Zombikban szegény vidék

Sokan vártunk tőle, végül mégis csak keveset adott a Fear the Walking Dead első évada. Bízzunk a jobb folytatásban.

MV5BMjExNTMxMDY2Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwMzM3NDU4NjE@._V1__SX1218_SY816_

 

Vége a Fear the Walking Dead első évadának. Az első rész után felemás érzések voltak bennem. Mert ez eredeti sorozathoz képest másfajta ízt hozott magával a Walking spin off-ja, és nem igazán lehetett tudni, hogy a sok helyen mézesmadzagot elhúzó alkotói stáb mennyire próbál majd meg utóérzést gyártani, vagy mennyire próbál meg teljesen más ösvényt kitaposni a zombi apokalipszishez.

MV5BMTY0NTI0NTY2M15BMl5BanBnXkFtZTgwMTMwNzUzNjE@._V1__SX1218_SY816_

 

A Walking sikere egyszerű recept volt. Az egyből a közepébe vágó történet nem húzta túl sokáig a felvezetést és egyből ott voltunk a húsevők falkájának kellős közepén. Bár a dolgok mozgatórugói mégis csak a zombik. A konfliktusokat mégsem ők generálják, hanem a bolygó másik nagy „járkáló halott” bagázsa, a túlélni vágyó emberek. Akik ugye a megváltozott körülményekre másképp reagálva lesznek egymás farkasai. Kétfrontos háborúba sodródva ezzel.

A Fear esetében azonban eleve gyengébb kezdésre lehetett számítani, mivel eredettörténetet és az apokalipszis eljövetelének folyamatát kellett volna bemutatnia, hogy miképpen omlik össze minden az egykori civilizációból. Ennek ellenére pedig egy mikro drámán kívül semmi mást nem kaptunk. Szereplőink nagyrészt ugyanis izolálva, egy katonák által őrzött és kerítéssel körbevett lakóparkban tengették mindennapjaikat. Ahol ugyan kaptunk némi információkat a civilizáció összeomlásáról, de komolyabb mélységig, a karakterinket érintő mély drámáig nem mentünk le.

MV5BMTcxNDgyNzc4M15BMl5BanBnXkFtZTgwNjMwNzUzNjE@._V1__SX1218_SY816_

 

Jó végül is Salazar felesége meghal és Liza is ólommal kezeli a harapást, de tök nem tudott érdekelni, annyira felszínesre sikeredett a karakterábrázolás. Akit egy kicsit jobban sikerült a sorozatnak megkedveltetni az Travis, az öreg Salazar és Nick, na meg a titokzatos öltönyös pasi Victor Stand. Ez a hat rész leginkább a Walkingból Hershel farmját jutatta eszembe. Ahol az égvilágon semmi sem történt, majd egyszer csak a távolból kóborlók ezrei özönlötték el a hátsókertet, szolgáltatva végre egy kis adrenalint.

 

Nem azzal van a baj, hogy a Fear alig hasonlít valamit az eredeti sorozathoz, hiszen senki sem akart egy klónt nézni. A probléma az, hogy semmi olyant nem adott, ami miatt egy sorozat magával ragadja a nézőt. Pláne semmit nem kaptunk a lassan összeomló világ ígéretéből. Ez pedig jobban fáj, mint egy zombi harapás.

MV5BMTkwNjQwMDg1Nl5BMl5BanBnXkFtZTgwODM3NDU4NjE@._V1__SX1218_SY816_

 

Hogy merre tud tovább menni a Fear ez még egy nagy kérdés. A zombiknak elég volt hat rész, hogy letaszítsák az embereket a civilázó trónjáról, szóval most éppen ott tartunk ahol a Walking elindult. Ez pedig könnyen azt eredményezheti, amit a készítők a kezdettől fogva próbáltak elkerülni, hogy a Walkingnak elkészítsék a kopírozott változatát.