A magyar filmgyártás egyik legmegbízhatóbb iparosa Goda Krisztina. A Csak szex és más semmi-vel robbant be, a Szabadság szerelemmel pedig már egy rendhagyó történelem órát adhatott. Aztán jött a Kaméleon, ami igazán izgalmas, a magyar filmgyártásra nem igazán jellemző, már-már thrillerbe hajló játékfilmet hozott. Nem kis elvárásokkal ültem be a moziba, hogy megnézzem a Veszetteket, vagyis a „Gárda-filmet”. Aztán felemás érzésekkel keltem fel abból a mozi székből, amiből úgy a film felénél majdnem fel is álltam, hogy egy határozott mozdulattal elhagyjam a vetítőt. Az ok nagyon is egyszerű és magyar: értem én a film üzenetét, ám a szereplők, a környezet, a társadalmi háttér olyannyira steril, hogy azon kívül, hogy a karakterek magyarul szólalnak meg, semmi más magyar nincs benne. És ezért éreztem azt, hogy fel tudok robbanni az idegességtől és hagyom máris magam mögött a termet. Miért nem lehet 2015-ben egy magyar film annyira bátor, hogy nevén nevezi a dolgokat és próbál meg hitelesen elmondani egy történetet?

Mert kezdjük máris az karakterekkel. A film főszereplője két fiatal, Joci és Máté, akik nehéz körülmények között élnek. Ezt egyébként csak onnan tudjuk meg, hogy ők ezt mondják. Ugyanis a szegénység, semmilyen jelét nem mutatják. Mert bizony a szegények, nem vadiúj ruhákban járnak, ők bizony agyonmosott, kinyúlt szerkóban nyomják az ipart és még Audijuk sincs. A film egyik legnagyobb hibája az, hogy minden bemondásra megy. Annyira nem hitelesek a karakterek, hogy ahhoz képest, hogy a nyomort és a kilátástalanságot képviselik, élre vasalva járták az utcákat. És azok a tetkók! Azok a tetkók!!! Mindegyik olyan, mintha a ’98-as Bravo egyik újra megtalált számából ragasztották volna fel a buli, vagy ahogy annak idején hívtuk, lemosható tetoválásokat.

Aztán itt van a helyszínválasztás kérdése is. Hol vagyunk? Hol járunk? Egy magyar(?) városban, faluban? Ózdon? Kazincbarcikán? Hol? Ha már a film végén van annyira bátor a rendező, hogy megmutassa nekünk a Hősök terét és ezzel agyonnyomva a fiktív Magyar(?)ország illúzióját, akkor a korábban arcunkba tolt 85 percig nézegetett kisvárosnak is illet volna létező, fellelhető magyar települést választani.

Neked is van már Bravo tetkód?

A bemondásra elhitetett környezet és körülmények egyébként a „telepen” csúcsosodnak ki. Mert bizony én még ilyen rendben és patyolat tisztán tartott cigány(?) telepet életemben nem láttam. Az sem tudjuk egyébként, hogy cigány-e a cigány, mert a film annyira volt „bátor”, hogy a 90 perces játékidő alatt egyszer mondták ki a szerb és a skinhead definíciókat. Ezen kívül minden csak úgy lóg a levegőben, egy steril világban, ahol a cigány(?) ember ismérve, hogy Győzikét utánzó akcentussal próbál meg kommunikálni.

Aztán itt vannak a szereplők motivációi. Már az első rendőri üldözésnél fogtam a fejem. Mert ugye kedves polgártársak, aki lát egy bűntényt és a helyszínre érkező rendőröket, annak az a természetes, hogy hanyatt-homlok menekül el, betörve egy művázba. A könyvek véletlen felgyulladása pedig már csak hab volt a tortán, ami leginkább a Csupasz pisztoly egyik jelenetét idézte meg. Az apa halála körül kialakult drámai következmények is inkább hatásvadászok, mintsem logikusak lennének. Annyi értelmetlen kuszaság van a karakterek motivációját illetően, mint égen a csillag.

A film annyira megijedt önmaga árnyékától, hogy semmi, de semmi konkrétumot nem vállal fel. Se egy Árpádsáv, se egy Nagy-Magyarország, se egy turul, se egy rovásírás.

Akkor mi van? Egy kiszámítható és jól értelmezhető tanmese, a befolyásolható és az orránál vezethető tömegről, akiknek a nehéz időkben elég csak egy ellenségkép és máris kézi vezérlésűvé válnak, és hogy miként tömi meg valaki a zsebét mások kopaszra nyírt fejéből.

Értékelés: 5/10.

Akinek ajánlom: Mindenkinek, aki azt gondolja, hogy a szélsőjobbos ideológia csakis meggyőződéseken alapszik és nem a haszonszerzésen.

Akinek nem ajánlom: Bátor filmek alkotásában érintett filmeseknek. Ez a példa ugyanis nem követendő.

A forradalmi eseményeket, a melbourne-i olimpia szovjet-magyar vízilabdameccset és egy szerelmi történetet feldolgozó alkotás 2006-ban a legnézettebb magyar film volt, amiért elnyerte a Mozisok Országos Szövetségének a díját. A mozgóképet a Bunyik Entertainment forgalmazza.

A Szabadság, Szerelem producere Andy G. Vajna volt, a forgatókönyvet Joe Eszterhas, Gárdos Éva, Bereményi Géza és Divinyi Réka jegyezte. A főszerepekben Dobó Kata, Fenyő Iván és Csányi Sándor látható. A filmet a nemzetközi szakma a berlini filmfesztiválon láthatta először 2007-ben.

A chicagói Facets Cinematheque a közelgő mozibemutató kapcsán Peter Bradshow-t, a The Guardian neves filmkritikusát idézi, aki a Szabadság, Szerelem című film „érzelemgazdagságát”, valamint „tiszta, merész erejét” emelte ki.

(mti)