Kitört a Polgárháború a Marvel filmes univerzumában. Mi pedig heves szívdobogással és tenyérizzadással szemléljük az eseményeket.
A Marvel Polgárháború című képregény kötete nagyban írta át a műfaj addigi szabályait. A kiadó ugyanis érezte, hogy fel kell rázni az olvasókat és valami más kell már, mint egy újabb szuper gonosz legyőzése, majd elégedett csapat pacsi a naplementében. A Polgárháború igazi klasszikussá vált. Ahol nincsen jó és rossz, csupán vélemény különbségek vannak, ezek azonban olyan lavinát indítanak el, ami véget vet egy addig harmonikusan működő szuperhős társadalomnak. Nem volt tehát kicsi a feladat a Russo tesóknak, hogy egy olyan filmet rakjanak össze ami illeszkedik a filmes univerzumba, eleget tesz az eredeti képregény támasztotta magas elvárásoknak, és még élvezhető is.
Az biztos, hogy az eddigi Marvel filmekhez képest egy sokkal komplexebb alkotás jött össze. Ami mindamellett, hogy elegánsan oldotta meg a leckét még újabb bravúrokat is végrehajtott, na de kezdjünk mindent az elején.
A Bosszúállók már jó ideje működő szupercsapat, akik épp egy újabb akciót hajtanak végre, amikor Skarlátboszorkány egy félresikerült mentőakció közben civil áldozatokat követelő megoldáshoz folyamodik. Az ENSZ megelégeli a csapat önbíráskodó magatartását ezért úgy dönt, hogy fennhatósága alá vonja azt. A csapatot már ez is megosztja, de amikor Amerika kapitány gyerekkori haverja, a közben fémkarú orgyilkossá vált Bucky ismét feltűnik a színen, az még tovább bomlasztja az amúgy is véleménykülönbségek miatt kettészakadt gárdát.
És akkor még csak a felszínt kapargattuk. A Marvel mostanra ért el oda, hogy egyre komplexebb lesz és aki eddig nem volt szemtanúja az előző 10-12 filmnek, annak fogalma sem lesz róla, hogy mit miért, hogyan. Hogy ez baj-e? Abszolúte nem. Ugyanis pont ki van húzva ezzel az a méregfog, ami általában egy hosszú felvezetést enged meg az egyes filmeknek, mielőtt a valódi akcióra térnénk rá. Végre ki vannak dobva ezek a gyermekbetegségek. Végre a szuperhősöket nem csak sebezhetetlen, megdönthetetlen ikonokként látjuk. Amikor a Vasember 3-nál először láttuk, hogy Tony Stark nem csak rosszfiúkat legyűrő szuperhős lehet, sokat fanyalogtak. Aztán mostanra elértünk oda, hogy a szuperképességek teljesen másodlagossá váltak. Emberek, karakter, sorsok, majd csak ezek után jön minden más.
A Polgárháború pedig pont ebben jelenti a következő lépcsőfokot. Emberi morál, értékrend és barátság. Ezek mentén haladunk. Aztán az, hogy mindez olyan akciójelentekkel van megspékelve, hogy az állad leesik, már kellemes pluszt ad az összképhez. Vannak pillanatok, amikor annyi szuperhőst látunk a vásznon, mint égen a csillag. Mégsem érezzük azt, hogy túlzsúfolt lenne a film. Már az Ultron koránál is rendkívüli volt, a karakterek közötti egyensúly. Ezt pedig most is szépen sikerült megőrizni. A showt senki sem lopja el. Pókember belépése pedig szintén nyerő húzás volt. Pont olyan végre, mint amilyennek a képregényekben megszerettük. Egy folyton szövegelő, kis lúzer, aki a piros-kék sztreccsruhában a világ legmenőbb sráca lesz.
Bár a Marvel Filmes Univerzum ha megújulni nem is fog tudni, azt a szintet mégis mindig hozza, ami miatt megszerettük. És azt, hiszem nekünk ennél nem is kell több. De kevesebb sem.
Értékelés: 9/10.
Akinek ajánlom: Azoknak mindenféleképpen, akik eddig végigülték a filmes univerzum eddigi 12 filmjét. Na meg azoknak is, akik egyszer már vesztek össze úgy igazán a legjobb spanjukkal.
Akinek nem ajánlom: Politikai vezetőknek, akik nem szeretik, ha kicsúszik az irányítás a kezükből.