Zokogj együtt a pároddal (filmkritika)

A Fogadom története annyira megható, kétségbeejtő és egyben romantikus, hogy szem nem marad szárazon.

 

Egy baj van a romantikus filmekkel, nagyon nehéz őket legyártani. Legalább is ha egy egészséges egyensúlyt szeretnénk megkapni végeredményként, ami kikerüli a szirup áradatot, nem is túl giccses, és nem is túl alpári.

 

Hogy a legjobb forgatókönyv író az élet, azt pedig már régóta tudjuk. Így nem is kell mást tenni, mint bőszen lapozni a bulvár újságokat egy-egy jó történetért, másfél órásra felhúzni és jöhetnek is a színészek, az operatőr és a rendező. A Fogadom esetében is hasonló volt a recept. Mert, hogy adott egy pár akivel olyan történt ami alapjában rengette meg az addig olyan tökéletes és harmonikus kapcsolatukat. Hogy vissza lehet-e találnia valakinek régi önmagához úgy, hogy az élet több megpróbáltatást sodor elé mint Odüsszeusznak a hazavezető úton? – ez a film alapfelvetése.

 

Az a jó a Fogadomban, hogy az érzelmek széles skáláját váltja ki a nézőből és nem feltétlen csak öröm ér minket vetítőteremben, hanem bizony kapunk egy jó nagy adag sokkot is kétségbeesésbe ágyazva. Mert ha valami elromolhat az bizony elromlik, de még hogyan. A szerelmeseknek meg kell küzdeniük nem csak az élet okozta akadályokkal, de a szülők másfajta életfelfogásából fakadó nehézségekkel is. És ha eddig a pontig, mint szinte egy üvegfalon keresztül néztük a történetet, ez az ami már teljesen bevonja a nézőt, hiszen ki az aki ne vívta volna meg csatáját az ősökkel? Ehhez jön még pár olyan adalék mint a szemét exbarát, a kissé naiv nővér és a jó fej barátok. Az élet, amiről mindannyian vágyakozunk. Jó ruhák, saját vállalkozás, önálló egzisztencia.

 

Összevetve mindezt, végig szurkolunk a főhősöknek, hogy ismét visszatérjenek a tökéletes létbe. Csak akkor csalódok egy picit, amikor a várva várt katarzis nélkül sötétedik el a vászon, és narrációval tudjuk csak meg végül mi is történt. Ez azonban nem gátol meg abban, hogy a végig könnyezett, összebújt percek után – és a bemutatott történet hatására – még jobban szeressem a barátnőmet.

 

A Fogadom tökéletes film pároknak, de a szingliket óva intem, hogy beüljenek rá, mert ez a történet bizony a magányos szíveket képes még jobban tönk szélére sodorni.