Az éhezők viadala méltó finálét kapott. Pörgős, izgalmas, még ha 10 percnyi üresjárat jutott is.
Három éve várunk arra, hogy kiderüljön a kishúgát megmenteni akaró, Katniss Everdeen forradalma sikerrel jár-e Panemben. A franchise még úgy is fenn tudta tartani a rajongók figyelmét, hogy a befejező epizód első felében, a nagy Peeta menta akción kívül az ég világon semmi sem történt. És azt kell, hogy mondjuk, igen. A sorozat megcsinálta, hogy a végső felvonásban úgy pörögjünk, mint az a bizonyos szegény béka a turmixban. Na, de mitől is lett ennyire sikeres Az éhezők viadala, hogy a tini lányok hordákba verődbe járjanak el miatta moziba?
A válasz roppant egyszerű: Katnissel mind olyan dolgok történnek, ami a 14-15 éves lányok felnőtt kori küszöbátlépésében igenis markánsan megjelenő mérföldkövek. Megvalósítja önmagát, még ha egy átlag serdülőnek nem is kell íjjal és nyíllal a rendszer ellen mennie, de nagyon is meg kell küzdenie, hogy a gyerekkor végeztével a környezete már elfogadja egyenlő társként. Azon kívül pedig, a soroztat – akár csak a Harry Potter esetében – most is elköveti azt a fajta szemtelenséget, hogy együtt nő fel a nézőkkel. Az utolsó részre például Katniss már nem egy gyámoltalan tanítvány, akinek segítség kell, hanem igenis kőkeményen megharcolva egyenjogúságáért, igazi tagja lesz a felkelés vezetői csoportjának. Ezen felül pedig megjelennek azok a női karakterek, akik szintén egyenlő társai ugyan főhősünknek, ám mégis élettapasztalatukkal, apró rezdüléseikkel segíteni tudnak személyiségének fejlődésében. Mert igen, hölgyek-urak, a lázadók politikai és katonai vezetői is, majd’ kivétel nélkül a gyengébbik nem képviselői. Katnissnek pedig az tetőzi be a felnőtté válását, hogy rájön, bizony nem mindig az az igazság, amit az emberek mondanak, hanem az, amit tesznek. 
Amilyen lassú és vontatott volt a Kiválasztott első fele (igen, nem rész, hiszen ezzel a mostani féllel együtt lett egy egész), annyira pörgős és rögtön a dolgok sűrűjébe vágós lett a bejező felvonás. Bár persze itt lehet azzal érvelni, hogy na, pont ezért kellett az első fél, ám egy fecsegő poszátaguanó-kupacot! Pont, hogy minden lényegi elem belefért volna egy filmbe. Bánkódni azonban semmi ok, most rendesen kárpótolva leszünk. Mert ez a film elejétől a végéig izgalmas, pörgős, és ha jó érzékkel rövidebbre, kevésbé szájbarágósakra sikeredtek volna a plátói részek, és a 10 perc a vágószoba padlóján landol, akkor bizony ez lenne a széria legjobb darabja. Így azonban – csakis a katarzis miatt – egy zsíros kapitóliumi falattal előzi be a széria többi filmjét.
Suzanne Collins megcsinálta. Kreált egy olyan világot, ami még ha merít is a popkultúra korábbi elemeiből (mint a Csillagok háborúja vagy a Battle Royale), mégis hordoz egyfajta erkölcsi iránymutatást. Jennifer Lawrence-ből pedig szupersztárt csinált.
Értékelés: 9/10.
Akinek ajánlom: Minden olyan naiv léleknek, aki azt gondolja, hogy a dolgok csak feketék és fehérek, de közben pedig rá kell jönniük, hogy a politika bizony mocskos dolog.
Akiknek nem ajánlom: Viaskodni egyáltalán nem szerető pacifistáknak. Ők törődjenek csak bele a rendszerbe.