Akár kezdhetnénk egy viccel is. Az autista, a start up-os, a dörzsölt bróker és a kapzsi bankár bemegy az ingatanközvetítőbe és a kopasz seggükre lakást vesznek. Bár, igaz jó, hogy a dolog, igaz, mert viccnek mégis csak durva lenne.

A 2000-es évek végén robbant nagy gazdasági világválság ugyanis pontosan ilyen egyszerűen magyarázható. Vagyis ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog, de aki szán az életéből két órát A nagy dobásra, az nagy valószínűséggel, ha szóról szóra visszamondani nem is fogja tudni a leckét, de nagyban megérti majd, hogy mi vezetett globális szinten több millió ember otthonának elvesztéséhez. Mivel azonban a film talán még a közgazdászok gyomrát is megfekszi elsőre, a készítők egy olyan zseniálisan laza szerkezettel álltak elő, hogy a részleteket a habfürdős Margot Robbie, vagy éppen a Black Jackező Selena Gomez magyarázza el.

A film több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt, hogy megpróbálja a gazdasági szereplőket, és ezzel együtt a sztori fő karaktereit is a skála lehető legszélesebb pontjairól összeszedni. Ezáltal pedig a száraz pénzügyi kifejezéseket és üzletkötéseket is feldobni. (Ami azért, valljuk be, elég nehéz vállalkozás.) Másrészt pedig jó ritmusban adagolja az információkat. Ez egyébként bámulatosan sikerül is. A kamatok és értéklábak közé bátran pörgetnek be egy-egy klipszerű montázst, ami igazán feldobja az egész produkciót.

A színészek kivétel nélkül hozzák a tőlük elvárhatót. Egytől egyig parádésak. A csapatból azonban toronymagasan kitűnik Steve Carell. Tavaly már a Foxcatcher-ben megmutatta, hogy nem csak a komédiázáshoz ért, az ott nyújtott magas színészi munkát pedig itt is folytatta. Egyszerűen imádtam!

Értékelés: 8/10.

Akinek ajánlom: Azoknak, akik okulni akarnak mások butaságából és az USA kapzsiságából.

Akinek nem ajánlom: A számok világában kissé nehezen mozgó friss lakáshiteleseknek.

A filmmel kapcsolatban egyelőre csak három dolog biztos. Az egyik, hogy ismét Brad Pitt lesz a főszereplő, hiszen az ő neve garancia a sikerre. A másik, hogy Steven Knight írja a forgatókönyvet, aki olyan filmeket jegyez hasonló minőségben, mint Az élet ízei vagy a Gyönyörű mocsokságok. A harmadik biztos tényező, hogy ismét klasszikus akciófilm készül, és nem horror, mert az első rész is ennek köszönheti csaknem 600 millió dolláros összbevételét.

Szerencsére addig sem kell hiányolnunk Brad Pitt-tet a mozivászonról. Hamarosan feleségével, Angelina Jolie Pitt-tel együtt láthatjuk egy drámában. A tengernél egy házaspárról szól, akik kapcsolata válságba kerül. A történet párhuzamba állítható a mostanában terjedő pletykákkal, melyek szerint Angelina és Brad házasságával nincs minden rendben. A film Angelina harmadik játékfilmes rendezése, és a forgatókönyvet is ő írta.

Oké, én is tudom különös kísérlet két olyan filmet bemutatni párhuzamos kritikával, amiket csupán a bemutatódátum ideje köt össze, de mégis. Miért ne próbálkozhatnánk meg vele. Mert bár a Harag a Második Világháború ideje alatt, Bíró pedig egy csendes kis indiana-i városban játszódik, egy dolog mégis csak közös: az emberi tartás.

Harag

Kevés kegyetlenebb időszaka volt az emberi történelemnek, mint a Második Világháború. Ember embernek farkasa, egy őrült, minden korábbi normát felülíró, és új szabályokat hozó időszak, ahol abban reménykedhetett minden harcoló katona, hogy a szerencse mellé áll és túléli a mészárlást. Ebben a világban csöppenünk bele egy kis közösség életébe, ahol az igazán összekötő kapocs az az a tank, amiben élnek, harcolnak, esznek, de még szexelnek is a jármű 5 fős legénységének tagjai. Ebbe az összekovácsolódott társaságba csöppen bele a zöldfülű újonc, aki addig csak az írógép mellett szolgált és kell neki órákon belül férfivá válnia. A feladat többé kevésbé sikerül és a háború alaptételét, miszerint ölj vagy téged ölnek meg, gyorsan beivódik emberünk tudatába, ám mégis. Az emberi brutalitáshoz hozzászokni nem csak ezen a téren kell. De olykor akkor is a felszínre tör, amikor békés tükörtojás reggeli következne a megszállott állam ártatlan háziasszonyaival. Sőt, hogy mi is a kegyetlenebb, egy puskát szegező katona fejét elvinni egy jól irányzott lövéssel vagy bajtársad reggelijét elrontani csupán szórakozásból, azt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy a két oldalon harcoló katonák körömszakadtáig harcolnak egy-egy eszméért, amit életük árán is tartani fognak.

A bíró

Békés kor egy békés kisvárosban, az USA-ban. Amikor különösebb tragédiák nélkül élhetjük életünket, akkor olyan – egyébként a vészterhes időkben szinte apróságnak tűnő – dolgok tudják a mindennapokat felzaklatni, mint a családi viszonyok rendezetlensége vagy éppen a generációk közti különbségek kiütközése. Mi lehet annál gyötrelmesebb, ha egy szakmájában sikeres embert, akinek egyébként biztos egzisztenciája is megteremtődött, egyedül az egykori példaképnek számító szülőktől nem kap elismerést. Mindez pedig akkor tör felszínre, amikor egy súlyos vád próbálja meg szétzúzni az addig megbecsült bíró életét. Akinek munkája miatt pontosan annyi ellensége van, mint szimpatizánsa. És mégis, bár a baj nagy a régi iskolán nevelkedett, ennek megfelelően pedig régi vágású úr, bár könnyebb út lenne, saját védelme érdekében sem hasonul meg önmagával. Csakis az igazság – amely a törvények világában a legfontosabb alapkő – megtartása vezérli, kerüljön az akár a már nem túl hosszú élete végnapjainak feláldozásával. A történet pedig mégis úgy lesz kerek, hogy a bíró akkor tudja itt hagyni földi életét, amikor mindent elrendezett maga körül és megbékélt a tékozló fiúval is.

Harag vs Bíró

Kegyetlen világ, amiben csak bábok a szereplők vagy kegyetlen világ, amiben a szereplők a kialakult helyzet teremtői. Akárhogy is legyen, mindkét esetben lehet alakítani némileg az eseményeket. Legalábbis a személyes hozzáállást és az elvekért való kiállást mindenféleképpen. Mert legyen az akár a több száz fős túlerő vagy éppen a szakmai becsület, ami válaszút elé állítja a karaktert, mindegyik esetben van mód a könnyebb utat választani és tulajdonképpen ez az a pont ahol a két film leginkább metszi egymást. A hősállítás nélküli becsületes ember, aki az eszméért képes akár meghalni, vagy börtönbe vonulni, csak – ha egyáltalán megéri – másnap reggel egyenes háttal és nagyra nyílt szemmel is tudjon tükörbe nézni. Olyan tulajdonság ez, ami a karrierista és pozícióharcba fulladt társadalmunk legkevésbé tud értékelni vagy fel sem ismeri. A kegyetlenül őszinte ábrázolások, ahol a rákkal küzdő öregember kínjait és a háború lábleszakítós képkocái is csupán eszközök. Hogy jobban megértsük, a világ lehet bármilyen is körülöttünk, amivel el kell számolnunk az a saját lelkiismeretünk. Akár a saját hazánk szolgálatában, akár a saját családunkért tesszük is meg azt, amit helyesnek ítélünk.

Értékelések:

(Csak, hogy azért ez se maradjon el.)

Harag: 8,5/10

A Bíró: 8,5/10

Szinte hajszálpontosan azonosan jó filmekről beszélünk. Ember legyen a talpán, aki patikamérlegen ki tudja mérni a fajsúlyosabb darabot.

Akinek ajánlom: Érzelmi gazdagság birtokában lévő tékozló fiúknak, akiknél még az sem lehet baj, hogy nem voltak sorkatonák.

Akinek nem ajánlom: Érzelmi nulláknak, akik inkább úgy érzik, hogy a filmes műfaj a látványeffektusokért született meg.

A zombi az új vámpír. Ezt tudjuk már úgy, a 2000-es évek elejétől kezdve, amikor az agyatlan emberhúsra áhítozó élőhalottak ellepték a popkultúrát. Most abba ne menjünk bele, hogy a zombinak milyen Karib-térségi woodoo történelme van és talán azt is magunk mögött hagyhatjuk, hogy logikát keressünk a zombi létében. A természet ugyanis bármennyire is tömegpusztító fegyvert gyártó ribanc, nem nagyon szeret energiát veszni hagyni. Így például a természet törvényei diktálta ember vadász élőhalottak tuti, hogy nem hagynák veszni a finom falatot egyetlen harapásért, hanem módszeresen és aprólékosan fogyasztanák el elejtett emberáldozatukat, az utolsó darab kis husit is leszopogatva a csontról. Ezzel pedig rövidre zárnák az emberiség zombivá transzformálásának gyors és apokaliptikus folyamatát.

Nos, ha elfogadjuk a szabályokat, hogy a zombi egy 40 km/h-val közlekedő, harapdáló gép, ami mint a víznek árja tódul az élők felé, akkor remekül fogunk szórakozni, rettegni, izgulni a Z Világháborún. Egyetlen perc, még a felvezetés sem unalmas. A film végig pörög, minden idegszálunkkal ráfeszülünk a történetre. Ami egyébként az egész filmmel kapcsolatban megsüvegelendő, hogy nem tekinti magát a műfaj első pionírjának és mer, sőt, folyton idéz, tiszteleg a zombi filmek egy évtized alatt felhalmozott bázisából. Egy-egy beállítás vagy helyszín, megjelenő karakterek, régi jó ismerősöket idéz. Na de feszüljünk neki a film igazi erényeinek.

A World War Z film és könyv között annyi a párhuzam, hogy a film ezúttal nem a könyv rabszolga módon másolt és mozgóképre alkalmazott változata, hanem a könyv csak mint alapötlet szolgált a film megszületéséhez. Az alaptörténet annyi, hogy a Földet ellepik a zombik, menekvés pedig csak az igen-igen szerencséseknek van a járvány elől. Az emberiség értetlenül áll a vész előtt. A mi Gerrynk az utolsó szalmaszálak egyike, akibe az USA kapaszkodhat és miután sikerült őt kimenteni a gepárd gyors zombik karmai közül kezdetét veszi a világméretű nyomozás.

És pont ez az, ami szokatlan egy zombi filmnél és újdonság a simán csak menekülős filmekkel ellentétben. A szokásos horror klisék mellé, kapunk egy nyomozásos szálat is. Ez pedig úgy illik az alapfelálláshoz, mint áfonyadzsem a vadsülthöz. A filmből nem telik el 5 perc és már a dolgok sűrűjében landolunk, nem ellik el 10 perc és már a körmünk rágjuk, ez a lendület pedig nem hagy alább. Nincs üres járat, nincsenek unalmas párbeszédek, mellékvágányok. Itt most csak és kizárólag tenyérizzadás van és ráfeszülés a problémára, vagyis kideríteni, megakadályozni, gátat szabni a zombijárványnak. Addig amíg a sok kérdésre legalább egy választ nem kapunk, nincs megállás. Olyan ez, mintha egy hullámvasútnak észrevétlenül érnénk a tetejére és attól kezdve szinte szabadesésben zuhannánk a sötétbe majd amikor azt hinnénk, hogy már soha nem érünk le a pálya aljára egyszer csak elérjük a végpontot.

A Z Világháború tulajdonképpen 3 szeletre bontható. Az első menekülős, a második nyomozós és a harmadik a nézőt a végtelenségig kicsontozó labirintusos részre. Ez utóbbi olyan kamaszkori érzéseket hozott fel bennem, amit annak idején még a Bolygó neve: Halál váltott ki. A bezártságérzettel kevert pattanásig feszült izgalmat.

A figurák remekül vannak megoldva. Mind annyira karakteres, hogy egyből megjegyezhetővé és ettől számunkra fontossá válik. Pontosan ezért van súlya a jelenteknek, mert tudunk izgulni és aggódni értük. Azzal pedig, hogy a film 3D-t kapott ki lett játszva még egy fór. Mert ugyan, mit érne egy 3D-s zombifilm akkor, ha legalább egy zombi nem akarna a vászonról kiugorva megharapni minket? Ugye, hogy egy fabatkát sem.

Akiknek ajánlom: A hétköznapok monoton mókuskerekéből kiszakadni vágyó, izgalomra, feszültségre és rettegésre óhajtozó zombi kedvelőknek.

Akinek nem ajánlom: Azoknak, akik Brad Pittet a Szenvedélyek viharában kedvelték meg. Itt kicsit kevesebb romantikával fognak találkozni.

Continue reading →

Brad Pitt úgy fogalmazott, hősiesnek tartja Angelina Jolie, valamint a vele egy cipőben járó nők döntését. A színész egyúttal köszönetet mondott az élettársát és hat gyerekének anyját kezelő orvosi csapatnak a gondoskodásért és az odafigyelésért. „Csak azt kívánom, legyen hosszú és egészséges élete velem és a gyerekekkel. Ez egy boldog nap a családunknak” – idézte az Evening Standard Brad Pittet.

Angelina Jolie bátorságát méltatta William Hague brit külügyminiszter is, akivel a színésznő az eljárás több mint három hónapja alatt elutazott Kongóba. Az ENSZ jószolgálati nagyköveteként tevékenykedő filmcsillag semmi jelét nem adta annak, hogy teher lenne számára az utazás, nem lassított munkatempóján – fogalmazott az angol sajtónak Hague.

Jolie a G8-ak londoni találkozóján is részt vett, felszólalt a nők szexuális bántalmazása ellen a válság sújtotta övezetekben. „Bátor döntés volt ez egy figyelemre méltó nőtől” – utalt Jolie kettős masztektómiával kapcsolatos elhatározására a politikus, aki az általa ismert egyik legbátrabb embernek nevezte a színésznőt. „A legjobbakat kívánom neki és a családjának” – fűzte hozzá.

-mti-

Haneke az Ö3 osztrák rádiónak elmondta: a hollywoodi színész produkciós cége néhány hete felkérte őt, hogy legyen a rendezője egy filmnek, amelynek Pitt lett volna a főszereplője.

„Brad Pitt szerette volna, hogy én legyek a rendező. De egyáltalán nem érdekelt a téma, és egyébként sem rendezek mások forgatókönyveiből” – mondta Haneke, aki magát inkább szerzőnek, mint rendezőnek tartja. „Semmi kifogásom a személye ellen, de én a szerepekhez keresem ki a színészeket” – tette hozzá.

A 71 éves Michael Haneke korábban főként Európában számított elismert rendezőnek. Legutóbbi filmjével, az Amourral (Szerelem) azonban nem csak az európai filmfesztiválokon tarolt, de a tengerentúlon is hírnévre tett szert.

„Az amerikai mainstream filmek amúgy sem illenek hozzám” – mondta az Ö3-nek. Szerinte az amerikai fősodorbeli filmgyártás „a válaszok mozija”: a nézőnek, amikor kijön a moziból, úgy kell éreznie, hogy „a világ tökéletesen rendben van”. Az én filmjeimben soha nem ez a helyzet – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy az Amour sikerével járó utazgatások után most már hamarosan el akar kezdeni dolgozni egy forgatókönyvön. Erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a témának „az internethez lesz köze”.

 -mti-