmeroggyantnak, aki azt hiszi, ez így tényleg hiteles. (Jah, mondjuk nemrég más szintén azt hitte, hogy egy hasonló korú gyerek képében megjelenő Isten is az.)

Na összegezzünk:

A Holnapolisz egy rém unalmas, látványfilmnek hazudott tinimatiné. Ami annyira gyatra, hogy még Clooney felbukkanása sem menti meg a végső összeomlástól.

Értékelés: 6/10.

Akinek ajánlom: Szívem szerint senkinek, de ha mégis kell, akkor talán a kalandvágyó kistinédzser lányok kedvüket lelhetik a moziban.

Akinek nem ajánlom: Akcióra, látványra, sci-fire vágyó, hasonszőrű geekeknek.

Egy kitűző mind felett 

 Holnapolisz – Az általam nagyra tartott Brad Bird készítette sci-finek álcázott szombat délutáni matiné. Túl vagyok már rajta szóval a kritika előtt elöljáróban annyit, hogy néhány látványos jeleneten kívül nem sok mindenért érdemes beülni a Holnapoliszra. Lassú, vontatott, unalmas, tinifilm. Leginkább talán a lányoknak lesz bejövős. Nagy csalódás volt ismerve Bird korábbi munkáit.

Egy család, négy náció

Bazi nagy francia lagzik – Első nekifutásra próbáljunk elvonatkoztatni attól, hogy a cím magyarosításánál már megint nem tudták kikerülni a Bazi nagy görög lagzi sikerét. Na mindegy. ez van. Egyébként az előzetes abszolút pozitív reményeket ébresztett bennem, hogy egy valóban vicces film született. A  rendező-forgatókönyvíró Philippe de Chauveron pár évvel ezelőtt az abszolút vállalható Csodacsapatot tette le az asztalra. Szóval ha  könnyed családi vígjátékra vágynak bátran ajánlom a Bazi nagy francia lagzikat a Savaria moziban.

Frász jön rád

Poltergeist: Kopogó szelllem –  1982-ben már megmutatták milyen az, ha egy családi fészekre rátelepedik a szellemvilág. Most ugyanez a sztori érkezik remake-ben. Gil Kenannak ez a harmadik rendezése és  az első projectje az a Rém rom volt, amit kapásból Oscarra is jelöltek. Bár nem rossz az ajánlólevél, nekem mindig rossz íz keletkezik a számban, ha elolvasom a remake szót. Meg hát az sem tesz túl keménnyé egy horrort, hogy csak 16-os karikát kapott.

A kukorica gyermekei 

Kukoricasziget – Karlovy Varyban  Kristály glóbuszt nyert ez a film, ami egy családi dráma. Az élet körforgásáról, megélhetéskeresésről, egy nagypapáról és egy unokáról. Savaria moziban lehet eljutni a szigetre.