Ez a park már csak vidámpark szörnyeket mutat

Bár visszaidézi gyermekkorunkat, a Jurassic World azért nagyon messze van az eredeti minőségétől.

MV5BNzIzOTE0MjUyMF5BMl5BanBnXkFtZTgwODAxMjM5NTE@._V1__SX1303_SY547_

Lehet-e boldogabb egy gyermeklelkű felnőtt annál, mint amikor gyermekkora várva várt filmjének új folytatást ígérnek. Emlékszem, 1993-ban a film bemutatója előtti vasárnapi ebédek mindegyikén megkérdtem, hogy mennyi van még hátra, és ugye nem felejtették el a szüleim, hogy nekünk menni kell majd rá. És természetesen karácsonykor meg is kaptam a film képeivel illusztrált keménykötésű könyvet is. Még aludni is azzal mentem, ezerszer néztem végig a fotókat és idéztem vissza a film adott jelentét velük.

MV5BMTY0MDg1ODAyM15BMl5BanBnXkFtZTgwMTgwMjM5NTE@._V1__SX1303_SY547_

A gyerek aztán tovább élt bennem és az Elveszett világot, de még a Jurassic Park harmadik részét is kedveltem. Bár ez utóbbin sokat segített, hogy viszont láttunk karaktereket az első filmből és, hogy pont olyan egyszerű és rövid volt, mint amennyivel egy sima akció filmet el lehet adni.

Aztán nagy lett a csend és pedig reméltem, hogy lesz majd még raptor a vásznon és végre idén ismét újraélhettük a csodát. Legalábbis az ígértek szerint igen. Nekem egyébként már az előre beharangozott génkezelt dínós vonal is kezdett kicsit sok lenni, az idomított raptorokkal kapcsolatban pedig lassan de biztosan meggyőztem magam. Elvégre ha full intelligens állatokról van szó, akkor ugye őket is lehet idomítani.

MV5BMTQzOTA1NjYxN15BMl5BanBnXkFtZTgwOTAxMjM5NTE@._V1__SX1303_SY547_

A Jurassic World egyébként szépen hozza a korábbi Parkos vonalat. Lélegzet elállító bemutatók, csodával határos érzések, aztán persze, hogy beüt a menykő, és jön a szokásos futás meg sikítás. A készítők arra is gondosan ügyeltek, hogy a nosztalgia faktor teljesen ki legyen maxolva. Mert lépten, nyomon az első film kellékeibe, helyeibe, sőt néha még szereplőibe is botlunk. Még az öreg Hammond is kapott egy szobrot az új látogatóközpontban. Viszont a hightech kütyük mellett a dínók mintha visszafejlődtek volna.

A CGI annyira másodosztályú lett, hogy még az 1993-as JP is simán köröket ver rá. A dínók olyanok, mintha csak valamelyik délutáni matinéhoz készültek volna. A park ádáz ellenségének számító Indominus Rexről pedig ki az aki pontos képet tudna rajzolni? Hm? Senki? Az állatot kb 10 másodpercig látjuk teljes egészében. Hát hol vannak az olyan zseniális képek, mint amikor a T-Rex kitört a kifutójából a vihar kellős közepén?

MV5BNTYyNzUzOTM4OF5BMl5BanBnXkFtZTgwODkwMjM5NTE@._V1__SX1303_SY547_

A Jurassic World kényelmesen evickél el a nagy előd farvizén, közben kínos család drámát vonultat fel és összehozza a karótnyelt dizniszwoment a macsó állatszelidítővel. Ty Simpkins tök jó arc volt a Vasember 3-ban, most viszont olyan irritáló kis pöcs, akit legszívesebben a kecske helyett tennénk ki a Rexnek. Apropó T-Rex.

Agyam dobtam el, hogy ebben a filmben annyi zagyvaság van, ami lehet, hogy végre a felcsúti stadiont is megtöltené. Mert itt vannak jó dínók, meg rossz dínók, meg szövetséges dínók, akik aztán nem szövetségesek, aztán megint. Dínók aki egymással beszélnek, pedig csak egy egyik intelligens, a másik meg hót buta, de akkor is. Ejj.

MV5BMTg2MzQ4NDE5NF5BMl5BanBnXkFtZTgwMDgwMjM5NTE@._V1__SX1303_SY591_

Ez volt a bajom az élménnyel, hogy amíg az 1993-ban indult sorozatnál, egy kvázi álomvilágot láttunk realisztikus elvek mentén haladva, addig mostanra a realitás érzékünk legapróbb töredékét is magunk mögött kell hagyni. Ez már nem az a park, mint amibe gyerekként beleszerettem, köze sincs hozzá. Persze az is előfordulhat, hogy csupán én nőttem fel, visszafordíthatatlanul.

Összegzés: A Jurassic World látványos, de mégsem tudja azt a varázst elérni, mint amit a nagy előd Jurassic Park megteremtett. A film élvezhető, bár egy gyerekmese szintjén mozog. És mintha, a dínóból sem kapnánk annyit, mint amennyit megérdemelnénk.

MV5BMTQ1OTQ3NTU5Ml5BMl5BanBnXkFtZTgwNjkwMjM5NTE@._V1__SX1303_SY547_

Érékelés: 6/10.

Akinek ajánlom: Lelkes dínó őrült gyerekeknek, akikben még nincs meg a kritérium, hogy egy történetnek nem csak látványosnak, de logikusnak is kell lennie.

Akinek, nem ajánlom: Paleontológusoknak semmiképppen. És nagyon azoknak sem, akik a biológiai fegyverrel történő hadviselést pártolják.